Szentpéteri Nagy Richard: Az állam és a filozófia
Az állam birtokolja a legitim erőszak monopóliumát. Mindenkinek tiltva van, hogy embertársának szabadságát korlátozza, mert ezt a lehetőséget az államra bízták eleink a társadalmi szerződésben, amelyet éppen azért kötöttek, hogy állami rendben éljünk. Ezért az állami kényszer legitim, vagyis igazolt és elfogadott; legális, vagyis jogszerű, azaz törvényes; továbbá kizárólagos, vagyis senki sem alkalmazhatja, csak az állam.
Ezeket a megállapításokat a nyugati politikai gondolkodás nagy elméi már a 17. században megtették, a fenti bekezdés első mondata azonban nem tőlük, hanem a 20. század elejének neves német államszociológusától, Max Webertől származik, aki e szentenciát éppen száz évvel ezelőtt mondta ki. Azért jutott e felismerésre, mert állítása szerint szociológiailag semmi más nem különbözteti meg az államot bármilyen más egyesülettől, személyegyesüléstől, szervezettől (párttól, klubtól, szakkörtől, szakszervezettől, körtől, alapítványtól, társaságtól), mint a legitim kényszer alkalmazhatóságának kizárólagossága.
Az erőszaknak ez a központi, sőt elhatároló szerepe minden valamirevaló államfogalomnak definíciós eleme (Marx, mint sokaknak megtanították, ezt úgy fejezte ki, hogy az állam a mindenkori uralkodó osztály erőszakszervezete), olyannyira, hogy amely definíció más fogalmakkal operál (például a szuverenitással), az is valójában ezt a jelleget érti rajta. Ám hogy a modern tudományok is a fizikai kényszer lehetőségének monopóliumát tekintik az állam legfontosabb (ha nem az egyetlen) ismérvének, az mégiscsak modern jelenség.
A modern társadalomtudományok egyik legújabbika kétségkívül a politikatudomány, vagy más szóval a politológia (e két fogalmat szinonimákként használjuk). Ez a tudományág – amely ugyancsak joggal származtathatná magát Max Webertől és kortársaitól, ha tisztában lenne magával – legfeljebb százéves, de akkor már mindent hozzáadtunk a történetéhez. Valójában csak a második világháború után kezdett fejlődni, de a hetvenes évekig inkább csak cammogott, és azóta sem gyorsult fel nagyon, pedig egyre többen művelik. Igazából az egész világon is jószerivel még csak gyerekcipőben jár – Magyarországon pedig, úgy rémlik, még cipője sincs.
A politológia mindenesetre a politikával foglalkozik (ezzel szemben a politika jó esetben nem foglalkozik a politológiával), vagyis a politikatudománynak a politika a tárgya, annak belső összefüggéseit, törvényszerűségeit, logikáját vizsgálja meg és tárja fel, méghozzá – mint minden tudomány – leíró módon, deszkriptív jelleggel. Politika azonban mindig is volt, vagyis politika szinte azóta létezik, amióta világ a világ, míg politológia legfeljebb száz éve van, ha van. Így aztán a politikáról való strukturált gondolkodásnak évezredeken át nem is a politikatudomány, hanem egy másik diszciplína, a politikai filozófia adott otthont, nyelvet és terepet.
A politikai filozófia nem új keletű, hanem nagyos is régi jószág, nagyjából kétezer-ötszáz éves, ha az úgynevezett platóni fordulattól számítjuk a történetét. Azóta a filozófia figyelme nemcsak a természetre, hanem a társadalomra is irányul, amelyet nem tudományosan, hanem filozofikusan vizsgál, természetesen.
A filozófia ugyanis nem tudomány. Hanem filozófia. Hogy néhol tudománynak tekintik, az nem egyszerű tévedés, hanem szemléleti probléma is. A filozófiai tudományok osztályának, doktorának, tanszékének, művelőjének stb. legfeljebb akkor van értelme, ha a filozófiát valamifajta filozófiatörténetnek tekintik, az ugyanis valóban tudomány, de nem filozófia.
A politikai gondolkodás világtörténetében sok filozófiatörténész működött, de még több filozófus, aki eredeti gondolatokkal gazdagította a bölcselkedés, a normatív vizsgálódás, a megvizsgált élet nagykönyvét.
A politikai filozófia ugyanis mindenekelőtt a hatalom igazolásával, vagyis legitimációjával bíbelődik – immár két és fél évezrede. Az a fő kérdése, hogy miért tartjuk be a jogszabályokat, vagyis miért tanúsítunk jogkövető magatartást, magyarán: mi, autonóm individuumok miért fogadjuk el a fejünk felett az állam autoritását.
Ez a kérdés tipikusan nyugati kérdés. A keleti ember az évezredek során általában nem kérdezett ilyet, mert többnyire hajlamos volt adottságként elfogadni akár a despotikus hatalmakat is. A nyugati politikai filozófia azonban szükségét érzi annak, hogy az emberek közötti hatalmi viszonyok létére rákérdezzen. Ez a nyugati félteke nagy hagyománya, amelyre büszkének lehet lenni.
A középkor keresztény gondolkodói ugyanezt a hagyományt folytatva keresztény kérdéssé tették e problémát, a modern gondolkodók egy része pedig újból elvilágiasította, de morális tartalommal igyekezett megválaszolni azt. Ma is ez a politikai filozófia legjelentősebb vizsgálódási pontja szerte a nyugati befolyás uralta világon.
Magyarország (amióta van) mindig is a Nyugathoz akart tartozni. Ideje, hogy ebben a kérdésben is nyugatias legyen. / Szentpéteri Nagy Richard
