Szentpéteri Nagy Richard: Az alkotmányozás és az alaptörvény

Ezekben a napokban – a koronavírus irdatlan árnyékában – jelentős események történnek Magyarországon az államirányítás területén is. Éppen most ér véget az a tízéves korszak, amelyet a parlamenti kormányzás korának nevezhetnénk, és elkezdődik a végrehajtó hatalom uralkodásának kora, amelyben a kormányzás súlypontjai áttevődnek a végrehajtó jellegű szervekre – az operatív törzsek irányítása alatt. Ez a fejlemény annak tapasztalatával értékelendő, hogy az elmúlt évtizedre éppenséggel nem a kormány, hanem a parlament túlsúlya volt a jellemző – kétharmados törvényhozási irányítás folyt. A hazai elemzők nagy része ezt a körülményt az elmúlt tíz évben valamiért nem vette észre, és a végrehajtó hatalom központi szerepéről értekezett minden tudományos és médiafelületen, ami miatt kérdéses, hogy most, midőn megvalósul, amit a tényekkel szemben eleddig valóságnak hittek, vajon mit szólnak e különös jelenséghez bölcsen és ravaszul.

Amíg az elemzők ezen morfondíroznak, nekünk érdemes arra figyelnünk, hogy a folyamatos alkotmányozás az elmúlt tíz évben ugyancsak a törvényhozó hatalomban zajlott, és e folyamatban a kormány csak a legcsekélyebb mértékben vett részt. Ennek oka mindenekelőtt az volt, hogy hazánkban – mint láttuk – az alkotmányozó hatalom a törvényhozást illeti. Ez a tény, mint megmutathattuk, szemben áll az európai–amerikai alkotmánygondolattal, amely egykoron azért született, hogy a törvényhozás felett is legyen hatalom és kontroll, mely korlátként szolgál a túlhatalommal szemben, megakadályozandó az önkényuralom kialakulását.

Akárhogy van is, a tény az, hogy Magyarországon az Országgyűlés alkotmányoz, méghozzá akkor, amikor csak akar. A 2010-ben megalakult országgyűlés történetesen akart alkotmányozni, bár ennek eleinte semmi jelét – és korábban ígéretét – sem adta. Mindenesetre egy alkotmányozó éppen attól alkotmányozó, hogy azt tesz, amit akar, és akkor, amikor kedve tartja. Ha az alkotmányozónak lenne korlátja – ahogyan a közhatalomnak éppen az alkotmány az –, akkor nem lenne valódi alkotmányozó, mert az alkotmányalkotó hatalom éppen arról ismerszik meg, hogy nincs földi hatalom fölötte.

Igen ám, de az a hatalom, amely Magyarország Alaptörvényét megalkotta, szükségét érezte annak, hogy hivatkozzék egy olyan felhatalmazásra, amely alapján alkotmányozhatott. Ezt a felhatalmazást történetesen az előző – vagyis az akkor hatályos – alkotmányban találta meg, csakhogy az alapján a felhatalmazó klauzula alapján, amelyet az előző alkotmányban megtalált, valójában nem alkothatta volna meg azt, amit alkotott.

Ennek több oka van. Először is egyrészt azt a korszakot, amelyben az előző alkotmány megszületett, az alaptörvény preambuluma kiveszi a jogfolytonosság folyamatából, másrészt a preambulum egy másik pontján az előző alkotmányt kifejezetten érvénytelennek is nyilvánítja. Másodszor pedig a hivatkozott passzus nem adott felhatalmazást Magyarország Alaptörvényének megalkotására, hiszen az előző alkotmány kifejezetten és nevesítve kizárólag a Magyar Köztársaság Alkotmánya megalkotásának jogát tette le az Országgyűlés kezébe, mi alapján az Országgyűlés sem az alapdokumentum, sem az állam nevét nem változtathatta volna meg.

Mégis megalkotta, mégis megváltoztatta. Kérdés, hogy ez hogyan volt lehetséges. A válasz természetesen az, hogy az Országgyűlés – ha már alkotmányozó hatalom is egyben, ami (mint jeleztük) elég nagy baj – olyan alapdokumentumot alkot, amilyet csak akar, mert alkotmányozó mivoltában nem korlátozható, de azon felhatalmazó passzus alapján, amelyre hivatkozva megalkotta azt, amit megalkotott, ténylegesen nem alkothatta volna meg azt, amit alkotott.

Akármilyen bonyolultnak látszik is, a hogyan volt ez lehetséges? kérdésre értelmesen csak a „sehogy” válasz adható, de mivel a dolog megtörtént, ezek után már csak az a kérdés, hogy akkor mit is lehet kezdeni ezzel a helyzettel.

Természetesen az kijelenthető, hogy az ember – és a társadalom – sok esetben a legkülönlegesebb állapotokat is képes megszokni, azaz a hallgatólagos beleegyezés, nem tiltakozás, belenyugvás, beleélés, belesimulás, beleszokás, beletanulás elfogadottá tud tenni egy állapotot, vagyis az idő legitimál.

És valóban. A magyar társadalom a jelenvalóság szelíd alkotmányon kívüliségét a jelek szerint csendesen elfogadja. Így aztán egyelőre nekünk is be kell érnünk ennyivel.