Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Somfai Péter: Vak tyúk is találhat szemet

2020. május 26. 06:00 - szerző: Somfai Péter

Ez a véleménye annak az orvos ismerősömnek, akivel a minap arról beszélgettünk, tényleg elhibázott ötlet volt-e a kormány kórházi „ámokfutása”, vagy a járvány árnyékában szerencsés kézzel húzott tizenkilencre lapot. Ő ez utóbbi mellett foglalt állást, hiszen jó ideje mondogatja, hogy a hazai egészségügyi rendszer rendbetételének alfája és ómegája a kórházi kapacitások csökkentése.

Mindez persze nézőpont kérdése. Az egészségügyi közgazdászok gyakorlatilag már a rendszerváltás első évtizedétől mondogatják, hogy túl sok az országban a kórházi kapacitás. A másik oldalon arról panaszkodnak, hogy hiába fizették évtizedekig a borsos társadalombiztosítási járulékot, amikor életük alkonyán gyógyításra, ellátásra, netán ápolásra szorulnának, nem kis tortúra árán tudnak csak bekerülni valamelyik intézménybe. Ha egyáltalán. Ugyanők a kórházak leromlott körülményeit is nehezen hajlandók tudomásul venni, a komfort nélküli, sokágyas szobákat, a hámló vakolatot, és így tovább. A másik oldal pedig tehetetlenül széttárja a karjait, mondván, ennyire futja az állami büdzséből. A zsúfolt kórházakban dolgozó orvosok és ápolók is szívesebben vennék a jobb munkakörülményeket, az ellátás magasabb színvonalához elengedhetetlen higiéniát, de ehhez se pénz, se szándék a fenntartók részéről.

Legalább harminc éve kiapadhatatlan témája ez a szakújságíróknak, akik őszintén szurkoltak minden kormányzatnak – a bal- és a jobboldali orientációjúnak is –, hunyja be a szemét, vegyen egy mély lélegzetet, és ugorjon fejest az egészségügy átfogó reformjába. Ez persze sokkal nagyobb falatnak ígérkezett volna, mint pusztán a kórházi ágyak megfontolt leépítése, a fekvőbeteg-ellátás újragondolása, hiszen az alapoktól – a háziorvosi rendszertől a szakorvosi rendelőkön át – vezetett volna az út. Megannyi érdeksérelmet okozva, csak lassanként lehetett volna elcsitítani a felkorbácsolt kedélyeket. Óriási rizikónak tűnt egy ilyen döntés, hiszen a sértett választók az urnák előtt könnyen büntetnek, ha a személyes szférájukon esik sérelem.

A Horn-kormány idejében tettek erre egy bátortalan kísérletet, a mai napig emlegeti, visszamutogat a Fidesz, amikor az idei pánikszerű kórházkiürítést a szemükre hányja a baloldali ellenzék. A Bokros-csomag keretében 1994-95 táján mintegy tízezer ágyat szüntettek meg, nem egyik napról a másikra, és nem is fűnyíróelvszerűen. Kökény Mihály, az egészségügyi tárca akkori államtitkára jól emlékszik a részletekre: elsősorban a kistelepülések szülőotthonai jutottak ilyen sorsra, azok az intézmények, ahol orvosi ellátást sem tudtak biztosítani. Hatalmas cirkusz volt, máig emlékezetes a pincehelyi élőlánc, amelyet Dávid Ibolya, az MDF akkori elnöke szervezett. Nem is tudták a szocialisták a következő választáson megismételni a korábbi győzelmüket.

Aztán az első Fidesz-kormány bukása után a szocialista–szabaddemokrata koalíció is megpróbálkozott ezzel. 2007-ben Molnár Lajos javaslatára a kormány hét kis vidéki, a fővárosi Szent Rókus Kórház, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI), valamint a svábhegyi gyermekgyógyintézet bezárása mellett döntött, amelynek a végén 80 125-ről 71 324-re csökkent volna az ágyszám. Oltári botrányt csapott a Fidesz. Mikola István volt a hangadó, „szakmailag átgondolatlan, indokolatlan, csak bizonyos kormányközeli üzleti köröknek hasznot hajtó” intézkedésről beszéltek. (Nem tudni, kik lehettek ezek, de nem is lényeges.) Akárhogy is volt, a kórházbezárások körüli csetepaté is szerepet játszhatott a baloldali kormány 2010-es bukásában.

A második Fidesz-kormány első ciklusában nem is került szóba ez a téma, aztán 2016-ban az akkori egészségügyi államtitkár azt pedzegette, hogy bizonyos kórházi ágyakat – az akkor nyilvántartott mintegy 26 ezer krónikus ágyból 10 ezret – át kellene adni a szociális ellátórendszerbe, a maradék 15 ezer maradna rehabilitációra. Addig-addig vitatkozott egymással a szociális és az egészségügyi államtitkár, amíg végül túl közel került a megvalósítás a 2018-as választásokhoz, és Orbán lefújta. Nem lett belőle semmi, a két államtitkár is eltűnt a színről.

Most kapóra jött a vírusjárvány. A választások még tisztes távolban vannak, addig elcsitulhatnak az emberekben azok a sérelmek, amelyeket beteg, magatehetetlen hozzátartozóik hazatoloncolásával, netán korai halával okozott nekik ez a kormány. Az ágyak üresek, újra lehet keverni a kártyákat, Kásler – talán akaratlanul – kikaparta a Fidesznek a forró gesztenyét. Ezután már nyugodtan mehet majd, a mór megtette kötelességét.