Mátyás Győző: Egy levél margójára

2020. augusztus 23. 08:20 - szerző: Mátyás Győző

Hát persze, hogy azon nyomban tehetségtelen lett. Meg “kevéssé ismert színésznő”, aki „pimaszkodó levelet” merészelt írni mai színházi életünk pápájához, ahogy Jordán Tamás aposztrofálja a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának elnökét. Nem mellékesen: hogy Sodró Eliza “kevéssé ismert színésznő” lenne? Nyilván azok számára, akik nem járnak a Radnótiba (Sodró Eliza az Egy piaci napban vagy a III. Richárdban nagyon jó, a 10-ben egyenesen pompás – ahogy Lovas Rozinak eljátssza, hogy miféle élvezetben is részesítette őt a férfiember, hát az frenetikus), meg azok számára, akik filmeket sem néznek (a Foglyok főszerepében kitűnő, és a valóban csak a szakma számára ismert Két csík című rövidfilmben is pazar), szóval azok számára, akik színésznő alatt vélhetőleg celebet értenek. Sodró Eliza jóval több ma már, mint ígéret, az egyik legkitűnőbb fiatal színésznő a pályán.

De hát ő maga is pontosan tudja, milyen következménnyel jár, ha veszi a bátorságot, hogy szakmai ügyekben hallassa a hangját, hogy kiálljon a saját meggyőződése mellett. “Ezzel a levéllel kockáztatom a szakmai hírnevemet. Kiteszem magam a jobboldali sajtó támadásainak, egy jelentős mértékű potenciális közönségréteg gyűlöletének és a konszolidált szakmabeliek elutasításának… (Kit? A Sodrót? Jaj… neee… ő ilyen pofázós… hogy filmbe? sorozatba? Ne már… senki sem fogja elhinni róla, hogy szűz…)”. Nem lehet ennél pontosabban megfogalmazni, miféle őrület tombol már a színházi világban is, hogyan rombolta szét annak integritását a politika, (pontosabban: a jobboldali letámadás), hogyan számolja fel a művészet autonómiáját, hogyan irtja ki az igényességet a szférából, és hogyan parancsolja az esztétikai minőség helyébe a politikai lojalitást.

Pedig ha valaki, akkor a levél szerzője pontosan azt mondja, hogy egyáltalán nincs minden rendben a színházi világban, és a képzésben sem; azért tartja üdvözlendőnek, hogy kipattantak a közelmúlt botrányai, mert „így végre látok esélyt az előző rendszerből ránk hagyományozott hierarchikus igazgató-rendező-színész-stb. viszony felszámolására. És helyette egy egészséges alkotótársi helyzet kialakítására, ahol mindenki egyenlő felelősséggel és megbecsüléssel veti bele magát a munkába, csak éppen a rendezőt és az igazgatót, a fizetésével egyenesen arányosan több felelősség is terheli a végeredményt illetően.”

Ha valaki, akkor éppen Sodró Eliza az, aki nem az egyik szekértábor elkötelezettjeként ítéli meg a helyzetet, hanem szakmai szempontokra figyel.  Ő pontosan attól tart, hogy “a most mi jövünk” nevében fellépő trupp csak az ideológiát akarja lecserélni, a hierarchikus szisztéma nagyon is kedvére való. Ráadásul – mint a levél szerzője gyanítja, helyesen – a Vidnyánszkyhoz és a rezsimhez való lojalitásukat megvalló törleszkedők nem tehetségesek, hanem „méltán mellőzött, sértett színházcsinálók, akik nem gondolnak sokat a szakmánkról”, de úgy hiszik, a hűségeskü most nekik biztosít majd teret.

Ez a levél kifejezetten visszafogott, konciliáns. Szerzője minden kritikája ellenére inkább félti a tehetségesnek tartott rendezőt attól, hogy maga is puszta eszközévé, kiszolgálójává váljon egy majd őt is maga alá gyűrő autoriter politikai akaratnak.

Ezért mondja azt, hogy Vidnyánszky nem igazán ismeri a fiatalokat, nem tud vágyaikról, álmaikról, és úgy tűnik, nem is akar ezekről tudni, ami a legnagyobb baj. Mert “a hierarchikus rendszert csak a fiatalok dönthetik be”. Az új térfoglalók azonban legfeljebb használni vagy betörni akarják őket. Ezért az egyetem erőszakos meghódítása.

A legalantasabb dolog természetesen az, hogy a jobboldali sajtó megrágalmazza Sodró Elizát azzal, “leukránozta” a rendezőt, pedig ennél mi sem állt távolabb tőle. Olyannyira nem, hogy megpróbálta előre elejét venni a biztosan bekövetkező vádnak (“istenments, hogy ukránozzalak”), természetesen hiába. Pedig a levél szerzője semmi többet nem kívánt, mint emlékeztetni arra, hányféle trauma emléke kísért a magyar társadalomban, amiről a színháznak kötelessége beszélni. Na ezt “fordították le” ukránozásnak, mert ez az aljasság kifizetődő.

Nem hiszem, hogy Sodró Eliza remélné, hogy bármiféle választ kap Vidnyánszky Attilától, vagy hogy a rengeteg teendője miatt rettentően elfoglalt kuratóriumi elnök egyáltalán elgondolkodik a levélen.

A színésznő valószínűleg úgy érezte: muszáj volt ezt a levelet megírnia. Miközben oly sokan hallgatnak. A legtöbb, amit most, ebben a helyzetben tehet.