Sebes György: Debrecenbe kéne menni…
Nem is kétséges, igaza van a népdalnak. Pedig még a múlt század elején fedezte fel a kitűnő etnográfus és műfordító, Vikár Béla, aki elsőként kezdte fonográfra rögzíteni a hasonló műveket. Ő persze még nem tudhatta, hogy nem kizárólag a pulykakakasért érdemes felkeresni a cívis várost. Hol volt még abban a korban a nemzeti együttműködés rendszere, amely mindent megtesz kis hazánk felvirágoztatásáért? Helyben és országosan is. Szinte kötelezően.
Így lesz például egy szörnyű traumából pillanatok alatt dicséretes összefogás. A nem véletlenül OTP Bank Ligának elnevezett első osztályú futballbajnokság utolsó fordulójában eldőlt, hogy az utóbbi majdnem 30 év rekordbajnoka a következő szezonban NB II-es lesz. Ám a mi dicsőséges pártunk és kormányunk nem hagyta, hogy a kiesés felett érzett gyász eluralkodhasson, persze nekik semmi közük az egészhez, nyilván nem is avatkoztak be a dolgok menetébe. Egy olyan országban azonban, ahol kisvárosokban is fényes futballstadionok épülnek, a – fideszes – vezetés magától is tudja, mi a teendő.
Rendőrök a pályán, miután a debreceni szurkolók berohantak a pályára, mert csapatuk kiesett az NB I-ből. Pár nap telt el tehát a zuhanás után és a Debreceni VSC – pontosabban: a futballszervező cég – tokkal-vonóval a város tulajdonába került. Az összefogás jegyében. Természetesen. Ezt emelte ki a város fideszes polgármestere, Papp László – „van-e, ki e nevet nem ismeri”, bár persze semmi köze az egykori háromszoros olimpiai bajnok bokszolóhoz, és Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke is, ő ugyanis semmiből nem maradhat ki, ami Debrecent érinti. Azon sem kell csodálkozni, hogy különböző interjúkban magára vállalta a történet magyarázatát.
Így aztán a közvélemény megtudhatta tőle, hogy ez nem volt jó üzlet (bár elég nehezen hihető, ha ő is benne van). Ám a város a színházat sem azért üzemelteti, mert keresni akar rajta. E ponton a nagy vezér szelleme láthatóan beragyogta a nyilatkozó homlokát, mert megemlítette: „Stadiont éppoly értelmes dolog építeni, mint színházat felújítani. Egyik se fogja behozni az árát”. Tegyük hozzá: nálunk. De van még tovább is. Kósa szerint a DVSC éppúgy „a debreceni identitás, a debreceni szimbólumok része, mint Szabó Magda, mint a Nagytemplom, mint a Nagyerdő”.
Ennyi talán elég is a nagy ívű eszmefuttatásból. Érdemes inkább visszatérni a szürke hétköznapokhoz, amelyekben működtetni kell a csapatot. A fontos döntéseket bizonyosan az új igazgatóság hozza meg. Ennek elnöke „régi motoros” a sportban is, ráadásul négy éve az Év vállalkozója címet is megkapta, de benne vannak sikeres üzletemberek, akik közül az utóbbi években nem egy feltűnt a helyi politikában is (mily meglepő) a vezető kormánypárt színeiben. Vagyis számukra jól megy a Kósa Lajos által is emlegetett „biznisz”, tehát hajlandók lehetnek akár pénzt, akár befolyást áldozni a haza – a város – oltárán, ha ezt kívánják tőlük. Amivel természetesen nem azt akarjuk sugallni, hogy ezeket a különböző területeken eredményes embereket bármire kényszerítették, vagy netán kész helyzet elé állították! Biztos önként és dalolva vállaltak részt kedvenc városuk kedvenc csapatának újrateremtésében, s meg sem fordulhatott a fejükben, hogy ha netán nem teszik, akkor magukkal tolnak ki.
Miután pedig elmorzsoltunk néhány könnycseppet e fantasztikus összefogás láttán, ne akadjunk fenn a polgármester szavain sem. Papp László ugyanis megköszönve a többszörös kaszinótulajdonos, Szima Gábor eddigi munkáját, mindjárt sárba is taposta őt. Közölte, hogy az összefogás eddig azért nem sikerült, mert a többségi tulajdonos filozófiájával sokan nem értettek egyet. Most azonban elhárultak az akadályok, így mások is a klub mellé állhatnak. És megnyugtatott mindenkit, hogy a városházán nem születnek majd sportszakmai döntések. Azt már mi tesszük hozzá, hogy feltehetően addig, amíg minden rendben megy: az összefogás résztvevői tejelnek, a csapat pedig hozza az elvárt eredményeket. Még elgondolni is rossz, mi történhetne, ha ez a gépezet – valamilyen előre nem látható okból – nem működne, ahogy az már másutt nem egyszer előfordult.
A nagy összefogás közepette jó lesz emlékezni a már idézett népdal második strófájára: „Debrecenbe’ csoda esett, / két kis kakas összeveszett, / Én a kakasom nem hagyom, / mert a kendé vágta agyon”. Nehogy már ebben a „nem biznisz” üzletben is így járjanak. A magyar futball ugyanis semmire sem kínál biztosítékot.
