Sebes György: Csavarok

Nem először – és feltehetően nem is utoljára – fordult elő, hogy egy tanácskozást a résztvevők homlokegyenest eltérően értékelnek. Így történt a múlt héten is, amikor többszöri halasztás után végre összeült a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa. Ezt a fórumot még Tarlós István kezdeményezésére hozták létre, hogy megvitassák, mire van – és lehet – szükség elsősorban Budapesten. A kormány és az önkormányzat képviseletében is öten-öten vannak jelen és csak egyhangú döntés születhet. Ehhez képest Fürjes Balázs államtitkár az ülés után jelentős sikerről beszélt, míg Karácsony Gergely főpolgármester úgy reagált, hogy „a kormány megpróbálja gyámság alá helyezni Budapestet”. A maguk módján persze mindketten igazat beszéltek.

Az ellentmondás feloldásához emlékezzünk a majdnem pontosan egy éve történtekre. Amikor az önkormányzati választásokon több nagyvárosban – így Budapesten is – az ellenzéki összefogás győzött. Ez némiképp váratlanul érte a kormánytöbbséget, amire csak annyit tudtak válaszolni, hogy országosan azért megmaradt a többségük. Ami tény, de a végeredmény arra is rávilágított, hogy nem ülhetnek nyugodtan a babérjaikon. Orbán Viktor pedig – miközben feldicsérte a vereséget szenvedett addigi főpolgármestert – szomorúan állapította meg, hogy kilenc éven át „az volt a szokás, hogy a kormánytöbbséget adó politikai erő adta a nemzet fővárosának vezetését”. Az akkori veszteség azonban továbbgondolásra is késztette. Közölte, hogy „az ország és a Budapesten élő emberek érdekében” készek az együttműködésre. A félreértések elkerülésére pedig még hozzátette, hogy a legerősebb párt továbbra is a Fidesz–KDNP szövetség, amely „ennek tudatában és ennek megfelelően” fog majd viselkedni. Ez akár hangozhatott fenyegetésnek is.

Ennek fényében nem meglepő, ami a következő egy évben és a napokban történt. Amihez persze szinte kapóra is jött a kormánynak az adott helyzet, vagyis a járvány terjedése és következményei. Az önkormányzatok sarcolása, az adóelvonások nagymértékben sújtották az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, köztük a fővárosét is, kompenzációra pedig ők biztosan nem számíthattak. Eközben gyakran ismételgették, hogy Karácsony képtelen kezelni a járványügyi helyzetet. Fürjes államtitkár pedig még a borsodi időközi választás zárása és a fideszes jelölt győzelme után is sokszor felidézte, hogy a főpolgármester támogatta az egykori antiszemita és rasszista kijelentései miatt gyakran támadott ellenzéki indulót. Sőt, újra és újra bocsánatkérésre szólította fel Karácsonyt.

Ezek után következett az újabb csavar a történetben. A jóságos kormány ugyanis felajánlotta, hogy kifizetik és meg is valósítják a tervezett budapesti fejlesztéseket. E gáláns finanszírozáshoz természetesen az adófizetők – köztük a fővárosiak – pénzét használnák, vagyis a hatalom lényegében magának kovácsolna előnyt. Ezért reagált minderre úgy a főpolgármester, hogy amit elvesznek a budapestiektől a Budapest-adóval, annak egy részét „nagy kegyesen” visszajuttatják, hogy ezzel is magukat fényezzék. Miközben a már említett tanácsülésen megtorpedózták a nagy cégekre kivetni tervezett újranyitási adót, valamint a hitelfelvételt is. Mindez gazdaságilag sújtja a Fővárosi Önkormányzatot, de többet is jelent. A hatalom politikailag igyekszik lehetetlen helyzetet teremteni Karácsonyék számára, amitől majd a következő – parlamenti és aztán újabb önkormányzati – választásokon remélnek hasznot a maguk számára.

Nem kispályás az a játék, amelyet biztos parlamenti és médiafölényük birtokában kitaláltak az „együttműködés” érdekében. Jó előre, a következő általános választás előtt másfél évvel próbálják Karácsonyt és a „hozzá hasonlókat” belekényszeríteni egy olyan szituációba, amelyből számításaik szerint aligha lehet jól kijönni. Erejük tudatában és ennek megfelelően működnek, nem bíznak semmit a véletlenre.

A múlt heti ülés jelszava az volt, hogy „Budapest mindenkié”. E felirat alatt értékelték a résztvevők egészen különbözőképpen azt, hogy gyakran elbeszéltek egymás mellett. És Fürjes államtitkár sem egészítette ki ezt a szlogent azzal, hogy mindenkié, persze, aki beáll a sorba és kész úgy táncolni, ahogy a kormánytöbbség fütyül.