Sándor Zsuzsanna: Vöröslő szmájlik

2018. augusztus 18. 10:12 - szerző: Sándor Zsuzsanna

Lássuk be, a világtörténelem során diktátornak lenni sohasem volt életbiztosítás. Mindig benne volt a pakliban, hogy fellázad a nép. A forradalom azonban, a szabadságharc, bármilyen fennkölten hangzik is, a valóságban nem mindig szép. Elszabadulhat az erőszak, lőnek, lincselnek, lámpavasra lógatnak embereket. Sokan meghalhatnak, mindenekelőtt maga a diktátor is. Ha csak száműzik, mint Napóleont Elba szigetére vagy Rákosit a szovjetbe, egész olcsón megúszta.

A mi vezérünk azonban ennél ezerszer rafináltabb. Az általa megálmodott és létrehozott unortodox magyar diktatúra az uralkodó minden kényelmi igényét kiszolgálja, kockázatmentes, légkondicionált diktatúra.

Tökéletesen szigetelt forró és jeges társadalmi klímában egyaránt, és legalább harminc évig garanciával kézi vezérelhető. Orbán Viktor „okosdiktatúrájának” alapja ugyanis a virtualitás. Látszólag van parlamentáris demokrácia, van ellenzék, sőt vizionálhatunk akár szabad sajtót is, szólásszabadságot, független bíróságot és minden földi jót, ami egy demokrácia elengedhetetlen tartozéka. Közben pedig tudjuk jól, hogy a valóságban sem igazi parlament nincs, sem ellenzék, sem szabad választások. Ám aki a nagy magyar politikai átverőshow-ban kételkedni mer, azt kirúghatják az állásából, ráküldik a NAV-ellenőröket vagy koholt vádakkal vezetőszáron kísérik a bíróság elé.

Fotó: Népszabadság-archív/M. Schmidt János

Egy ország él félelemben, milliók gondolják úgy, ha kinyitnák a szájukat, elbocsátanák a munkahelyükről. S a megélhetésüknek akkor annyi. A lázadóból még lehet árokparton söprögető közfoglalkoztatott, akit, mint megtévedt báránykát, visszavezetnek a munka világába. Úgy, hogy amíg él, megemlegeti.

És a magyar társadalom nem lázad fel, ugyanis társdalom is már csak virtuálisan létezik. Ami van, az egy megosztott, darabjaira hullott, atomizált embertömeg. Sikerült mindenkit mindenki ellen fordítani. A fiatalt az idős ellen, a falusit a városi ellen, az egészségest a beteg ellen. A szegény ellenségnek tekinti a még szegényebbet, a melós az értelmiségit, az értelmiségi pedig a másik értelmiségit. Ahol két magyar van, ott legalább háromfelé húznak. Ez ellentmond ugyan a fizika törvényszerűségeinek, de a parttalan honi gyűlölködésben bármikor bármi megtörténhet.

Az ellenzéki értelmiség nyolc éve folytat szemantikai vitát arról, hogy miben is élünk. Sokak szerint ez nem diktatúra, hanem autokrácia, vezérelvű hogyishívják, illiberális izé, irányított demokrácia. Így még azokat is sikerült teljesen összezavarni, akik józan eszük szerint sejtik, ebben az országban semmi sem az, aminek látszik.

A virtuális ellenállás legaktívabb közege maga a virtuális tér marad. A reggeltől estig Facebookon háborgó, fröcsögő, leginkább egymást gyalázó ellenzékiek nem is tudják, milyen jó szolgálatot tesznek a NER-nek. Naponta kiírjuk a közösségi oldalra, hogy a hatalom mit akar már megint büntetni, betiltani, felszámolni. Most épp a genderoktatást tervezik eltörölni a hazai egyetemeken. Megállapítjuk, hogy utoljára Rákosi idejében történt hasonló, amikor a pszichológia, szociológia kurzusait száműzték a felsőoktatásból. És mi kommenteket írunk, hörgünk, síró és dühtől vöröslő szmájlikkal fejezzük ki a véleményünket. Úgy érezzük, nem vagyunk egyedül. Legalábbis virtuálisan nem. Aztán kikapcsoljuk a számítógépet.

Ennyire futja a társadalmi ellenállásból. Ilyen kényelmes diktatúrája még diktátornak nem volt a földön. És a következő választáson a nép java valószínűleg újra megválasztja a vezért. Vagy azért, mert a szűk kiváltságosok és talpasok körébe tartozik, vagy azért, mert már annyira szegény, hogy egy zsák krumplival megvásárolható a szavazata. Esetleg elég okos ahhoz, hogy tudja, az ellenzéki pártok által rendszeresen beígért korszakváltás is csak egy virtuális illúzió, amiből nem marad több, mint egy nagy rakás szmájli.