Sándor Zsuzsanna: A színházi piac újrafelosztása

2019. május 24. 08:55 - szerző: Sándor Zsuzsanna

Mára egyértelművé vált, miért is kellett a színházak tao-támogatását megszüntetni. A valódi cél a függetlenségük korlátozása, a politikai lojalitásuk kikényszerítése volt. És a színházi piac újrafelosztása.

A kormány a kulturális tao eltörlését azzal indokolta, hogy a társasági adóforintok elosztása áttekinthetetlen, a színházak közül többen visszaéléseket követtek el. Ám ha valóban az adócsalók ellen akart volna fellépni, már rég megtehették volna, csakhogy a mai napig nem indult eljárás senki ellen. Ugyanakkor nem készült semmiféle egységes, mindenkire érvényes törvény arról, hogy az elvett taopénzek helyett a színházak milyen központi forrásokra számíthatnak, s milyen feltételekkel juthatnak azokhoz.

Például a fővárosi kőszínházak igazgatói felkeresték Tarlós Istvánt, s kilobbizták, hogy ők megkapják a taobevételükkel azonos összegű támogatást, sőt mintegy 540 millió forinttal többet is. Nem vállaltak szolidaritást a független és magánszínházakkal, sorsukra hagyták őket. Pedig szakmai összefogással talán sokat elérhettek volna. A direktor elsősorban persze a saját társulatáért felelős, de ha a színház a morális hitelességét elveszti, semmije sem marad.

Fotó: Riskó Gáspár

Előre tudható volt, hogy a taomegvonás legnagyobb vesztesei a független és magánszínházak lehetnek. Az illiberális kormányzás számára a független értelmiségi, az önálló, szabad alkotóművész veszélyforrás. A színházak rendszabályozása ugyanúgy az állami kontroll erősítését szolgálja, mint az MTA függetlenségének csorbítása vagy az írók és irodalmi szervezetek nemzeti irodalmi erőközpontba kényszerítése.

A független színházaknak az Emberi Erőforrások Minisztériumához kellett többlettámogatásért pályázniuk. Azt, hogy a tárca milyen szempontok alapján döntött a pénzek elosztásáról, senki nem tudja. Az Átrium elsőként tette közzé, hogy a 2018-as taobevételük összegénél 77 százalékkal kaptak kevesebbet. A Rózsavölgyi Szalonnak is csak a megpályázott összeg felét ítélték meg. Ráadásul a tárca három részletben fizet. Ha egyáltalán fizet. Ugyanis az Emmi a színházaknak küldött levelében kiemelte, hogy fizetni csak akkor fog, ha majd a források rendelkezésére állnak. „A jelen levél nem minősül pénzügyi kötelezettségvállalásnak. Nem támogatói okirat.” Állítólag lesz második, harmadik pályázati kör is, de ilyen feltételekkel mit ér? A színházak minden pénzügyi garanciát nélkülöző üres ígérvényt kaptak. A kormányzat folyamatosan bizonytalanságban tartja őket, s a csődtől való félelem fokozott igazodást teremthet. A független színházak esetleg mérlegelhetik, hogy vállaljanak-e rendszerkritikus előadást, és miről merjenek nyilatkozni. Megindulhat a méricskélés köztük, hogy X miért kapott többet, mint Y. A viszálykeltés is nyilván szándékos, a hatalom tökélyre fejlesztette megosztó gyűlöletpolitikáját.

Míg többen a létfenntartásért fognak küzdeni, a helyzetnek vannak nagy nyertesei is. Az egyik maga Vidnyánszky Attila, aki legfőbb kezdeményezője volt a kulturális tao eltörlésének. A Válasz online értesülései szerint a Vidnyánszky vezette Nemzeti Színház a tao alapján járó pénz ötszörösét kapta az Emmitől. Valaha egy pici, nyomorgó beregszászi társulatot vezetett, tudnia kell, mit jelent a hatalomnak kiszolgáltatva tengődni. Úgy látszik, karrierjének csúcsán elfelejtette, honnan jött. A másik nagy nyertes Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója, az Emmi Színművészeti Bizottságának elnöke. Noha őt a színházi szakma nem kérte fel a közös érdekképviseletre, a múlt év végén néhány kollégájával koncepciót dolgozott ki a kulturális tao megmentésére, és ezt a szakmai nyilvánossággal meg is vitatta. Zalán akkor a színházi összefogás oszlopaként tüntette fel magát. Ám úgy látszik, a szakmai hátszelet leginkább saját előrejutására használta fel. A Pesti Magyar Színház is a taobevételének ötszörösét kapta. Legalábbis a hírt nem cáfolták.

Ítélkezésre még sincs okunk. A színházi válság csupán egy morálisan szétesett társadalom tükörképe.