Sebes György: Musical

2020. augusztus 19. 14:31 - szerző: Sebes György

„Á, magyarok?!... Puskás!” Külföldön járva mindenkinek lehetett része ilyesfajta ismerkedésben. Nem túlzás, még mindig a majdnem tizennégy éve halott futballista a legismertebb magyar a világban. Hiába vannak világhírűnek tartott tudósaink, művészeink, hiába igyekeznek a politikusok, hogy a nyomukba érjenek, ezzel a névvel nem tudnak versenyezni. Itthon pedig? Puskás már volt hatalmas tehetség és száguldó őrnagy, disszidens és hazaáruló, világfi és nemzeti hős, minden, amit csak akarunk. És mostantól musical is.

Augusztus 20-a akár a nemzet polgárait egységbe forrasztó nap is lehetne, annyiféle lehetőséget kínál az ünneplésre. Pár oldallal hátrébb olvasható cikkünkben említünk is közülük néhányat. Egy azonban ott kétségkívül kimaradt a jeles évfordulók sorából: hetvenöt éve ugyanis e napon lépett először pályára a magyar labdarúgó-válogatottban Puskás Ferenc. Mindössze tizennyolc éves volt akkor, de az első gólt ő rúgta Ausztriának. Erről az eseményről méltó módon kell megemlékezni. Természetesen egy róla szóló musicallel. Amint azt a rendező – és egyik szerző –, Szente Vajk volt szíves tudomásunkra hozni.

Már az előkészületekből is látszik, hogy nagyszabású zenés színházi produkció készült. Volt már sajtóbemutató, Orbán Viktor kedvenc lapjában (Nemzeti Sport) naponta fél oldalon hirdetik – ami azért is érthető, mivel a darab szakértője Szöllősi György főszerkesztő, amúgy Puskás-ügyi nagykövet –, a hatalomhoz közeli Origo portál pedig ugyancsak naponta ír róla beharangozót. Bár a produkciót a Hősök terére tervezték, ez egyelőre nem lehetséges, így előbemutatót tartanak az Erkel Színházban. Mindebből világos, mennyire fontos pártunknak és kormányunknak ez az esemény, amely kétségkívül nagymértékben emeli az idei augusztus 20-a fényét.

Ha meg ennyi nem lenne elég, előzetesen a musical egyik reménybeli slágerével hirdették a darabot. „Hős leszel” a címe, és ez a dal is eligazítja a magyarokat, mit és hogyan kell tenni ezekben a napokban, amelyek ugyan nem annyira vérzivatarosak, mint történelmünk néhány korábbi korszaka, viszont a babérainkon ülni sem lehet. Először is, győzni kell, ahogyan a mi hősünk mindig is tette, persze a futballpályán, de azon kívül is, szembeszállva népünk ellenségeivel. Ám még ennél is fontosabb útmutatás, hogy „hit és egység sokat ér”, hiszen sokszor bebizonyosodott, ennek birtokában még a látszólagos veszteségeket is győzelemmé tudjuk tenni. Vagyis nyilvánvaló, hogy ez a musical egyszerre modern, valamint hazaffyas és magyarosch is.

Utóbbi ismérvét az is erősíti, hogy augusztus elejéig szinte titokban készült, amíg a sajtóbemutatóval be nem robbantak a köztudatba. Illetve ez így nem pontos. Az év elején ugyanis sok cikk foglalkozott azzal, hogy készül egy Puskás-musical. Rendezője, Bőhm György nyilatkozott is róla. Most viszont kiderült, hogy ez a mű, amelyet bemutatni készülnek, nem az, amiről akkor szó volt. Bőhm most egy közleményben tudatta is, hogy az ő csapata három éve kezdte írni a darabjukat, és addig senkinek sem jutott eszébe a téma. De ezek szerint két hasonló zenés játék is előállt már a legismertebb magyarról. Hurrá!

És ne feszegessük, milyen ellentétek, netán feszültségek lehetnek a háttérben. Inkább örüljünk, hogy legalább egy máris elkészült, és mindjárt egy ilyen nagy ünnepen láthatjuk, amikor a járvány kiújulásának fenyegetése amúgy sokak kedvét ronthatja. Közben hessegessük el a nagyszabású eseményhez nem méltó gondolatokat. Például azt, hogy a jelenlegi hatalom ezek szerint már Puskás nevét, személyét és történetét is felhasználhatónak tartja saját propagandacéljaira. Amivel lényegében ugyanazt teszi, mint annak idején Rákosiék. Vagyis azok a kommunisták, akiket szavakban már annyiszor elátkoztak, el is határolódtak tőlük.

És akikre a hétköznapokon tetteikben egyre inkább hasonlítanak. Meg most már az ünnepeken is.