Pető Andrea: Fenyegetett tudomány

2018. december 15. 17:00 - szerző: Pető Andrea

A reménytelenül növekvő egyetemi adminisztrációs terhek, a folyamatos publikálási kényszer alatt nyögő, de fél szemmel mindig a diákértékeléseket figyelő tanárok nem gondolták, hogy életük újabb konfliktussal gazdagodhat. A felsőoktatás reménytelenül iparszerű lett, s hihetetlennek tűnik, hogy az, amit tanítunk, bizony, számít és felelősséggel tartozunk érte. Sőt az oktatás tartalma élet és halál kérdése lett. A Nők a Társadalomban Társaság 2017-es elnöki beszédében az amerikai felsőoktatásban dolgozókat érő fenyegetések és zaklatások kapcsán Abby L. Ferber az emberi jogi aktivistát, Malcolm X-et idézte: „Ha nem vagy kész meghalni érte, akkor hagyd ki a szótáradból a szabadságot.” Csakhogy míg Malcolm X a rasszizmussal szemben a polgári jogokért és az egyén szabadságáért küzdött, a mostani harc a tudomány egyetemes szabadságáért folyik.

Giordano Bruno, Spinoza vagy Semmelweis Ignác számára a tudományos munka életveszélyessége napi tapasztalat volt. Kérdés, mi vezetett oda, hogy a tanítás intellektuális munkája, a tudás létrehozása, a tudományos kutatás megint életveszélyes foglalkozássá vált. Ez különösen igaz a társadalmi nemek oktatóira.

Az Academia.edu weboldalt sokan használják, hogy a kutatásukat elérhetővé tegyék azok számára, akik nem tudnak hozzáférni olyan könyvtárhoz, amelynek van elég pénze, hogy előfizessen méregdrága folyóiratokra és könyvekre. Nem nagyon használom ennek a lapnak az üzenetküldő funkcióját. Amikor 2017. március 2-án egy álnéven bejegyzett felhasználótól angol nyelvű üzenetet kaptam, amely az ördögöt, átkot, valamint a fajtám kiirtását helyezte kilátásba, megrémültem. Ekkor már zajlott globálisan a társadalmi nemek tudománya elleni harc. Magyarországra is importálták ezt a retorikát, amely egyre intenzívebbé vált a sajtóban és az internetes kommentekben, különösen, miután elindult a magyar nyelvű, államilag finanszírozott társadalmi nemek mesterképzés az ELTE-n. Egy csapásra mindenkinek lett véleménye a sajtóban és a parlamentben arról, mi a társadalmi nemek tudománya, mit tanítanak, melyek a képzési és a kimeneti követelmények.

Ha olyan internetes újságban publikálok, amely engedélyezi a kommentelést, akkor talán már a második kommentre bejön valaki, aki zsidózik és a szabad demokraták alapító politikusa lányának nevez, pusztán a névrokonság alapján. Az ilyen üzeneteket hívja Ferber „közcélú internetes zaklatásnak”. Azaz a fenyegetett személy a közéletben elfoglalt helye miatt válik zaklatás célpontjává, de ez már a magam számára is meglepő módon, észrevétlenül beleépült a mindennapjaimba. Újságíró-ismerősök azt javasolták, ne olvassak kommenteket, ők sem teszik.

Ezzel létrehoztam az illúziót, hogy az internet és a valóság különbözik, és ami a virtuális térben történik, nem hathat rám.

Az, hogy az Academia oldalon valaki regisztrál, majd letölti a mesterséges terhességmegszakítás magyarországi szabályozásának történetéről szóló cikkemet, és a letöltés magyarázataként sátánista verset hagy hátra, minőségileg új volt. Nem tagadom, pánikba estem. Írtam egy e-mailt az egyetem magyar ügyekért felelős rektorhelyettesének, aki azonnal felhívott, és javasolta, tegyek feljelentést a rendőrségen. Öt percre rá az egyetem ügyvédje hívott, majd az egyetemi adminisztráció vezetője, hogy miben segíthetnek. Fontos volt, hogy rögtön kiálltak mellettem. Megosztottam velük a kételyeimet, hogy nem tudom, valós fenyegetésről van-e szó.

Követve az intézményi javaslatot, elmentem a XIII. kerületi rendőrségre, ahol felvették a jegyzőkönyvet. Kérték, ha bármi fejlemény van, jelentkezzek, ha bizonyíték van, küldjem el e-mailben. Ezt rögtön meg is tettem. A CEU ügyvédje azt mondta, harminc munkanap áll a rendelkezésükre, hogy az ügyet kivizsgálják. Egy ismerős azt ajánlotta, vegyem fel a kapcsolatot a vizsgálatot végző rendőrrel, hogy a személyes érdeklődésem motiválja. Itt kezdődtek a nehézségek. Amikor hetek múltán végre elértem telefonon, a fiatalos hangú rendőr őrmesternő azt mondta, még nem jutott el oda, hogy megnézze az ügyet, de biztosított róla, belenéz az aktába, és visszahív. Nem hívott. Amikor lejárt a harminc nap, megint érdeklődtem, sikerült telefonon elcsípnem az őrmesternőt, aki meglepődve kérdezte, mit akarok tőle, hiszen már napokkal korábban postázták a nyomozásmegszüntetést elrendelő határozatot. Én természetesen nem kaptam meg. Mire azt mondta, hogy jó, akkor elküldi e-mailben, és valóban egy perc múlva ott volt a mailboxomban a levél.

Kiderült, hogy a nekem küldött szöveg egy sátánista együttes dala, tehát, állítják az indoklásban, nem a küldő önálló gondolata, ezért nem alkalmas félelemkeltésre. Ráadásul, mivel nincs címzett, nem bizonyítható, hogy nekem szólt az üzenet. Vagyis még azt a fáradságot sem vette a vizsgáló, hogy megnézze, mi az Academia.edu honlap, és hogyan működik.

Közben írtam az Academia.edu ügyfélszolgálatára, onnan azonnal válaszoltak, hogy bírósági végzés vagy hivatalos vizsgálat esetén rögtön kiadják a felhasználó IP-címét. Többen mondták ugyan, hogy ez nem jelent semmit, ha profi fenyegetőről van szó, de azért az Academia.edu-nak mégiscsak volt protokollja ilyen esetekre. A CEU ügyvédjét és az adminisztráció vezetőjét tájékoztattam arról, mi történt.  Az adminisztráció vezetője felajánlotta, hogy adnak mellém egy testőrt. Bár eddigre már eléggé tépettek voltak az idegeim, ezt köszönettel elutasítottam. Az egyetemi ügyvéd csendesen jelezte, nem várt áttörést a vizsgálattól, éljek együtt ezzel a fenyegetéssel. Az én saját ügyvédem is azt mondta, nincs a szövegben konkrétum arról, hogy a szerző utál engem, csupán felhasznált egy irodalmi szöveget, amellyel azt akarta kifejezni, hogy a maga részéről legszívesebben kiüldözne engem, mint egy ördögöt, a Földről.

Én hittem az intézményrendszerben, és mindenki tanácsa ellenére fellebbeztem az ügyészségen. Főleg azért, mert amikor elmeséltem az ügyet másoknak a társadalmi nemek tudománya közösségén belül, ők is előjöttek a saját történeteikkel. Ezekben pedig többször is ugyanazzal a felhasználónévvel fenyegette őket valaki, mint engem. Elküldtem az ügyészségnek egy korábbi, másvalakit érő fenyegetés elleni panasz anyagait is.

Az ügyészség elutasítása 2017. szeptember 7-én érkezett meg. „Az ismeretlen felhasználó azon magatartása, hogy egy ördögűzésről szóló dalszöveget küld el elektronikus úton, nem valósítja meg a személy elleni erőszakos cselekménnyel elkövetett zaklatás vétségének tényállását, tekintettel arra, hogy konkrét, személy ellen irányuló fenyegetést nem tartalmaz. A »le foglak vadászni« és a »kikergetlek a Földről« kijelentések tartalmukban nem valósítják meg a személy elleni, a Büntető törvénykönyvben meghatározott bűncselekményt.”

Ezzel kimerítettem minden legálisan rendelkezésemre álló jogorvoslati módot. Ami maradt, ahogy valaki ajánlotta, hogy egy hekkernek gyerekjáték kideríteni, ki a fenyegető, hiszen az illető profilja még mindig él az Academia.edu-n.

Tehát hiába van jól szabályozott jogi rendszer, ha az nem alkalmazkodik a változó realitáshoz. A „közcélú internetes zaklatás” más, mint azok a fenyegetések, amelyre a Btk.-t kitalálták. Nemcsak azért, mert ennek a célpontjai tudósok, tanárok, gondolkodók, hanem mert az elkövetőknek éppen a félelem és a bizonytalanság keltése a célja, nem a valódi testi fenyegetés. Mire a folyamat lezajlott, eltelt több mint öt hónap. Ezalatt bármi történhetett volna. A fenyegető másokat is fenyegetett e-mailben és Facebook-üzenetekben, de azoknak a vizsgálatát is elutasították.

Akiket fenyegetett, azok mind a budapesti társadalmi nemek tudományos közösségének tagjai voltak. És itt érünk el a tágabb kerethez, a fenyegetés okához. Az új jelenség, az antigender-mozgalmak megjelenése és a gyűlöletre alapuló nyilvános beszéd a társadalmi nemek egyenlőségének politikai és tudományos legitimációját kérdőjelezik meg. Az elmúlt időszakban a Fidesz–KDNP egy minőségileg új államot épített ki, amire Weronika Grzebalskával a polypore állam meghatározását javasoltuk, amely a biztonságpolitikai diskurzust használja. Minden szakpolitikai kérdés biztonsági kérdéssé vált a kormányzati retorikában. Az éber kormány legyőzi a fenyegetést, amelyet többek között a társadalmi nemek oktatói is jelentenek.

2008-ban az általam szerkesztett középiskolai kiegészítő történelemkönyvet a parlamentben egy képviselő „a halál kultúrája” terjesztőjének nevezte. Ez a megközelítés a társadalmi nemek egyenlőségét használja arra, hogy gyűlöletet és félelmet terjesszen, látszólag a tudomány eszközével. Mindenféle felmérések kiragadott idézésével ássa alá nemcsak a társadalmi nemek kutatómunkájának érvényességét, hanem általában véve a tudományos kutatás értékeit is. Ennek folytatása volt a lex CEU, majd az MTA elleni támadás, 2018 augusztusában pedig az, a nemzetközi és hazai tiltakozás miatt megfeneklett törvényjavaslat, amely eltörölte volna a társadalmi nemek mesterszakot a tanítható tárgyak listájából minden magyarázat nélkül.

A „közcélú internetes zaklatás” ilyen módja nemcsak azért veszélyes, mert a polypore állam működésének megfelelően elvonja az energiát és a figyelmet a lényegi dolgoktól, hanem azért is, mert a kutatás és a tanítás közjó.

Létrehozóit, a tanárokat és a tudósokat az intézménynek és az államnak védenie kell. A társadalmi nemek tudománya valóban kritikus tudomány. Ha nem találkozunk ellenállással és halálos fenyegetéssel, akkor nem jól csináljuk, idézte Ferber. Talán itt van a probléma gyökere, és itt térek vissza Malcom X-hez. Milyen tudás az, amely olyan ellenálláshoz vezet, amely erőszakot provokál? Valóban a konfliktus és a harc az egyetlen út?

Az általunk létrehozott tudást magunknak is át kell gondolnunk abból a szempontból, mit jelent a mostani értékharc. 1945 után már lezajlott egy ilyen, a tudomány művelésének jogáért folytatott harc Magyarországon, amikor a térség és benne a tudomány szovjet minta alapján történt átalakítása bekövetkezett. Az akkor élt tudósok életéből és túlélési stratégiáiból levonhatjuk a következtetést, hogy itt valóban élet-halál kérdésről van szó. A kérdésre, hogy meghalnál-e a tudomány szabadságáért, hamarabb kell majd válaszolnunk, mint gondolnánk. A történelmi előzmények mutatják, hogy akik a csendes meglapulást választották, azok is meghaltak, igaz, tovább éltek. Kérdés, hogy minek.