Ónody-Molnár Dóra: Amit nem lopnak el, azt tönkreteszik

2018. október 2. 08:01 - szerző: Ónody-Molnár Dóra

Az Átlátszó nevű portál csodálatos kisfilmben számolt be Orbán Viktor vejének ingatlanbirodalmáról. Hazánk legszebb tájain barangolunk, miközben a légi felvételek Keszthelytől Turáig bemutatják az adófizetők lábán álló, harminckét éves fiatalember szédületes vagyongyarapodását. Azóta derült ki, hogy az após, foglalkozását tekintve miniszterelnök, egy közpénzekből általa milliárdossá tett vállalkozó magánrepülőjén utazgat kedvenc futballcsapatának mérkőzéseire. Ami a megvesztegetés klasszikus esete. Amikor az országot az orrunk előtt fosztják ki, kevésbé figyelünk fel azokra a hírekre, amelyek arról tanúskodnak, hogyan esik szét közben az állam maga.

A legutóbbi ilyen hír az Eduline oktatási portálon jelent meg a múlt héten. Tizenkét pedagógus, a tantestület negyede mondott fel a budafoki Budai Nagy Antal Gimnáziumban. Elment több szaktanár, mestertanár, osztályfőnök. A portálnak nyilatkozó szülők elsősorban az igazgatót teszik felelőssé a kialakult helyzet miatt, szerintük a tanárok nem tudtak vele együtt dolgozni.

A történet a NER működésének azt a részét szemlélteti, amely nem közvetlenül a lopásra irányul, viszont a hatása talán még rombolóbb is. 2011-ben a kormány új oktatási törvényt alkotott, amelynek következményeképp 2013-ban megszüntették Magyarországon az iskolák önállóságát, az intézményeket egy állami központba olvasztották bele. Ezzel a lépéssel a miniszter kapta meg az iskolaigazgatók kinevezésének jogát. Nem volt a szakmában olyan mértékadó szakértő, aki ne tudta volna egyből, hogy a Fidesz visszaél majd ezzel a joggal, és onnantól kezdve nem a megfelelő embereket, hanem a jó elvtársakat nevezik ki az iskolák élére.

Az első botrányra nem kellett sokáig várni. Az iskolák azóta is tartó megszállása éppen a Budai Nagy Antal Gimnáziumban kezdődött el. Manolovitsné Erdőközi Orsolya 2015-ben annak ellenére kapta meg az igazgatói széket, hogy kinevezését szinte a teljes nevelőtestület és a szülői választmány is elutasította. Akkor Czunyiné Bertalan Judit volt az oktatási államtitkár, aki kedves ismerősét nevezte ki a gimnázium élére. A döntés szakmai megalapozottságára mi sem volt jellemzőbb, mint hogy az igazgatói pályázat egy részét a jelölt egy másik dolgozatból emelte át. A plágium azonban nem tántorította el a minisztériumot attól, hogy lenyomja az iskolaközösség torkán azt az embert, akivel a nagy többség nem tudta elképzelni a közös munkát.

„Normakövető koncepciómból kifolyólag a maradandó emberi, etikai értékeket és magatartásformákat, az örök érvényű erkölcsi értékeket követem” – írta abban a bizonyos pályázatában Manolovitsné, aki olyannyira az örök érvényű erkölcsi értékek követője, hogy azt a közösséget, amelyre akarnokságból, hatalmi arroganciából az államtitkár rákényszerítette, három év leforgása alatt szétverte. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a korábban jól működő Budait egy politikai kinevezett a működőképesség határára sodorjon. Az oktatástól az egészségügyig mindenütt láthatjuk, mi ennek a kormányzásnak a lényege.

Amit nem lopnak el, azt tönkreteszik.