Nagy N. Péter: A tetoválók üzenete

2018. szeptember 13. 07:44 - szerző: Nagy N. Péter

Egy tetovált volt. A többi rendben volt, mondta Orbán Viktor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavatásán Patyi András akkor még rektornak. A miniszterelnök számára tehát nem rokonszenves a tetoválás. Pedig az lehetne. Jó néhány éve tartó hatalmas divatja ugyanazon a hullámon érkezik, amelyet ő is lovagol.

A közösségi média jelentős része is a csapatba tartozik. Az emberek itt immár inkább közölni akarnak, mint befogadni. Harsány, látványos üzeneteket vesznek szívesen az emberek, amilyen a tetoválásoké is, vagy olyanokat, amelyek erős hatásokkal élnek, mint a mai zene. És mindenekfölött ott a földöntúli mosoly, amint valaki észleli, hogy róla van szó. Jelen van a világban! A hagyományos tömegkommunikáció ezt az élményt nem adja meg. Cserébe beszámol az életről. Arról is, amit a hatalom tesz. Utóbbi ezt egyre nehezebben tűri. Beáll a spontaneitás erői mellé pusztítani a hagyományos médiát, egyben növeli saját szabadságát.

Mindez nagyon itt van. Nemzetközi fórumok becslése szerint Magyarországon különösen megnőtt az utóbbi években a tetoválások száma. Élen járunk. Nem kis eredmény, mert nagy a konkurencia. Északról délre haladva gyengülő hullámban, de mindenhol gazdagodik az emberi bőr felhámja alá festett világkiállítás anyaga. De mit tenne valaki, ha a gazdag „címlapi” kínálatot látva arra kérném, forduljon el kissé, hadd olvassam végig? Minimum hülyének nézne. Az üzenet ugyanis tipikusan nem mindenkinek, hanem elsősorban a tetoválás gazdájának és a hozzá közelieknek szól. Egyre kevésbé betűkkel fogalmazva, mintsem képekkel. Ahogy a graffiti is, ami évekkel ezelőtt még sok írott üzenettel élt, de most már döntően képekben fogalmaz.

Mintha csak a bulvármagazin-sajtó kontra minőségi újságírás viszonyrendszerének változásairól lenne szó. A mondat vesztésre áll. A közösségi médiában immár a néhány szavas közlések Twittere és az Instagram képes üzenetei a legsikeresebbek. Rajtuk millió tetkó. Sok varázslatos. A közösségi média tartalmai pillanatok alatt születnek és múlnak el. Ezalatt nagy intenzitással keresnek befogadót. A tetoválás ennek az ellenkezője. Az elhatározás lehet ugyan gyors, de a „bevésés” nem, és tökéletesen nem lehet tőle megszabadulni soha. Egy üzenet, de az örök.

Amíg van a testen szabad felület, jöhet persze a kiegészítés. A közösségi média világában gyakran már üresben pörgő-forgó ember akar egy biztos pontot, egy stabil üzenetet. Elsősorban magának tartozik ezzel. Elkötelezi hát magát önmaga iránt. Beütteti a hitvallást. Drága? Legyen! Fáj? Annál jobb. A tetoválás státusszimbólum. Amennyiben a státushiány szimbóluma. Még akkor is, ha alig van sztársportoló vagy popzenész, akin ne lenne. A népből valók, oda tartoznak, ezt üzenik vele, s ami az eredetet illeti, jórészt őszintén. Ez a divat lentről terjed fölfelé. Jó állásoknál még mindig kizáró ok a kivillanó tetkó. Kevésbé jó helyeken talán már érvényes a fordított logika.

Közben halódik az a közlési forma, amely nem a közlőről, hanem a közösségről üzen, amelyből vétetett. A 444 idézi a The Guardian volt főszerkesztőjét, Alan Rusbridgert, aki szerint az internet felemelkedése óta eltelt két, a hagyományos sajtót fáradhatatlanul romboló évtized után lehet, hogy már nem is létezik olyan üzleti modell, amelyben a „komoly” újságírás működőképes lehet. Pedig szerinte is soha nem volt ekkora szükség az újságírásra, az igazság szétválasztására a hazugságtól.

A Pew Research Center legfrissebb adatai szerint Amerikában a rádión kívül minden tömegmédium jelentősen vesztett tavaly is a közönségéből. Még a digitális, internetes média is. Kevesebb embert érnek el, ezért kevesebb embert is alkalmazhatnak.

Tíz év alatt az amerikai média a tartalom-előállítással foglalkozók egynegyedét elvesztette. Ennyivel csökkent a kontroll a közben a pr-részlegeit megerősítő politikai és üzleti világon. És ami az amerikai tömegkommunikációban megjelenik, az főszabály szerint érvényesül a modern világ egészében. Nálunk a kormányzat a tényekkel foglalkozó szerkesztőségek kiszorításával rá is segít erre.

A politika az egyirányú, Twitter-kommunikációt használó Trumptól a hasonlóan gondolkodó Orbán-rendszerig sok helyen gerjeszti ezt a folyamatot. Hatalmukat erősíti, ha az emberek szigeteiken csetelnek, szelfiznek az Instára és tetoválásokkal üzennek maguknak. Tudományos igényű mérés szerint amikor valaki előveszi a telefonját, hogy vajon jött-e új értesítése, csak ez a mozdulat 400 százalékra emeli a dopaminszintjét, ami közel van ahhoz az értékhez, amely a kokainhasználatot követi. Erről a szerről kellene lejönni valahogy.

Ebben a rendszerben a tetoválás még a legjózanabb elem.