Egy lépést sem kell tennie, ha a 168 Óra legújabb számát kézbe szeretné venni!

Nagy N. Péter: A későzöldek

2020. február 22. 09:00 - szerző: Nagy N. Péter

Az LMP válaszolt a költői „Minek nevezzelek?” kérdésre: Zöldnek, ha lenne szabad. Mondhatták volna azt is, hogy hát nem mindegy? Nem ezen múlik! A párt azonban nemrég névváltást jelentett be. Úgy tettek, mint évente átlag négyezer polgárunk, az ok is részben hasonló. Legtöbbünk válás után szabadulna a nevétől is, kevesebben a szüleikkel folytatott vitát zárják le így. Az LMP-nél együtt lehet a kettő. Szinte senki sincs már a 2009-es alapcsapatból, de a frissek is gyalulták egymást, ahogy bírták.

Csakhogy nem a leghatékonyabb megoldást választották. Nézzenek például a Fideszre! Azonos néven eljátszották már a politikai világszínpad összes szerepét, naivától a rettenetes nagyúrig. Most éppen Nagygazda pártnak kellene hívni őket – perszonálunióban saját magukkal. Lábjegyzetben egy darabig Zöld Bajnokok is lesznek, hiszen egyik pillanatról a másikra rájöttek, hogy ebben a műfajban is ők Európa legjobbjai. Ez az egész kavalkád egy logó alatt fut.

Az új pártnevekkel való próbálkozásnak inkább temetői hangulata van, mintsem keresztelésre emlékeztetne. Az MDF például 2010-ben választott magának más nevet. Vajon mi volt az? A helyes megfejtők között helyes megfejtéseket sorsolunk ki. (Addig is: Jólét és Szabadság, JeSz.) Itt is talán egy új szín születik, a későzöld.

Másfelől divatja van az átfestésnek, átírásnak, csak nem a homlokzaton.

Mint annyi másba, ebbe is a sok komoly formátumú LMP-s számkivetett közé tartozó Hadházy Ákos avatta be a közvéleményt: ami Nemzeti Vasúti Pályaműködtető Zrt. volt, Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt lett. Plusz 15 milliárddal. A menet élén Hajnal Gabriellával, akit az új Nemzeti alaptanterv gondozónőjeként ismerhettünk meg. Az új cég a szakmai képzéssel foglalkozik. A szakgimnáziumok technikumként, a szakközépiskolák szakképző iskolának átírva mennek tovább, de ez csak a főcímváltás.

Adtak fordítókulcsot arról, miként nevezik majd a szakmákat. Gázszerelő – nincs, elég az az egy, van viszont központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő. A lábápolóból kéz- és lábápoló technikus lett. Az autószerelő immár gépjármű-mechatronikai technikus. A színpadmester színház- és rendezvénytechnikus. Élelmiszer-vegyi áru eladóból kereskedelmi értékesítőt faragtak. A szenvedélybeteg-gondozóból a csinosabb szociális és mentálhigiénés szakgondozót. Rendészeti ügyintéző sincs, van helyette közszolgálati technikus. Ha mindezt képszerűen szeretnénk látni, idézzük fel a hatalomőrző, -védő kormánybarát kommunikátorok díszzsebkendőit. Mindegyikük viseli. Átnevezi a zakót.

Az LMP is ráérzett tehát az átnevezés ígéretes ízére most, amikor az utolsó két százalékát óvja. A zöld amúgy is divatszínné válik, bár náluk alapból megvolt. A „más”, amit elhagynak, viszont egyre kevésé comme il faut.

De miért nem LZP-nek becézték át magukat, Lehet Zöld a Politikának?

Green New Deal fut Amerikában, Nagy-Britanniában az Európai Unióban. Adja magát. Igaz, nálunk minden kicsit más.

A zöld például a Fradi színe, s mint ilyen, nyerő lehet. Másfelől a világfutballban nincs igazi nagy csapat zöld színnel. Ki tudja, miért. Egybeolvadna a mez és a fű színe? Csakhogy nálunk a nagy pártok sem a zölddel futtatják magukat, hacsak nem a nemzeti színek vonatkozó sávját használják. Egyébként narancsosok, kékek, pirosak – zöld nincs. Oka lehet. Az LMP viszont már használta a sápadtzöldet. Méregzöldre válthatna.

Épp most lehetne ennek jegyében termőre fordulniuk, amikor már nagyon kiuzsorázták a talajukat, legértékesebb embereiket folyamatosan kiforgatták magukból.

Pedig egy szerethető, klorofillzöld pártra nagy szükség lenne mesterséges fény alatt tartott világunkban. (A klorofill a növények azon vegyülete, amely a napsugárzást képes elnyelni, hogy közvetlenül energiát alakítson belőle, elősegítve a kémiai, szintetikus (!) folyamatokat. A fotoszintézis kulcsanyaga. Ha úgy tetszik, napelem.)

Ausztriában épp most került ez a szín be a kormányba. Vagy már benn is volt? Sebastian Kurz kancellár már 2017-ben, a kampányban kicsit megváltoztatta pártja nevét – Új Néppártra –, és nagyon a színét: a feketét türkizre cserélte. Politikus megoldás. A türkiz színe kékeszöld, a pora sárgás vagy zöld. Bármi lehet vele… át se kell satírozni. Ez ma a nyerő.