Mátyás Győző: Puskás szelleme

2019. november 17. 06:00 - szerző: Mátyás Győző

A futball az a futball írhatnánk kicsit ügyetlenül átformálva Gertrude Stein híres mondását. Vagy Esterházyval szólva azt: „Futballozni mindenki futballozott, az is, aki nem, ez a futball sine qua nonja, de nem mindenki futballista.” Citálhatnánk még Gary Lineker (egy futballértelmiségi) híres mondását is, ami mindjárt adna valami eredménycentrikus stichet a megközelítésnek.

Tulajdonképpen nem tudnánk megmondani, miért is van semmihez sem hasonlítható vonzereje annak a játéknak, amely abból áll, hogy huszonkét rövidnadrágra vetkőzött ivarérett egyed kerget egy gömb alakú tárgyat. És az még hagyján, hogy akik ezt a labdakergetést, űzést, hajkurászást végzik, azok szinte átlényegülnek, megváltozik az énjük, s a győzelem kivívása érdekében olykor olyan tettekre ragadtatják magukat, amelyekre egyéb körülmények között nem (lásd még: harapás, hogy olyan valaki szerepeljen a példában, aki a minap ott szaladgált a Puskás Aréna gyepén is). De az már szinte megmagyarázhatatlan, hogy akik viszont csak nézik a labdarúgás néven jegyzett testgyakorlást, nos azokból is extatikus örömöt, lelkesedést vagy éppen napokig tartó csüggedtséget váltson ki ez a tevékenység. Pedig ez a helyzet. A foci varázslat, mákony, addikció.

Fotó: Merész Márton

Néha eltűnődöm, mint valami kantiánus futballontológus, vajon a labdarúgás iránti vonzalom velünk született tulajdonságunk vagy éppen tanult társadalmi reflex. Persze válasz a kérdésre, hogy vannak azért, akik zsigerből utálják a futballt. Hát ők… nos, őket sajnálni szokás.

Mert a nagy többség világszerte rajong a fociért, ami elsősorban játék, szórakoztatás, és ma még elsőbbsorban hatalmas üzlet az irtózatos reklám- meg televíziós jogdíjbevételeknek, a viruló játékos kereskedelemnek köszönhetően. Néhol meg társadalmi, sőt nemzeti ügy is, főként azokon a helyeken, ahol az üzleti-szórakoztató funkció sérült. 

Magyarország ebből a szempontból egyszerre példa és kivétel, mert nálunk a nemzeti ügy faktor hibátlanul megvan, anélkül, hogy létezne hozzá valaminő néven nevezhető foci. Mi ugyanis még mindig az ötvenes évek futballnemzeti nagylétére révedünk vissza, sőt, olykor úgy hisszük, az az idő még mindig tart, miközben a jelenben nincs egy csapatunk, amelyik egy nemzetközi kupa pótselejtezőjén túl tudna jutni. Ez a paradoxon adja azoknak a vitáknak a hátterét, amelyek ma a futball körül dúlnak.

Korszerű nemzeti stadionnak futballszerető országban lennie kell. Ez axióma. Jó, hogy a Puskás stadion elkészült (mondjuk, jobb lett volna, ha nem az eredeti ár kétszereséért), és korszerű, modern lett. Önmagában az építmény, a funkció teljesen rendben volna.

Csak éppen egy olyan program részeként és jelképeként, amelyik ékes bizonyítéka annak, hogy így nem lehet megújítani a futballt, illetve a társadalom egyetlen részrendszerét sem.

Nem pusztán arról van szó, hogy a hatalom jobb bekkjei méregdrágán építenek stadionokat jószerével már a legkisebb zsákfaluba is (amelyek fenntartása megoldhatatlan feladat a helyi önkormányzatok számára), hanem arról, hogy a fociba ölt iszonyatos mennyiségű pénz kizárólag a rothadt struktúra és mentalitás konzerválására jó. Csak a korrupt, züllött rutin továbbélését szolgálja, illetve azt, hogy a honi futball parazitái még busásabb hasznot húzzanak ebből.

Ami ma a futball reorganizációja címén zajlik, az tökéletes zsákutca. Ha szigorú teljesítmény-számonkérési rendszer kialakításával, jó szakemberek idecsábításával, az utánpótlás-nevelés korszerűsítésével kezdték volna a struktúra reformját, talán már látnánk az eredményt. Na de háromezres lélekszámú falvakba stadionokat felhúzni, ahol pár néző lézeng, hogy a másodosztályból kiszuperált szerb, nigériai meg ukrán futballisták horror produkcióján bosszankodjon? Persze tudjuk, vannak, akiknek pontosan így hoz hasznot a rendszer működése.

Tudom, nem ezért emelték az impozáns Puskás Arénát, de hát a dolgok parancsoló kényszerűsége miatt e pillanatban az építmény az egész korrupt rendszer alkotóelemeként fungál.

Puskás nem is értené ezt a jelenséget. Nagy pénz kis foci?