Egy lépést sem kell tennie, ha a 168 Óra legújabb számát kézbe szeretné venni! Banki átutalással, sőt, már bankkártyával azonnal előfizetheti, és máris postázzuk Önnek!

Mátyás Győző: Milyen béke? – Hajdu Szabolcs Békeidő című filmjéről

2020. április 26. 08:20 - szerző: Mátyás Győző

Hajdu Szabolcs nyilván nem gondolta, hogy még be sem mutatják új filmjét, és a körülötte kirobbant purpárlé tökéletesen reprodukálni fogja azokat a jelenségeket, amelyekről a Békeidő című film szól. A gyűlöletet, a meg nem értést, a (rossz)indulatot.

Vitézy László – ő 1979-ben készített egy azonos című, a maga idejében valóban fontos filmet – címlopással vádolta meg Hajdu Szabolcsot, amely vádból aztán bornírt sztereotípiákat, politikai címkézést sem nélkülöző hisztéria fejlődött.

Azt azért megemlíteném: a filmtörténetben nem egyedi eset a címazonosság. David Cronenberg Crash c. mozija a világ egyik leghíresebb kultuszfilmje 1996-ból. Aztán 2004-ben Paul Haggis hasonló címen nagyon izgalmas filmet készített. Nem emlékszem őrjöngésre a cím körül. Ezzel együtt nem volt elegáns Hajdu nyilatkozata, miszerint ő nem ismerte az előd filmet. Illett volna.

De hát így a film körül keletkezett szellemi csőtörés mindennél ékesebben példázza, mennyire fontos, időszerű kérdésekről szól a Békeidő.

 

Más szempontból is különleges alkotás, hiszen az első film, aminek online premierje van. Megintcsak találunk fura egybeesést film és a valóság között, hiszen az egyik epizód egy lakásszínházban játszódik, amit mi most lakásmoziban nézünk.

A film lazán egymáshoz kapcsoló epizódokból áll (ebből a szempontból rokonságot mutat Paul Haggis előbb hivatkozott filmjével), az összekötő kapocs közöttük az, hogy majdnem mindegyik jelenet a társdalom errefelé uralkodó mentális és pszichikai állapotát mutatja be. A második epizódban már sisteregnek az indulatok, a nyugodt kiindulóhelyzet pillanatok alatt fordul át fizikai agresszióval végződő gyűlölködésbe. A markáns tipizálás gyomorszorító módon mutatja meg, hogyan törnek elő emberekből egy ismerős, mindennapi szituációban már-már gyilkos indulatok. 

A háttérben a rádióból, a tévéből persze ömlik a migránsellenes propaganda, a jogaikért kiálló szervezetek elleni uszítás. A film ekként azt is ábrázolja, hogy az államhatalmilag gerjesztett gyűlöletkeltés hogyan mérgezi meg a mindennapjainkat, hogyan segíti elő emberek zsigeri ösztönlénnyé válását.

A film kiábrándító látlelet arról, hogy ebben a légkörben mennyire nem működnek az emberi kapcsolatok, mennyire hiányzik belőlünk az empátia, a másik megértésének a vágya is.

A szereplők szinte mindegyike uralkodni akar a másik felett (hitével küszködő pap a családján, színházi rendező a színészein). Szinte bármilyen szerepben mutatkoznak meg a figurák, szülőként, házastársként, főnökként, mindenütt a másik legyűrésének vágya, az uralkodás akarása látszik. Leképezve a hatalmi-politikai mintát. A film mégsem apokaliptikus pusztulástörténet, mert ellenpontként ábrázol olyan jeleneteket is, amelyekben felvillannak az emberi együttérzés, jóság nyomelemei, még ha ezek csak pillanatok is.

Éppen a mű belső logikája miatt érezhette úgy Hajdu Szabolcs, hogy képtelenség megváltoztatni a film címét. Hiszen a mű arról szól, hogy a látszólagos békeidőben miféle kíméletlen harcok dúlnak az emberek között, milyen lélekromboló csatákat vívunk. Meg arról szól, hogy az ilyen békeidő gyorsan vezethet el a robbanáshoz.

A Békeidőt műfaji eklektikája teszi különösen érdekessé, hiszen egyfelől már-már dokumentumszerűen idéz meg valóságelemeket (az Állami Számvevőszék elleni festékszórós tüntetést, vagy a Marton László-féle abúzust, aminek pikáns fordulata, hogy a rendezőt Schilling Árpád, Sárosdi Lilla férje játssza), másfelől átszövi egyfajta éteri, csodaelemekkel dúsított antirealizmus. Johanna képes a varázslatra, ami mintha azt a bizakodó vágyat?, reményt? sugallná, hogy a gyerekek talán képesek lehetnek ezt a kiábrándító állapotot megváltoztatni. Amúgy is feltűnő, hogy míg a felnőttek konfliktusokkal teli világát a durvaság, az agresszió jellemzi, a gyerekek, kamaszok törekszenek megértésére, szeretetre. És van a filmnek egy ironikusan önreflektív rétege is (egy figura szó nélkül ül egy kávéházban, a következő jelenetben meg egy taxiban mondja, hogy statisztált egy filmben). 

A film néhány utcajelenetet leszámítva belső terekben játszódik, ez csak fokozza a lefojtottság érzését, amit aztán a film vége ellenpontozva meg is erősít, hiszen a szabad térben alkalmazott nagy totál azt mutatja, ahogy egy autó körbe-körbe halad.

A film keserű látlelet a normák eltűnéséről, a társadalom széthullásáról.

A Békeidő azzal a jelenettel kezdődik, amikor egy fiatal lánynak fejére olvassák, hogy állandóan hazudik, látszólag értelmetlenül. A jelenet az egész film alapmetaforájává válik. A lány ugyanis a miértre azt válaszolja, hogy „egy nagyobb erő” kényszeríti hazudni, amire nincs hatással.

Igen, egy nagyobb erő.