Mátyás Győző: Magyar kátyú

Kétség sem férhet hozzá, hogy ez az örökbecsű darab huszonöt-harminc év múlva, akarjuk vagy sem, Örkény István életművének részét fogja képezni. Már ha akkor még bárki is foglalkozik majd olyan felesleges dolgokkal, mint irodalom, művészet. Meg persze, ha a mostani kultúrharc eredményeként nem fogják majd Örkényt is afféle társutas ballibsi elhajlóként betiltani. Ámde ha valamiként mégis elvergődünk a posztNER korszakába, és Örkény sem esik áldozatul a kulturkampfos túlbuzgásnak, akkor a felcsúti episztola egy idő után olyan természetességgel adódik majd hozzá Örkény munkássághoz, ahogy a nap felkél. „Addigra Visegrádon újjáépül az egykori királyi palota, sosem látott pompával, óriási termekkel, függőkertekkel. Az avatási ünnepségen – azt jelzi majd a harangkongás – néhány aggastyánnak könnybe lábad a szeme. Valóban, az lesz az a perc, az a nagy és régen esedékes perc, amikor véget ér az ezeréves pechszéria. Visegrád akkor már nem ennek a csöpp kis országnak lesz a székhelye, hanem a Dunai Magyar Köztársaságnak, melynek négy vagy öt tenger mossa partjait.” Magyarország úgy lesz köztársaság, hogy valójában királyság lesz, címerében a savköpő menyéttel, és már a legkisebb faluban is lesz űrállomás a gazzal benőtt stadionok helyén.

A felcsúti zengzet afféle apokrífként fog felbukkanni, s kezdetben ugyan lesznek még, kik emlékeznek a valódi „szerzőre”, a keletkezés körülményeire, de ezek a részletek mindinkább elhalványulnak majd, s mind több szakértő esküszik majd: ez a levél egy Örkény „ready-made”, pontosabban annak alkotói imitációja.  De tessék csak olvasni, nem olyan tényleg, mint egy egyperces?

„Tisztelt Mészáros László János úr!

Felcsút Községi Önkormányzata a település teljes területén megkezdi az aszfaltos útburkolatainak kátyúzását. Ezért kérem, hogy a településen Önök által végzett szakszerűtlen kátyúk eredeti állapotának visszaállítását, levelem kézhezvételétől számított 8 napon belül elvégezni szíveskedjenek.

Amennyiben a kátyúk állapotának visszaállítása az adott határidőig nem történik meg úgy, ezen kátyúk helyreállításának költségét Önökre terheljük.

Jelen levelem hirdetményi úton való közzétételéről is gondoskodtam.

Felcsút, 2018. augusztus 14.”

A levél szerzőjének nevét feledje jótékony homály, mert igazságtalanság lenne pellengérre állítani csak azért, mert NER-kompatibis módon működik.

Az abszurd sztori, a groteszk szituáció tökéletesen illeszkedik az Örkény-oeuvre-be, a darab elhelyezhető lenne közvetlenül az Egy pocsolya emlékiratai c. etűd mellé. Külön felhívnám a figyelmet a szöveg dramaturgiai tetőpontjára, ahol említés esik a szakszerűtlen kátyúról, mert ezek szerint ugye létezik szakszerű kátyú is. Viszont kétségkívül igaz, hogy a megformálás zökkenői utalnak az írói műgond hiányára. Örkény egyáltalán nem élt az alulstilizálás eszközével. Így aztán a szöveg néhol önleleplező poétikai fordulatokat tartalmaz, de ezeken úrrá lesz az idő.

Hiszen huszonöt-harminc év távlatából – reméljük – elképzelhetetlennek fog tűnni, hogy egy viccpárt öntevékenyen betemetett a bölcs vezető falujában néhány kátyút, mire elkezdték fenyegetni, majd felszólítani őket, hogy állítsák vissza az eredeti állapotot, vagyis a kátyúkat.

Bár igaz, az eredeti kezdeményezés vicces akció, de nem veszélytelen a hatalom szempontjából. (Hasonlóképpen a buszmegálló-építéshez, a járdajavításhoz, stb.) Ugyanis ráirányítja a figyelmet az öntevékenység, a civil kezdeményezés fontosságára.

Megmutatja az embereknek, hogy egy kis törődéssel, odafigyeléssel, összefogással igenis lehet a saját életünk dolgait intézni. Nem kell arra várni, hogy majd a hatalom fülebotjázik, ha kedve tartja. És főként, ha bizniszt lát az ügyben, vagyis a százszoros számlázás lehetőségét.

Be is gorombult a főnökség, ahogy szokott. Méghogy civil kezdeményezés, autonómia, önigazgatás, ez majdhogynem szovjetizmus, és ami ennél fontosabb: ezek még a végén példát mutatnak arra, hogy a helyi problémák megoldhatók hatékonyan és olcsón. És kilövik a hatalom jó kis korrupciós bulijait. Ez felháborító! Úgyhogy megy is a retorzió rendesen, csak ettől a hatalom leplezetlenül nevetségessé válik. Lásd a rákosrendezői bicikliút esetét, amelyet a kétfarkúak pár százezerből és önkéntes munkából megépítettek volna, míg az állami vállalat sok milliót költ arra, hogy ne történjen semmi.

Amit most a Kétfarkú Kutya Párt ajánl, az elvben a legjobb kombináció: humor plusz öntevékenység, azaz egyéni felelősségvállalás. Örkény kedvelné.