Mátyás Győző: (Kultúrh)ARC
Azért csak megnyílt a 18. ARC közérzeti kiállítás! Pedig, mint olvashattuk, a különböző hivatalok, szervek (röviden: a hatalom) sok mindent megtettek azért, hogy ez ne így legyen.
De sikerült?
Egyelőre nem. És ez reménykeltő.
Korábban évekig az Ötvenhatosok terén (régebben: Felvonulási tér) rendezték meg a kiállítást, tényleg ideális helyszín volt: tágas, jól bejárható, izgalmas dialógusra adott alkalmat a műveknek. Mivel itt a készülő Liget-projekt munkálatai már folytak, a szervezők a Városliget egy másik helyszínére, a Konrad Adenauer sétányra kértek területfoglalási engedélyt. Ott munka nyomát, egy kapavágányit se lehetett felfedezni. De csodák csodája, ide sem kaptak permissziót.
Azért ez így elég erős jelképnek tűnik: a készülő grandiózus múzeumi negyedből kiszorítottak egy képzőművészeti kiállítást!
Ja, kis politikai nyomás, ahogy az errefelé dukál.
Mert az ARC kiállítás mindig is politikus és kormánykritikus attrakció volt. S ez állt a korábbi, szoclib érára is. Csak hát már egy jó ideje most van, azaz rosszkedvünk telét illiberális napfény aranyozza be. És ez a mostani hatalom nem annyira rajong a plakátokra fogalmazott szellemes, kreatív, elgondolkodtató véleményekért. Na ná, hiszen az óriásplakát műfajában maga is „otthon van”, itt úgyszólván művészeti verseny bontakozik ki a szemünk előtt, sőt valóságos kultúrharc. De erről később.
Persze annak, hogy a fensőbbség, amelynek esztétikai ízlése khm… sajátos, nem rajong egy művészeti projektért, vannak egyéb következményei is, túl a helyszínfelkutatás mizériáján. A kiállítást mindig támogatták szponzorok - jó értelemben vett üzleti számításból. Volt ugyanis marketing értéke a jelenlétüknek. Aztán ezek a támogatók elkezdtek lemorzsolódni. Az ARC egyik alapítója már évekkel ezelőtt mondta, hogy „a normális értelemben vett szabad verseny megszűnt itthon, hiszen a piaci szempontokat legyőzi a hatalomtól való aggódás”. Most meg már fehéren-feketén az a helyzet: alig valaki meri vállalni, hogy egy ilyen rendezvényt nyíltan támogasson, tartva a retorziótól.
Pedig az „UNFAKE! - Vedd észre, leplezd le, mutasd meg! címmel meghirdetett mustra mezőnye most is nagyon jó. Tele ötletes, elmés, humoros alkotásokkal, s közülük egyáltalán nem mindegyik koncentrál a közéletre. Persze azért a legütősebb darabok mégis.
Az én kedvenc plakátom a Borz-díjas Stróman. Superman jelmezben ábrázolja napjaink legcsodásabb figuráját, a derék Lőrinc barátot, aki Guinness-rekordot döntve gyorsabb ütemben gyarapodik, mint Warren Buffet, Beyoncé és Mark Zuckerberg együtt, s akinek már akkor teljesítik „vágyait”, amikor még ki sem gondolta őket, és aki mellett Batman és Superman a fasorban sincs. De nagyon jó a Facebook oldalt imitáló magyarország – megosztom című munka is. Rájátszik a kommunikációtechnológiai forradalom eredményezte bizonytalanságra (unfake!), egyszerre konkrét és ironikusan áthallásos. És persze jó az első helyezett mű is, a Demagógia, amelynek csak a címét sokallom, mert túlságosan fixálja az amúgy is irányított, mégis lebegő jelentést. A mű egy klaviatúrát ábrázol, amelyen az s, o, r betűk teljesen elhalványodtak.
S itt térhetünk vissza ahhoz, hogy ezek a plakátok nem pusztán a kritikai attitűd miatt izgalmasak, ám egyfajta művészi bajvívásra is invitálják a hatalmat. Elvégre az utóbbi években a kormány is ebben a műfajban utazik, egy ideje már úgyszólván elkékült az ország.
S az ARC kiállítás művei példát mutatnak ara, hogy ebben a műfajban lehet eredetit, frappánsat, szokatlant alkotni, szemben a kormány bornírt, vizuális környezetszennyezést művelő dömping izéivel. Jó, tudjuk, ezeknek az agyzsugorításra, szellemi kasztrációra tervezett daraboknak más a funkciója, de miért kívánalom, hogy mindez a design terén olyan nívóval járjon, amelyet rajzszakkörből kiszuperált másodikos elemisták játszva felülmúlnának?
Így aztán az ARC kiállítás annak is beszédes bizonyítéka, hogy a köztéri plakát műfajában hol található a tehetség, alkotókészség, képzelőerő. Ha ezekkel az alkotásokkal vetem össze a műfajban kiizzadt kormányzati produktumokat, leginkább az a szó jut eszembe róluk, hogy ARCátlanság.
