Mátyás Győző: Jelentés a politika mélyéről

2019. április 21. 08:42 - szerző: Mátyás Győző

Akármi lesz is a játszma vége, már köszönhetünk Donald Trumpnak egy jó kis politikai bon mot-t, amit számtalanszor fognak idézni a jövőben: „Istenem, ez szörnyű! Ez az elnökségem vége. Megszívtam.” – hogy némi nonsalansszal fordítsuk az „I am fucked” fordulatot. A jelentés szerint így fakadt ki az elnök 2017. májusában, amikor megtudta, hogy Robert Muellert nevezték ki különleges ügyésznek az orosz „összejátszás” vizsgálatára. (Amúgy szerintem a glóbusz tekintélyes hányada kiálthatott fel, amikor Trumpot megválasztották, hogy „Vége a világnak/ Ezt megszívtuk”.)

Persze a vizsgálat nem jelenti  Trump végét, így aztán az új hiphopsztár most megkönnyebbülve rappeli minden lehetséges fellépésén a No collusion, no obstruction kezdetű nótáját. Még akkor is, ha mint látni fogjuk, elég fals szövegre írt dalocska ez.

Fotó: AP/Chris Pizzello

Kétségkívül igaz, hogy a Mueller-jelentés leszögezte: „a nyomozás nem állapította meg, hogy a Trump-kampánycsapat tagjai koordináltak vagy együttműködtek volna az orosz kormánnyal a választásokba való beavatkozás terén”. (Az „átfogó és szisztematikus orosz beavatkozás” tényét ugyanis a jelentés is egyértelművé teszi. De hát erről referált már korábban az összes létező titkosszolgálat is, csak ezzel kapcsolatban Trump igazán hazafias elánnal közölte: Putyinnak jobban hisz, mint az amerikai szolgálatoknak. Így könnyű. Az oroszoknak.) Másfelől viszont a riport leszögezi, hogy ugyanakkor a „kampánystáb remélte, hasznukra válhatnak az oroszok által lopott és nyilvánosságra hozott információk” a választás során. És még ennél is salamonibb ítélet áll a jelentésben arra vonatkozóan, hogy Trump akadályozta-e az igazságszolgáltatást: „Ha a tények alapos feltárása után bizonyosak lennénk benne, hogy az elnök nyilvánvalóan nem akadályozta az igazság felderítését, ezt állítanánk. A tényekre és a vonatkozó jogszabályokra támaszkodva azonban nem tudunk erre a következtetésre jutni."

Értsd: nincsenek tételes bizonyítékok, hogy Trump egy politikai ork volna, de azért ami úgy jár, mint egy ork, úgy beszél, mint egy ork, és úgy néz ki, mint egy ork, az egy ork.

Így aztán ismételgetheti Trump, hogy őt teljesen egészében felmentette a jelentés, aki elolvassa a 448 oldalt vagy valamely részletes kivonatát (például a The Washington Postban), az azt fogja hinni, hogy ez valójában a vádirat.

A jelentésben ugyanis egymást követik a képtelen és viszolyogtató sztorik arról – ahogy a The New York Times szerkesztőségi vezércikke fogalmaz –, hogy „az elnök tudva vagy tudatlanul engedte, hogy egy ellenséges hatalom mocskos trükköket vessen be az ő javára, és ezzel veszélyeztette a demokráciát és a nemzet biztonságát”. És sorakoznak a bizonyítékok arról is, Trump miként próbálta akadályozni az igazságszolgáltatást azzal, hogy kirúgta Comey, korábbi FBI igazgatót, rá akarta venni Don McGahn fehérházi jogi tanácsadót, hogy távolítsa el magát Muellert, vagy éppen arról, hogy miként akarta hamis nyilatkozatra kényszeríteni az igazságügy-minisztert. Az elnöknek a nyomozás akadályozására irányuló kísérletei „nagyrészt sikertelenek voltak, de csak azért, mert az őt körülvevő munkatársak elhárították az utasítások végrehajtását, vagy éppen szabotálták a kéréseit”. A House of Cards ehhez képest jószerével idilli állapotokat ábrázol.

A legjobban talán Maggie Haberman és Peter Barker The New York Times-beli véleménycikke jellemezi a helyzetet: „Az a Fehér Ház, melynek képe a Mueller-jelentés több mint 400 oldalából elénk tárul, melegágya a konfliktusoknak, amelyek a becstelenség kultúrájából sarjadnak – abból a kultúrából, amelyet egy olyan elnök határoz meg, aki hazudik a nyilvánosságnak, hazudik az alkalmazottainak”, mindenkinek, aki él.

Mueller mindenesetre nem tett javaslatot vádemelésre, na de hát köszönöm szépen azt a „tisztázást”, amelynek indokai között szerepel, hogy azért is tartózkodnak az indítványtól, mert nem kívánnak elébe menni a kongresszus munkájának. Vagyis az esetleges impeachmentnek, az elnök felelősségre vonásának.

James Clapper, a korábbi nemzeti hírszerzési igazgató és nyomában sokan mások amúgy egyenesen az impeachmenthez vezető útvonaltervnek nevezték a Mueller-jelentést. Mások nem ennyire vehemensen, de szintén a konzekvenciák levonását sürgették. Pedig ezt a jelentést nem elsősorban a rövidre zárt mindennapi politikai adok-kapok eszközeként kellene használni. Nem ez a lényege. A Mueller-jelentés egy mélységesen elszomorító, nagyon aggasztó látlelet a világ egykor volt mintademokráciájának állapotáról. Arról, hogy mennyire sérülékeny ez a demokrácia, ha egy gátlástalan szélhámos így meg tudja gyalázni a kormányzás elveit, és ilyen mélyre tudja zülleszteni a politikai kultúrát.