Mátyás Győző: Ez mi a báNAT?

2020. február 9. 10:54 - szerző: Mátyás Győző

Egész úton hazafelé azon gondolkodám: miként fogják az új NAT-ot hivatali penzumként védelmezők belekeverni a migránsokat a sajtópolémiákba. Azért ez nem látszott kis feladatnak. Ha nem is százszázalékosan, de megoldották. Mert ugye, akik bírálják az alaptantervet, azok kizárólag azért teszik, mert az ő ideáljuk egy kevert népességű társadalom létrehozása, és ennek volna gátja a névtelenségbe burkolózó szerzők alkotta új NAT. Az ebben a műfajban szinte magától értetődő „érv”, hogy a tiltakozási hullámot – amely pedagógus szakszervezetektől kezdve egyetemi oktatókon, tudósokon át egész tantestületekig rengeteg embert mozgatott meg –, valójában maga Soros gerjeszti. Nincs az a szelíd, szakmai érvekkel megtámasztott bírálat, amely mögött a hatalom és fullajtárjai ne azonnal Soros sötét machinációit és bomlasztó szándékát fedeznék fel.

Sőt, a kormánypropaganda természetesen rákezdett a mantrára, hogy a tiltakozás politikai indíttatású akció. Én amúgy is szeretem, amikor politikusok eltartott kisujjal finnyáznak a politikára, de ezúttal a dolog a szokásosnál is álságosabb, mert ez új tantervbe – legalábbis ami a történelmet és az irodalmat illeti – kifejezetten politikai okból kerültek be a változások. Míg ezzel szemben a bírálatok igyekeznek megmaradni a szakma terepén. Necces ügy az ú.n. “fasiszta írók” kérdése, de erről később.

Azt minden érintett megjegyezte: fogalmuk sincs, kivel is vitatták meg az anyagot a tanterv készítői, mert jelentős szakmai szervezeteket vagy egyáltalán a szakmák képviselőit nem zavarták meg napi munkájukban azzal, hogy volna itt egy kis egyeztetnivaló a jövő évtizedek legfontosabb dokumentumát illetően. Szinte minden szakmai szervezet kiemeli állásfoglalásaiban az új tanterv alapvető hibájaként, hogy az elvárással szemben valójában növeli a diákok terhelését.

A bírálat másik visszatérő eleme, hogy bár a tanterv ígéri a kompetencia alapú tanítás preferálását, az előírt tananyagmennyiség ellehetetleníti azt, s igen kevés szabadságot hagy diáknak és tanárnak.

A bírálatok egyik kardinális pontjával kapcsolatban a Széchenyi Akadémia Vezetősége például a következőket írja állásfoglalásában: “az önálló, kritikai gondolkodás elsajátítását, a művelődés segítségével elérhető örömszerzést, a személyiség kiteljesítését, a felnövekvő nemzedék harmonikus, szabad életet élő polgárokká válását nem támogatja.” Persze tudjuk: a kritikai gondolkodás meg a szabad(!) polgár elég gyanús entitások, úgyhogy le lesz komcsizva az Akadémia is rögvest.

A Szépírók Társasága a talán legfontosabb szempont, az olvasóvá nevelés feladata felől szemléli a NAT nevű problémát: „Az új alaptanterv nem az olvasói kultúra kiműveléséhez járul hozzá, hanem annak ellenében hat. Avíttas, doktriner és ideologikus irodalomszemléletet közvetít, mely alkalmatlan a diákok olvasóvá nevelésére” 

Az irodalom és a társművészetek (ötven) egyetemi oktatója szerint a NAT „bántóan ideologikus szándékkal, külső nézőpontból és nagyon leegyszerűsítő módon közelít az irodalmi művekhez, életművekhez és folyamatokhoz”, éppen ezért „… nem segít abban, hogy megszerettesse a középiskolás korú gyerekekkel az olvasást”. 

Mondhatni a fenti szempontokat foglalja össze a Magyartanárok Egyesületének állásfoglalása. A tanterv „a tanítást teljes részletességgel s nem csupán alapjaiban szabályozza. Komoly óraszámcsökkentés mellett jelentős tananyagbővítést hajt végre. Annyira nem ad módot a képességfejlesztésre, a diákok egyéni fejlődésére, a módszerek és gondolatok sokféleségére, hogy egyáltalán nem szolgálja a diákok érdekeit, nem teszi őket jó szövegértőkké, árnyalt és pontos szövegek alkotóivá, művelt, a humán kultúra iránt elkötelezett felnőttekké.”

A legérdekesebb argumentum, hogy a Magyartanárok Egyesülete még azt is szakmai alapon fogalmazta meg, hogy miért nem lehet nemzeti egy tanterv, amelyik a nemzet tagjainak jó részét kirekeszti az oktatásból. A NAT kritikátlan védelmezői persze, szándékosan félreértelmezve a leírtakat, azonnal az egyszeri rutincsúsztatáshoz folyamodtak és megvádolták a bírálókat azzal, hogy a nemzet fogalmával van bajuk. Holott senkinek nincs baja a nemzettel, csak azzal a doktriner, bigott, fixált és ezért valóságellenes értelmezéssel, ahogyan a kurzus azt felfogja, és amely nézet tükröződik a NAT irodalomszemléletében is. Ez a felfogás a nemzetet nem folytonosan változó létezőnek, hanem eleve felsőbbrendű minőséggel bíró, örök szakralitásnak látja, és ez a szemlélet értelemszerűen ad teret a nemzet nevében elkövetett bűnök relativizálásának is, a két világháború közötti retrográd szemlélet újraélesztésének. És itt jön képbe a ”fasiszta írók” kényes problémája. Ezra Poundnál vagy Ferdinand Celine-nél virtiglibb fasiszta nem nagyon kell, mégsem akarja senki kiiktatni az életművüket a világirodalomból. Mert igen jó írók voltak. És mellesleg elfogadhatatlan nézeteket képviseltek, amit tárgyalásukkor mindig megemlítünk.

A mi „rehabilitált” íróink – akik legfeljebb közepes, de biztosan nem kiemelkedő szerzők – viszont pontosan azért kerülnek be a tantervbe, mert elfogadhatatlan nézeteket képviselnek. Általuk és velük egyfajta avítt múltértelmezés és a belőle fakadó világszemlélet újraélesztése és propagálása a cél. 

És ennek nem volna helye egy szakmai alapon készült NAT-ban.