Mátyás Győző: Európa küzdelme Orbánnal

2019. február 24., 07:43

Szerző:

Ha jól értjük az Európai Bizottság reakcióját a mi (nép)pár(t)ját ritkító kormányunk Soros-Juncker kampányára, nos megengedhetetlen módon lehazugozták az embert, aki még soha sem hazudott. Persze kicsit visszafogottabban fogalmaztak, lásd; a kormány kampánya egyszerűen hihetetlen, a magyarok tényeket érdemelnek és nem fikciót. Az egész izét meg nevetséges összeesküvés-elméletnek nevezték. És, puff, poénként odamontírozták a tényeket soroló ellenplakátra Orbánt, echte a Soros helyére (húha, kit fogunk ezért diplomáciai raportra rendelni?!).

Történt mindez azért, mert a mi vitéz kormányunk – nem kímélve az adófizetők pénzét – már megint előre megvédett bennünket Brüsszel gonosz terveitől. (A múlt évben 99 milliárd forintét, míg tavalyelőtt 155 milliárdért vívta meg erőt próbáló kommunikációs csatáit a kormány. Vessük össze ezt azzal, hogy például az MTA éves költségvetési támogatása 56 milliárd körül van, de ha az élhetetlen tudósok sokat ugrálnak, hamarosan majd abból is inkább megállítják Brüsszelt).

Ezeken a plakátokon úgy nagyjában és egészében színtiszta valótlanságok vannak a szokásos regiszterben, hogy aszongya Brüsszel illegális migránsparadicsomot akar csinálni a hazánkból. Az Európai Bizottság szokatlanul gyorsan reagált, tételesen megcáfolták a hazugságokat, elmondták, hogy felesleges úgy tenni az Unió tagjaként, mintha a magyarok a Szovjetunióval állnának szemben, meg azt is, hogy a tagországok szuverén fennhatósága alatt maradó határvédelmet éppen erősíteni akarják, eszük ágában sincs ösztönözni az illegális migrációt ésígytovább… De hát mindezeket elmondták már sokszor. (A minap a Politicoban megjelent elemzés mutat rá a magyar hatalomgyakorlók cinizmusára, hiszen a bevándorlás ügyében „az Európai Unió éppen Orbán kompromisszumképtelensége miatt bénul meg”.)

Szóval eddig olybá tűnt, mintha bevett koreográfia szerint zajló előadást néznénk: a magyar illetékesek gyalázkodnak kicsit, a brüsszeliták meg dohognak valamit, de azért félrenéznek, mert hát tudják, belpolitikai használatra dúvadoznak ezek a turulban születettek, aztán a mieink ráerősítenek az anyázásra megint, und so weiter.

De most mintha a Néppárt korifeusai is berágtak volna azon, hogy a magyarok direktben szidalmazzák és rágalmazzák őket. Angela Merkel maximális szolidaritásáról biztosította Junckert, Joseph Daul az Európai Néppárt elnöke „hamisnak, félrevezetőnek és nem tényeken alapulónak" nevezte a kampányt, Manfred Weber a Süddeutsche Zeitungnak arról beszélt, hogy „Orbán évértékelőjének bizonyos részei és a Juncker-ellenes kampány értetlenséget és haragot váltott ki a Néppártban”. És persze meglebegtették a Fidesz Néppártból való kizárásának lehetőségét.

De hát egyfelől, tudjuk jól, a derék népparti atyafiak éppen pártpolitikai érdekből nem fognak nagyon keménykedni, különösen nem az EP-választás előtt. Másfelől meg Orbán már nagyon is beárazta ezeket a reakciókat, nemhogy számít rájuk, de provokálja is őket, mint azt a Politico cikkében is megállapítja egy EP-képviselő.

Az uniós zsörtölődések belpolitikailag mindig is jól jöttek Orbánnak, segítettek felépíteni annak a bátor népfinak az imázsát, aki rettenthetetlen kurucként, Elios-fénykarddal a kezében vívja szabadságharcát a bennünket euromilliárdokkal leigázni kívánó Unió ellen.

Másfelől meg Orbán olyan, mint régen az egyszeri komcsi, aki jó, hát nem úgy, hanem mert belülről bomlaszt. Meg akarja osztani a Néppártot, s ha felrobbantania nem is sikerülhet, pár tagot azért talán le tud szakítani, hogy megalakíthassa majd a saját széljobb frakcióját, amelynek élén tényleg lehet erős ember.

Európa valóban mély válságban van. A ciklikusan egymásra következő gazdasági természetű krízisekkel jól-rosszul meg tud birkózni, de most ennél komolyabb és mélyebb baj van. Orbán nem téved abban, hogy Európa súlyos érték- és identitásválsággal küzd, ennek pregnáns terméke és elmélyítője éppen maga Orbán Viktor.

Ha Európa megtalálja a módját – nem lesz könnyű –, hogy átvészelje a válságot és újjászülessen, akkor Orbán és politikája, ha el nem tűnik is, de háttérbe szorul, és érdektelenné válik. Ha viszont ez a válság eszkalálódik, Orbánból lehet még a káosz fejedelme.

 

Horoszkóp

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.