Mátyás Győző: „Egyetem-mészárlás” és egyéb kultúrdiadalok

2018. december 2. 08:39 - szerző: Mátyás Győző

Amikor itt van a világraszóló dicsőség hirdetésének alkalma, akkor nem kell, hogy az indokolatlan szerénység ülje torát! Amikor a külső vész és a belső destrukció fenyegeti a hont, amikor – vitéz Gömbös Gyula szavaival – a nemzet hajója kardélen táncol, akkor tehát igazán meg kell ragadnunk annak lehetőségét, hogy megbecsüljük sikereink fényét. És most van is okunk a diadal mámorának élvezetére, mert végre megszabadulunk a nemzet életerejét piócaként szívó szellemi mételytől, mely rákfene és kútméreg. Páratlan eredményeink között tartja majd számon az utókor, hogy kiszekíroztuk hazánkból az ország legnívósabb egyetemét. (Természetesen mi ezt a nívóra vonatkozó tényekkel alátámasztott állítást tagadjuk – merthogy miben áll a tények tényszerűsége, azt mi mondjuk meg –, és egyfolytában degradálós megjegyzésekkel izélgetjük az intézmény hírnevét. Ekként természetesen negatio alá fogjuk vonni és rosszindulatú politikai támadásnak bélyegezzük azt a sivalkodást, hogy még a saját törvényeinket sem tartjuk be, hogy elüldözhessük ezt a CEU nevű nemzetellenes bagázst.)

Na de hát miért tartanánk be bármiféle törvényt, ha megtehetjük, hogy ne? Ha egyszer mi azt mondtuk, hogy CEU a nyílt társadalom ideájának veszélyes ágense, a liberális méreg fellegvára és egyben aknamunkálkodás és diverzió, amely a nemzet életére tör, akkor az úgy van. Pláne, ha a nép mindezt elhiszi.

Persze vannak kollégák, kik még e sorsfordító kérdésben is az oppozíció álláspontjára hágnak, azt említve, hogy „… nálunk egyesek a három vidéki egyetem lemészárlásával foglalkoztak.” Márpedig az ilyen hazafiatlan meglátás bízvást ellenzi a CEU kiebrudalását is. Olyannyira, hogy a kollégában szinte feltámad a túlérzékeny primadonna, midőn ezt mondja: „ha egyetemet vesztenék, akkor az lenne a szerepem, mint annak a tengernagynak, aki nagy egységet, dreadnoughtot vesztett, én pedig a magyar kultúráért folytatott harcban nagy egységet, dreadnoughtot, egyetemet veszteni nem akarok.”

Fotó: Kovalovszky Dániel

Hát mi más ez, ha nem a pőre destrukció, sőt a nihilizmus melegágya? Csak azért, mert valami egyetem, az mindjárt az érték nonpluszultrája?  És mi van, ha ez az egyetemnek álcázott kémtanya valójában fellazításbástya, kiképző központ és CIA-fészek, ahol migrásnssimogatásból lehet diplomázni?

Miként veheti bárki nemzeti érzelmű atyafi a védelem oltárába, izé oltalmába az ilyen libsivircsaftot? Persze tudjuk ám, melyik lukból fújik a bolond szél. Hát nem-e saját szavai által terel valakit az érdemtelen magaszt ösvényére a kolléga ilyképpen: „Tudásának fölénye, hazafiságának tisztasága, meggyőződésének őszintesége, munkásságának sokoldalúsága”… na és ugyan kiről szólnak e fékevesztett dicshimnuszok? Hát olyan valakiről, ki „a magyar nemzet gondolkozását liberális irányba állította”. Hát nem csoda, ha a mi ominózus kollégánk egyéb kérdésekben is áldozatává vált a liberális fertőzés ragályának. Így nem tűnik fel belátása mezején (hú, ez jó kép!) hogy a liberálizmus már betette szellemi lábát úgyszólván a tudomány minden zugába. Eképpen a mi feladatunk,– feltéve, ha őrizni akarjuk még a nemzet lángját –, hogy például az Akadémiát is megtisztítsuk a balliberális baktériumok fertőző gócának posványától. Ezért is tartjuk alapvető sürgetésnek, hogy kezünkbe vegyük a források elosztásának kérdését, mely által serkenteni véljük a tudományos munka intenzitását (aki fizet, az rendeli a nótát, na!). Ezzel szemben nevezett kollégánk azzal a tévútra tévedt állásponttal áll elő az Akadémia kérdésében, hogy „Nekünk nem szabad visszaélnünk azzal, hogy az Akadémia ma nehéz szituációba került, olyan szempontból, hogy az állami szubvenció ellenében mi bizonyos befolyást akarjunk gyakorolni az Akadémiának tudományos működésére.”

Ez megint színtiszta defetizmus, fegyverletétel a liberbolsi porhintés előtt! Miközben az volna megtörhetetlen célunk, hogy a tudomány s a szellem a politika által kikövezett úton haladjon! Mert egyébiránt a szellemi szabadosságnak az az abúzusa fog kánkánt járni, mely a honi egyetemeken diákjaink felett a balliberális ideológia agymosásának véleményterrorista elnyomását követi el. Ennek gátat kell szabni!

De szerencsére a kormányhű orgánumok, melyek az intellektuális horizonton tán csak fél lábbal, de a hazafiúi vártán egésszel állnak, nos azok igaz példával járnak elől, midőn az egyetemi ifjúságot a balliberalizmus bűnébe esett szellemek feljelentésére ösztönzik. Ennél progresszívebb kezdeményezést elképzelni sem tudunk.

Mindjárt ajánljuk is az ebben a cikkben destruktív véleménye miatt többször idézett kollégát, bizonyos Klebelsberg Kunót jegyezni a proskribálandók közé.