Mátyás Győző: 2Rule a pályán!

2018. július 22. 05:30 - szerző: Mátyás Győző

Nemrégiben javasoltuk, hogy M. Lőrincet most már feltétlenül hungarikummá, sőt globalikummá kell nyilvánítani, tekintettel arra, hogy vagyonának gyarapodási sebessége nagyobb, mint Warren Buffeté, Beyoncéé és Mark Zuckerbergé együtt. (Ami persze érthető, hiszen az utóbbinál ennen meglátása szerint, M. Lőrinc okosabb, Beyoncénál meg, nyilván, jobban énekli a „Megjöttek a fehérvári huszárok” kezdetű örökzöldet.) Ám kiderült, hogy ezzel nagyon értékén alul rangosítottuk korunk csillagát. Úgyhogy módosítunk: javasoljuk M. Lőrincet a világ nyolcadik csodájának megtenni.

Nem pusztán azért, mert  az ő gazdasági szárnyalása  önmagában is példátlan, de az a káprázatos üzleti diadal, amit új cégével, a 2Rule fantázianevű, leendő világmárkával végbevitt, az más táján a világnak sehol meg nem eshetne. Úgyhogy ez a szenzáció, nem a rodoszi kolosszus! Hiszen micsoda elementáris siker, hogy egy úgyszólván nem is létező márka, még debütálása előtt lenyomja a Nike-t meg az Adidast! Ami természetesen csak azoknak a globalista háttérhatalmakat készségesen kiszolgáló, nemzetietlen ügynököknek nem tetszik, akik a multik pártjára állva páros lábbal tapodnak a magyar emberek érdekein.

Fotó: MTI/Földi Imre

A méltán megelőlegezett bizalom nem pusztán az új márkának szól, hanem annak is, hogy amihez Ford, Iacocca és Bill Gates magyar ötvözete, a NER állócsillaga nyúl, az arannyá változik. Biztosak lehetünk benne, hogy rövidesen minden hazai futballcsapat, majd a nemzeti válogatott is e káprázatos mezben feszít majd. S ha nem tévedünk, nemsokára aki sportoló legalább egy tangát kénytelen magára húzni, az úszóruhától a tornadresszig 2Rule-ban fog pompázni.

Az elnevezést illetően némely nyelvfetisiszta persze nem átallott zümmögni, hogy mégis egy nemzeti identitására oly büszke rendszer ékkövének miért kell netszleng ihlette angol márkanevet adni – de az ilyenek nem értenek semmit. Mert itt egyfelől annak bizonytékát és szimbólumát látjuk, hogy amiként a helyi vonások jótékonyan színezik a fantáziátlan globális nyelvi univerzumot, úgy fog betörni a magyar márka a nemzetközi piacra. Másfelől meg a szóalkotmányból „felbuzgó” uralkodni, irányítani jelentés miatt nagyon is mai, NER-kompatibilis brandnévvel van dolgunk.

Más, rosszindulatú kekeckedők meg azon élcelődtek, hogy mind a márkanév dizájnját mind licenszét illetően (lásd még: Nigériában hasít a 2Rule) erős koppintással van dolgunk. Így az elméncek − különös tekintettel az Adidas detronizálásra − az Addide márkanév bevezetését javasolták. De ez csak egy reménytelen helyzetben lévő kisebbség kétségbeesett próbálkozása, mert előre irigyli a 2Rule jövendő világsikerét.

Amely sikert feltétlenül szavatolja a céget segítő átgondolt, bejáratott s a világon teljesen újszerűnek számító üzleti modell. Az univerzális tehetséggel megáldott M. Lőrinc-cégek olyan lehengerlően nyerik a közbeszerzéseket, mint Fidesz az időközit. A nyereségből bőkezűen utalnak tao-pénzt a focira, amely nagyvonalúsággal természetesen nincsenek egyedül. Épp most került nyilvánosságra kimutatás arról, hogy hány de hány cég világosodott meg, s lát páratlan lehetőséget abban, hogy adószázmilliókkal támogasson bizonyos futballcsapatokat. Az ekként a klubokra (legkivált M. Lőrinc csapatára) zúduló pénzből pedig lehet fejleszteni az infrastruktúrát, például mezt vásárolni.  (Meg persze – némi trükkel – lehet beszerezni horvát, grúz és belga(!) játékosokat – akik ugye elveszik a magyar emberek munkáját). Tényleg ügyes.

Nem véletlen, hogy az új márka promóciója már-már forradalmasította a marketing szakmát is. A mezbemutató korszakos jelentőségére utal, hogy az állami sportcsatorna élőben közvetítette a Facebookon! Azok, kiknek az ereiben is epe csordogál, persze össze-vissza gúnyolódtak a filmen, nagyokat röhögve a promóció végére illesztett vetődéses poénon. Na de a sok libbant fikázó megint nem értette a lényeget. Hiszen mikor hatásos egy reklám? Ha minél több emberhez eljuttatja az új márka hírét. Márpedig e frenetikus promóciós anyaggal volt tele napokig az internet. A vírusmarketing magasiskolája! Kell ennél több, hogy az emberek tudomást szerezzenek a majdani világverő márkáról?

Csak ismételni tudjuk: M. Lőrinc a világ nyolcadik csodája. 2Rule mezben.