Makai József: Soros és a metaforikus gázkamra

2020. december 4. 08:00 - szerző: Makai József

Miért és hogyan fordulhatott elő, hogy Demeter ennyire elméri mondandóját, ennyire nem érzi szavai súlyát? Hogy elfelejti: a zsidókat nem kinevezik, és a régi zsidók helyett nem új zsidók jönnek. Hogy a gázkamrákat nem tőzsdei spekulánsok működtették, metaforikusan mintegy, hanem nácik, igazi, létező és valódi gyilkosok. És mit jelent, hogy visszavonja a szövegét? Nem ezt gondolta? Már mást gondol?

A sorosozások, a Soros-ellenes kampányok különösebben nem érdekelnek, láttam már ilyet, a kilencvenes évekre, egy másik országra emlékeztetnek. Más ellenségek, de a lényeg ugyanaz, homogenizálás, gyűlölet, félelem. Győzelem. Nem túl ötletes, tulajdonképp túlságosan is egyszerű.

A vehemens Soros-bashing sem magyar találmány, a Balkánon szinte mindenütt megtaláljuk (néha egy kis antiszemitizmussal fűszerezve, néha anélkül), de még Nyugaton is előfordul. Igaz, általában nem kormányzati politikaként, hanem a széleken kapaszkodók próbálják észrevétetni magukat a sorosozásokkal.

Az viszont kétségtelen, hogy az Orbán-kormány évek óta nem nagyon próbálkozik mással: migránsok + Soros = nemzethalál, és ebből a képletből aztán sok mindent le tudnak vezetni, plakátkampányt, EU-s költségvetési vétót, nemzeti konzultációt. A veszély elmúltával aztán beköszönt a nemzeti felemelkedés és újjászületés. Ám legyen. Mondom, nekem ez a kilencvenes évek, nem zavar különösebben, sok vonatkozásban úgyis beragadtam a kilencvenes évekbe, nincs bajom az ezerszer elátkozott liberalizmussal, nem tartom veszélyesnek a multikulturalizmust, és nem zavar, hogy párhuzamos társadalmakban élünk (akár a szinte egynyelvű országban is).

Lapzártánk hétfőn van, és szerdáig, mire e sorok megjelennek, sok minden megtörténhet. Például akár az is, hogy Demeter Szilárd még a PIM igazgatója. És az nem lenne jó üzenet.

Demeter Szilárd – mondhatni stílszerűen – szombaton leírta, hogy „Európa Soros György gázkamrája”, „mi vagyunk az új zsidók”, „Soros György a liberális Führer”, akit a „liberárja hadserege […] szolgaibb módon istenít, mint anno Hitlert a sajátjai”.

Ez túl sok lenne külön-külön is. Együtt meg talán elég, hogy Demetert leléptessék. Nem hiszem, hogy lemondása vagy menesztése a kormány gyengeségét mutatná, ellenkezőleg. Annak jele lenne, hogy vannak helyzetek, amikor nem mentegetik azt, aki hibázott. Ahhoz pedig nem fér kétség, hogy Demeter hibázott. De ez csak a jelenség egy része.

Demeter Szilárd két éve és egy hónapja lett jelentős szereplője a közéletnek, amikor kinevezték a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójának (miután elődjét méltatlan és felfoghatatlan támadások után menesztették). Ekkortól szokás datálni az úgynevezett kultúrharc kezdetét, ami persze tévedés, csak sokan addig nem gondolták, hogy a kormányzat megpróbálja majd a baloldalinak és liberálisnak tartott kultúrát világlátásának megfelelően befolyásolni és korrigálni. Pedig az sem valami rendkívüli és bűnös törekvés; a kultúra minden kormánynak fontos zsákmány (legfeljebb nem ismerik be). Fontos az oktatási indoktrináció is, fontos a történelem újraértelmezése is.

Demeter a magyar kultúra cárja lett: alakíthatott az irodalmi életen, beleszólhatott a zenébe, rengeteg pénz felett rendelkezett, ez pedig hatalommal járt. (Közben azt se feledjük, hogy Demeter készségesen és rendszeresen szóba állt a nem kormánypárti lapokkal, szerkesztőségekkel is. Ami fontos gesztus ott, ahol – mint látjuk – a párbeszéd szinte teljesen eltűnt.)

Miért és hogyan fordulhatott elő, hogy Demeter ennyire elméri mondandóját, ennyire nem érzi szavai súlyát? Hogy elfelejti: a zsidókat nem kinevezik, és a régi zsidók helyett nem új zsidók jönnek. Hogy a gázkamrákat nem tőzsdei spekulánsok működtették, metaforikusan mintegy, hanem nácik, igazi, létező és valódi gyilkosok. És mit jelent, hogy visszavonja a szövegét? Nem ezt gondolta? Már mást gondol?

Demeter a kormányzati kommunikáció (nem vétlen) áldozata: ha a konfliktusoknak nincs megoldásuk, hanem újabb konfliktusok robbannak ki; ha az ellenfél gyalázását még erősebb kifejezésekkel folytatják; ha a kompromisszum kizárt – akkor óhatatlanul megszűnik a mértékletesség, marad az otrombaság és a gyűlölet. A szüntelen eszkaláció.

És akkor megérkezünk oda, ahol most vagyunk.