Lakner Zoltán: Lefagyott ország
A parlamenti ülésen elhangzott hétfő délutáni felszólalás volt az utolsó alkalom, amikor Orbán Viktor újdonsággal rukkolhatott volna elő a Sargentini-jelentés elfogadását követően. Helyzet van, miután az európai kulcsszerepét egyre erősebb hittel átélő Orbán körül hirtelen megritkult a levegő.
Cas Mudde politológus beszélt lapunknak a nyáron arról, hogy Orbán sem számíthat ki helyesen minden lépést, hibázni fog. Ez következett most be, rosszul ítélte meg európai pártcsaládja tűrőképességét. A miniszterelnök arra kényszerülhet, hogy életre keltse a papírtigrist, az eddig csak fenyegetésnek szánt B-tervét, a populista pártszövetséget, ahelyett hogy a legnagyobb erőt formálná át belülről.
Tegyük hozzá, az Európai Néppárt egy héttel a szavazás után már korántsem olyan lendületes a Fidesz kizárása ügyében: nagyon kellenek a Fidesz által szállított szavazatok az EP-választáson. A magyar demokráciának a néppártiak ezzel tesznek a legrosszabbat, hiszen lehetőséget adnak Orbánnak egy újabb gyűlöletkampányra, de nem tartják őt tényleges és folyamatos nyomás alatt. A Néppártban talán azt hiszik, a Sargentini-jelentés ügyében mégiscsak megmutatták Orbánnak, a vörös vonal létezése nem csak legenda, tudnak neki fájdalmas élményt okozni.
A kétharmados strasbourgi szavazás után a kormány a régi patronjait durrogtatja: Brüsszel, Soros, álcivilek, hazaáruló ellenzék. Ez alkalmas az itthoni kármentésre, a Fidesz-tábor meghökkenésének kezelésére, de nem válasz Orbán európai pozíciójának meggyengülésére. Van igazság abban, amit a miniszterelnök mond, hogy a bevándorlásellenesség felülírja a hagyományos politikai törésvonalakat, azonban Orbán nem számolt azzal, hogy más tétek is vannak az asztalon. Az Orbánnal hasonszőrű politikusok térnyerése végre felrázhatja az európai politikát, és ha késve is, talán megtörténik a szembenézés azzal, hogy Orbán és elvbarátai a demokrácia elleni játszmát folytatnak.
Súlyos kérdés a következő hétéves uniós büdzsé alakulása is, a keleti tagállamok forráscsökkenésének mértéke. Terítéken van a költségvetési kritériumok összekapcsolása a jogállami elvárásokkal. Történik ez egy olyan időszakban, amikor a magyar kormány koncentrált támadást intéz a a sajtó, az igazságszolgáltatás és a tudomány szabadsága ellen. Arra számíthatunk, hogy a kormány egyre-másra szolgáltat alapot a jogállamiság helyzetével kapcsolatos további bírálatoknak. A miniszterelnök a saját tekintélyelvű döntéseivel torlaszolja el a korrekció, de még a taktikázás útját is.
Magyarország mellett Orbán Olaszországot, Ausztriát és Lengyelországot nevezte meg a bevándorlásellenesség zászlóvivőjeként, csakhogy ez a szövetségi rendszer korántsem olyan erős, mint ahogy azt láttatni szeretné. Az olasz és az osztrák kormánykoalíciónak csak a kisebbik pártja áll Orbán mellett. Potenciális konfliktusforrás velük is, hogy a menekültek elosztásának elutasításában Orbán hajlíthatatlan, az olasz és az osztrák kormány viszont igényt tart az európai együttműködésre. Azt pedig éppen mostani lapszámunkban nyilatkozza egy szakértő, hogy a lengyel kormány Orbán iránti lelkesedése alábbhagyhat, ha az uniós pénzekről szóló alkudozás élessé válik.
Nem a kapukulcs a fő kérdés, amit Orbán emleget, hanem a kasszakulcs. Márpedig a NER sokba’ van, temérdek pénz kell hozzá, és a miniszterelnök szép sorjában minden uniós nettó befizető ország kormányával összeveszett.
Ezen az európai határvédelem, a kapukulcs birtoklása kapcsán képviselt álláspontja sem segít. Orbán az elmúlt években többször kárhoztatta az uniót, mert nem tesz lépéseket a közös határvédelem érdekében. Azt mondta, Magyarország nem várhat, inkább önállóan cselekszik. Amikor valami megmozdulni látszott, a magyar kormány érdemeit méltatta például Gál Kinga fideszes EP-képviselő: „bebizonyosodott, amit a magyar kormány több mint egy éve mond, Európának hatékonyabban kell védenie a külső határait (…) az európai határ- és parti őrség végre egy olyan konkrét, gyakorlati lépés, amely állampolgáraink védelmét, az unió belső biztonságát szolgálja”. Ez 2016-ban hangzott el.
Most, amikor úgy tűnik, még a végén konkrét lépések történnek, Orbán, aki még európai haderőt is javasolt, elkezdi félteni a magyar szuverenitást. Holott az uniós haderő, illetve határvédelem valamilyen mértékű közös irányítás nélkül elképzelhetetlen. Nem az első eset, hogy Orbán addig követel valamit az uniótól, amíg az el nem kezd létrejönni, s akkor gyorsan pozíciót vált,
világos bizonyítékául, hogy nem a megoldás, hanem a konfliktus érdekli. Orbánra nézve végzetes lehet, ha ezen a többiek végre-valahára átlátnak.
Attól még, hogy Orbán lefagyott, a hazai politikában egyelőre új ötlet nélkül, erőből is lenyom mindenkit. Az európai térvesztésre még nagyobb arroganciával és erősödő önkénnyel válaszol idehaza. Putyin is meglapogatja, bár az ilyen hátba veregetésnek rendszerint nagy ára van. Magyarország a szuverenitásának felmorzsolódásával fizet Orbán orosz kapcsolatáért.
Ebben a helyzetben a hétvégi Bem téri tüntetés a választás utáni hosszú ellenzéki depressziót követő talpra állási kísérlet lehetett volna, ha a szereplők egyikének szándéka sem csupán a hangerőverseny megnyerése, a radikálisnak látszó, de itt és most nyilvánvalóan elérhetetlen célok meghirdetése volt.
A széttagolt, törékeny ellenzéki tábor nehezen lelkesedik és könnyen csalódik. A felpörgő egóverseny nemcsak eredménytelen, hanem kifejezetten káros lehet. Most ugyanis nem a nulláról, inkább mínuszból, csaknem egy évtizedes lefagyásból kellene újraéledni, helyi kezdeményezésekkel, aprómunkával, közösségépítéssel, komoly stratégiai vitákkal, a cselekvőképesség bizonyításával. A rohamozás ideje még nem jött el – egyszerűen nincs hozzá hadsereg.
A Policy Solutions legújabb kutatása szerint az állampolgárok 49 százaléka ma már nem hisz abban, hogy demokratikus választáson kormányváltást lehet elérni. Ez azonban nem harci kedvet jelez, hanem apátiát. Nincs tömeg, amit az utcára lehet trombitálni, azt előbb létre kell hozni. A NER kilátásainak borúsabbá válása éppen erre kínál lehetőséget.
Itt az idő, hogy az ellenzék kitalálja magát, vagy, még inkább, a választók kitaláljanak maguknak egy ellenzéket.
