Lakner Zoltán: Lájkok helyett voksok

2019. március 1. 07:06 - szerző: Lakner Zoltán

Decemberben az ellenzéki politikusok határozottabban, ötletesebben, bátrabban léptek fel a rabszolgatörvény ellen tiltakozva, mint azt bárki várta tőlük. Csökkent a kormánypárt népszerűsége, habár a Fidesz időszakos veszteségei rendszerint nem gyarapítják azonos mértékben az ellenzéki oldalt. Mégis, a cudar hidegben enyhült a politikai jégkorszak. Tér nyílt legalább arra, hogy az ellenzéki esélyek megvitatásának értelme legyen az idei két választás előtt.

Orbán számára a májusi európai erőpróba kulcsfontosságú uniós befolyásának növeléséhez szüksége van az újabb elsöprő hazai sikerre. Tudja azt is, az ellenzékre mért sokadik megalázó vereség végképp romba döntheti a vele szemben álló szavazók önbizalmát. Ha elvesztik maradék kedvüket, és sokan közülük ősszel el se mennek voksolni, az önkormányzati választáson eleshetnek a nehéz küzdelmek árán mindeddig megtartott ellenzéki fellegvárak.

Az ellenzéki pártoknak elemi érdekük a lehetséges legjobb szereplés feltételeinek megteremtése májusra, hogy maradjon reményük őszre. Különben is, ha a fő üzenetük Orbánnal szemben Európa, akkor kell hogy legyen róla mondanivalójuk.

A tiltakozások intenzív időszakában az ellenzéki politikusok elkezdtek egyre-másra elszánt és jókedvű közös szelfiket posztolni a közösségi médiában, szaporodtak a többpárti helyi fórumok, megszokottá váltak az eltérő hovatartozású szónokok a tüntetéseken. A párthatárokon átívelő beszélőviszonyok kialakulásával reménytelibbé váltak az önkormányzati választásokról kezdett informális tárgyalások.

Fotó: Merész Márton

Kérdés, hány közös fotó ér egy közös polgármesterjelöltet. Következik-e a színpad megosztásából a listás helyek egymás közötti elosztása? Merthogy a választásokon nem lájkokat kell gyűjteni, hanem voksokat.

Az európai parlamenti választás arányos, nincsenek egyéni választókerületek, a körzethatárok torzításával nem lehet manipulálni. Még ha a közéleti körülmények ugyanolyan rosszak is, elvileg a feltételek picivel kedvezőbbek, mint más választásokon. A logika itt fordul meg, mert ettől kezdve az ellenzéki pártok számára az önállóan szerzett mandátumok elérhetőnek tűnnek, kihívásnak csak az ötszázalékos bejutási küszöb tűnik. Amit amúgy illene komolyan venni.

A Medián minapi felmérése józanul mutatott rá, hogy egy nagy közös lista nem hoz automatikusan több szavazatot az ellenzéknek, a választók részvételi kedve, rokonszenve attól is függ, konkrétan mivel szembesülnek, amikor ránéznek a szavazólapra. A szóban forgó közvélemény-kutatás szerint a Jobbik és a demokratikus ellenzék társulása szavazatveszteséget jelentene. Erre hivatkozva a pártok rögtön széjjelspricceltek. Holott a felmérés arról szólt, hogy a Jobbikot nem érdemes bevonnia a demokratikus ellenzéknek a közös indulásba az európai választáson. De azt nem állította, hogy kifizetődő öt külön ellenzéki lista indítása, merthogy hirtelen ennyi lett. Megelőlegezve a megállapodást, az MSZP–Párbeszédé, valamint a DK-é, a Jobbiké, az LMP-é és a Momentumé.

A túlértékelt ambíciók, a félrekalibrált helyzetértékelés akkor is a Fidesznek ajándékozott mandátumokban és az ellenzéki közhangulat romlásában lesz mérhető, ha történetesen nem vagyunk a mindent bele összefogás hívei.

Azonkívül: szülessen bármilyen megállapodás a pártok közös kampányáról, legyenek bármilyen komfortosak is újabban az ellenzéki politikusok személyes viszonyai, a közös szelfik százai után ismét egymás riválisaiként lépnek sorompóba.

A tüntetések zenitjén az MSZP elnöke azt mondta, kezdeményezi az összellenzéki közös lista állítását az európai választásra. Kevéssel később hozzátette, „noha ezt tartom a legjobb megoldásnak, nem fogom erőltetni”. Gondolhatnánk, egy pártvezető feladata, ha már felhozta a dolgot, hogy egy kicsit azért mégiscsak erőltesse. Győzze meg a partnereit és a választókat. A kísérletezés után még mindig mondhatja, hogy nem jött össze.

Ha viszont a szövetséget az MSZP nem erőltette, az LMP kongresszusa elutasította, a DK-t meggyőzte az első felmérés, hogy nincs rá szükség, a Jobbik pedig eleve nem óhajtotta, akkor minek kellett belebonyolódni a jobbikosok kirekesztő kijelentéseinek mentegetésébe? Miközben egyébként ezt a Jobbik nem tette meg.

Szinte felmérhetetlen, hova vezet a kormánypárti kampány, amely a baloldalt a Jobbikkal kötött szövetséggel vádolja, nyilvános ellenzéki megszólalásokat mutogatva. Mindezt úgy, hogy ilyen szövetség abban a formában, ahogyan a kormányoldal állítja, nincs. Mégis jelenleg ez az ellenzéknek címzett vádak legfőbbike, aminek elbizonytalanító hatása van, hiszen éppen arról szól a Medián kutatása, hogy sok ellenzéki szavazó ódzkodna a demokratikus ellenzék és a Jobbik szövetségétől, ha lenne.

Részben ki nem kényszerített hibák, részben az évek óta szőnyeg alá söpört stratégiai dilemmák megoldatlansága miatt éppen a kampánykezdetre vesztett tempót az ellenzék. Van rá tizenkét hete, na meg öt pártlistája, hogy ismét lendületet nyerjen.