Krajczár Gyula: Elmés szerkezetek

2018. december 15. 11:00 - szerző: Krajczár Gyula

A mostani szezonban nem járnak jó idők a spanyol futball magyar barátaira. Sajnos a magyaron van a hangsúly az előző mondatban, maga a spanyol futball él és virul. Pont az, ami miatt megszerette sok magyar ember is az idők során. Bő másfél évtizede nézzük a népszerűbb csapatok minden meccsét, s persze emiatt a kicsikről is mindent tudunk. Most azonban dübörög a felejtés időszaka, hiszen az idei bajnokságnak lassan-lassan már a feléhez közeledünk, de többségünk csak az egyik hétvégén láthatott néhány meccset, egyébként semmi. Ezt olyan fószereknek köszönhetjük, mint Vajna András, Gerkens Dirk és egy csomó olyan arc ebből a világból meg a Telekomtól, a UPC-től, hasonlóktól, akik a szélesebb közönség előtt nem ismertek, de a „szakmában” igen jó nevük van, így milliókat keresnek.

A szakmához nemigen tudok hozzászólni, nem is érdekel különösebben. Azt azonban tudom, mi a különbség két képernyő között, ha az egyiken a Barcelona meccsét nézhetem, a másikon meg nem. A televíziós műsorszolgáltatás a fotelból nézve egyébként is a világ egyik legprimitívebb és legsunyibb szolgáltatása. Nyilván nagyon sokat szakított annak idején az a szakember, aki kitalálta az úgynevezett csomagokat, de nagy szerencséje, hogy nem tudjuk a nevét, mert az utcára is szégyellne kimenni azóta. Biztosan reggelig tudnák sorolni az illetékesek azokat a technológiai és üzleti megfontolásokat, amelyek miatt iszonyatosan jó, hogy nem válogathatom magam össze a csatornákat, s nyilván még arra is lenne néhány ötletük, hogy az miért jó nekem. Én meg cserébe azt kívánom nekik, hogy a jövőben ha egy üveg bort vagy egy tábla csokoládét akarnak venni, azt csak nagy ajándékcsomag részeként kínálják nekik, s ha esetleg ez így nem tetszik, felhívhatnak egy segélyvonalat.

Fotó: MTI/Konka Péter

Itt persze másról van szó. A kapitalizmus vagy a piacgazdaság melletti vitairatok mindig felhívják a figyelmünket védencük egy nagy előnyére, nevezetesen hogy a verseny következtében egyre jobbak lesznek a termékek, s igazán az tud érvényesülni, akinek a legjobb a cucca. Példánkban két helyzetet kell termékként összehasonlítanunk. Az egyikben tudtuk nézni valós időben a La Liga meccseit, majd ezt felváltotta az a helyzet, amikor nem tudtuk. Nyilvánvalóan ez utóbbi még akkor is szegényesebb az előbbihez képest, ha bónuszként bocsánatot kértek volna. Esetünkben tehát éppen a silányabb termék győzedelmeskedett a jobb fölött, ami csak valami piaci hiba miatt történhetett meg. Ilyesmi mindig van, annyira, hogy egyesek módszeresen terveznek vele. Megvesznek például egy újságot, hogy aztán ne adják ki és ne adják el. Beteszik a széfbe.

Vajnáék persze nem ezen törik a buci fejüket. Ők azért adtak kétszer annyi pénzt a közvetítési jogokért, mint a versenytársuk, ha szabad ezzel a blaszfém kifejezéssel élnem, mert… Hát, először is, mert volt nekik, s bíznak benne, hogy lesz is dögivel. Függetlenül ugyanis attól, hogy milyen minőségű kanálisokon keresztül csorog a termékük, s függetlenül még a nézettségüktől is, hirdetéseken keresztül ömlik hozzájuk a pénz a miniszterelnök magánállamától. A „szakma” éppen azt jelenti ezen a vidéken, hogy hogyan lehet olyan elmés szerkezeteket létrehozni, amelyek ezt az ömlést a legkisebb veszteséggel a lehető leghosszabb ideig biztosítják. Vagyis én nagy tévedésben vagyok, amikor azt hiszem, hogy a televízió azért van, hogy én megnézhessem az Atletico Madridot. Azt az nézi meg, aki megérdemli, repülővel csak egy ugrás.

Most az a helyzet, hogy a Telekom előfizetői nézhetik, mert ezt a sokat próbált céget belekényszerítették egy átmeneti szerződésbe, nyilván a részvényesek felhőtlen örömétől kísérve. A többség – van, hogy a többséghez tartozom – azonban nem láthatja. Tankönyvi értelemben ez Vajnáéknak elég nagy zűr kellene hogy legyen, hiszen méregdrágán megvettek valamit, amit folyamatosan nem tudnak eladni. Ha érzékenyek lennének a veszteségre, ez bizony nagyon fájna. Olyan gazdasági miliőről beszélünk azonban, ahol a Bartók Rádióban rendszeresen műtrágyahirdetéseket sugároznak, nyilván a célcsoport szignifikánsan Cimarosát hallgat. Vagyis a vállalatok érzékenysége valami egész másra van kihegyezve, mint ami a definíciójukból fakadna.

Egyébként, persze, tudom én, hogy Spanyolországban sincs kolbászból vagy chorizóból a kerítés, de valamennyire még emlékszem, hogy minden egészen más, ha a hétvégén – világszínvonalon – nyer a csapat. Eddig el voltam kényelmesedve, azt hittem, amíg a fiúk a világszínvonal elérésén serénykednek, addig én elütöm az időmet Messivel és Griezmann-nal. De ez a Vajna ezt is elvette.