„Ki velük!”

Arthur J. Finkelstein a politikai kampány egyfajta jetije, akiről már mindenki hallott, szinte mindenki bizonyosra veszi, hogy ő a Fidesz politikai tanácsadója, ugyanakkor sokan mégis afféle kriptidnek vélik, és még a létezésében is kételkednek.

Nos a minap megbizonyosodhattunk róla, hogy a híres kampányguru élő személy, olyannyira, hogy nem kevés öniróniával magát egyenesen „Dr. Strangelove végső fegyverének” aposztrofálja. (A Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni c. film Stanley Kubrick kolosszális szatírája a hidegháborúról Peter Sellers-szel a címszerepben.)

Megbizonyosodhattunk róla, mert az egyik internetes portál talált egy négy éves felvételt, ami Prágában készült egy „workshop-féle” összejövetelen, s ennek keretében Finkelstein meglepő nyíltsággal beszél arról, hogy ő mit gondol a politikáról, választókról, és ennek megfelelően milyen stratégiai alapokra építi a maga kampányait.

Én végighallgattam a több mint egy órás felvételt – igen tanulságos volt. Már az is, hogy az abszolút gyakorlati ember hírében álló Finkelstein – írásban rögzített alapvetései nem ismeretesek – mégiscsak egyfajta teoretikus összefoglalását adta a kampánymunka sarokpontjainak. Az egyik legfontosabb tézise az, hogy bár ez a racionális ember számára nehezen elfogadható gondolat, a politikában az az igaz, amit az emberek annak érzékelnek, és nem a tényleges igazság.

És most tessék egy pillanatra arra gondolni, hogy mondjuk egy jó fél éve még senki átlagpolgárnak eszébe sem jutott, hogy a bevándorlás Magyarországon problémát jelentene, annál is kevésbé, mert valódi bevándorlót a kínai boltoson kívül még nem látott. A magyar kormány feje viszont – hallatlan jó ízlésről téve tanúbizonyságot – a Charlie Hebdo-merénylet után bedobta a témát a köztudatba, kormányfunkcik egymásra licitálva ragozták a kérdést, jött a nemzeti konzultáció stb...

Ugyanakkor a Publicus Intézet felmérése szerint még két hónappal ezelőtt is csak a megkérdezettek 23 százaléka tartotta fontos kérdésnek a bevándorlást, viszont 57 százalék vélte aggasztónak a kivándorlást.

Na de aztán rákapcsolt a kormánypropaganda a háziasított „köz”médiával az élen, és az utóbbi időkben szinte másból se álltak a hírek, minthogy miként védi meg a kormány a bevándorlózombiktól a lakosságot. A Publicus Intézet megismételte a felmérést, és ma már az jött ki, hogy a megkérdezettek a bevándorlást égetőbb problémának tartják, mint az elvándorlást.

Ahogy Finkelstein tanította: az az igazság, amit annak vélsz. Illetve, amit a propaganda beléd táplál.

Hogy a bűnbakképzés mennyire hálás politikai vezérmotívum, azt Finkelstein előadása egy helyén elég szemléletesen mutatja be. Azt mondja, ha valaki képviselőjelölt előáll, mondjuk, a nyugdíjrendszer rendbetételének részletes tervével – bukni fog. Ámde ha valaki elkiáltja, hogy „dobjuk ki őket!”, meg hogy „ki ezekkel az emberekkel az országból!”, és tetszőlegesen megnevez egy csoportot – az sikeres lesz, mert a politika ma szinte kizárólag az érzelmekre alapoz.

És hát nem éppen annak vagyunk ma tanúi, amint a Fidesz-kormány éppen folyamatosan harcol a legújabban megtalált bűnbakok, a bevándorlók ellen?

Finkelstein a felvétel egy más pontján példálózik is azzal, hogy világszerte előretörőben vannak az idegengyűlöletre építő pártok, amelyek egyként azt mondják a bevándorlókról, hogy „elveszik a munkánkat”, „lerombolják az életmódunkat”. Nem ismerősek a szlogenek? Nem láttunk ilyesmit véletlenül plakátra nyomtatva?

És a fideszhatalom láthatólag profitál is ebből a gyűlöletkampányból, szépen beleálltak „a nép védelmezője” szerepbe, és most megint jók a népszerűségi mutatóik. Köszönhetően nem kevéssé a gyakorlatba átültetett Finkelstein-doktrinának is.

Ami kicsit leegyszerűsítve úgy szól: ha sikeres akarsz lenni a politikában, az emberek tájékozatlanságára és – nincs ezen mit szépíteni – ostoba előítéleteire kell építened. Nem vonom kétségbe, hogy ez eredményes stratégia, csak erős kételyeim vannak az iránt, hogy erkölcsileg vállalható.