Vásárhelyi Mária: Itt a piros, hol a piros

2019. május 22. 06:24 - szerző: Vásárhelyi Mária

Bár az ellenzéki pártok EP-képviselői hónapokkal ezelőtt hangsúlyosan kérték az európai választások tisztasága felett őrködő EBESZ-t, hogy a szokásosnál nagyobb küldöttség a megszokottnál alaposabban vizsgálja a magyarországi uniós választások lebonyolítását, a szervezet válaszra sem méltatta őket. És a dolgok mai állása szerint úgy tűnik, hogy egyáltalán nem jönnek nemzetközi megfigyelők a május 26-i választásra. Nem jönnek, annak ellenére hogy a 2014-ben és 2018-ban vizsgálódó ellenőrei rendkívül súlyosan elmarasztaló megállapításokat tettek a választási rendszer igazságosságával és a hazai választások átláthatóságával és tisztaságával kapcsolatban.

A szervezet ellenőreinek jelentése szerint „a politikai versenyt nagymértékben korlátozta a kormányzat és a Fidesz kampányának összemosódása, az információhoz való hozzáférés és a média szabadságának korlátozása”. Aggályosnak ítélték, hogy a levélben szavazás csak a Magyarországon állandó lakhellyel nem rendelkező állampolgárokat illeti meg, a külföldön munkát vállalókat nem, ami miatt nem valósul meg a demokratikus választásokkal szemben támasztott egyik alapkövetelmény, a szavazatok egyenlősége. Kifogásolták, hogy a szabályozás kifejezetten bátorítja a kamupártok indulását. Elmarasztaló véleményt fogalmaztak meg azzal kapcsolatban is, hogy a „civilszervezeteket megfélemlítő retorikával és törvényi szabályozással a kormány elérte, hogy az állampolgárok ne tudjanak figyelni arra, hogy szabályosan zajlik-e a választás”.

A jelentés szerint a retorika ellenséges és idegengyűlölő volt, a romákat negatív színben tüntette fel, és szavazatvásárlásra is találtak példát. Azt is szóvá tették, hogy a 2014-ben megfogalmazott problémák közül semmit nem orvosolt a jogalkotó. A jelentés megállapította, hogy a versengés feltételei nem voltak egyenlők, s bár a választás napján nem tapasztaltak olyan súlyú visszaéléseket, amelyek érdemben befolyásolták a végeredményt, a hónapokon át tartó kampány és a választási rendszer torzításai miatt nem beszélhetünk szabad és tisztességes választásokról Magyarországon.

És mivel az EBESZ csupán 16 ellenőrt delegált a tavalyi választásokra, így ők nem tapasztalhatták meg a kettős állampolgársággal és a lakcímbejelentésekkel való, a kormánypárti politikusok által bátorított visszaéléseket, nem találkoztak a buszokkal, amelyek szervezetten szállították Ukrajnából a szavazókat, és azt sem észlelhették, hogy a helyi vezetők a közmunkával és a segélyekkel hogyan tartják markukban a kiszolgáltatott, mélyszegénységben élő közösségek tagjait.

A helyzet az elmúlt egy évben sokat romlott. Nemcsak az országos és a helyi médiumok, hanem a köztéri plakáthelyek 90 százaléka is a kormánypártokhoz kötődő oligarchák kezébe került, a vadplakátok kihelyezését törvény tiltja, és a kormánypártok százmilliárdokat költenek közpénzekből saját politikájuk népszerűsítésére, miközben az általuk elköltött összegek töredékéből kampányoló ellenzéki pártok feje fölött folyamatosan ott lebeg az Állami Számvevőszék réme, mindannyiszor lesújt, valahányszor valamelyik párt kidugná a fejét a homokból. A Nemzeti Választási Bizottság elnöke pedig immár egyértelművé tette, hogy képtelenek kézben tartani a határon túlról érkező levélszavazatok ellenőrzését. Mindemellett a különböző jogorvoslati fórumokon egymás után születnek olyan döntések, amelyek legitimálják a Fidesz csalásait.

A 2014-es és a 2018-as jelentéseket figyelembe véve azt gondolhatnánk, hogy az EBESZ-nek minden oka meglett volna arra, hogy különös körültekintéssel kövesse nyomon a hazai EP-választásokat, hiszen itt már nem egy tagország, hanem az Európai Unió legfontosabb demokratikus intézményének, a szabad választásoknak a tisztessége forog kockán. És talán éppen ez az oka annak, hogy az EBESZ félrenéz. Hiszen mit is kellene tenni, ha ismét bebizonyosodna az egyébként közismert tény, hogy a magyarországi európa parlamenti választás ugyanolyan csalárd módon valósult meg, mint az országgyűlési szavazás? Ha feketén-fehéren ország-világ szeme elé kellene tárni, hogy az unió egyik tagországában a választások az intézménnyel kapcsolatos egyetlen demokratikus követelménynek sem feleltek meg? Ha szembe kellene nézni azzal, hogy a hazai választások rendszere és lebonyolítása inkább idézi a harmadik világbeli diktatúrák szellemét, mint egy demokratikus jogállamét?

Ha az Európai Unió nyíltan szembenézne azzal, hogy az egyik tagállamában elcsalták a választásokat, akkor nem dönthetne másképpen, mint hogy érvényteleníti a magyarországi eredményeket. Ez azonban nyilvánvalóan példátlan botrányt okozna, és az unió vezetőinek feltételezhetően fogalmuk sincs arról, hogyan kezeljenek egy ilyen botrányt. Így inkább ismét elfordítják a fejüket. Pedig az elmúlt évek történései meggyőzhették volna őket arról, hogy van, amikor jobb a hatalmas botrány következményeit vállalni, mint asszisztálni olyan folyamatok elindulásához, amelyek beláthatatlan következményekkel járnak.