Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Molnár Richárd: Se szolga, se szent

2020. július 30. 05:49 - szerző: Molnár Richárd

Az Index szerkesztőségének kollektív önfelszámolása rövid időre talán újra egységfrontba olvasztotta a magyar sajtó magukat függetlennek tekintő szerkesztőségeit. Bár az Origo és a Vs.hu esetében már volt példa ilyen méretű tömeges felmondásra (miután a NER bemászott az ablakon, illetve rátaláltak a spájzban rejtőzködve), olyat, hogy egy szerkesztőség lényegében a teljes kiugrást választja egy általa fenntarthatatlannak vélt helyzetből, még nem láttunk. És ilyenkor mi, újságírók, úgy értem, a valódi újságírók (akiknek nem a hatalom, vagy netán az ellenzék politikusai, vagy háttéremberek küldik át e-mailen a napi penzumot) apró büszkeséget érzünk, hogy ezt a szakmát választottuk. Pedig nem minket ünnepelnek, nekünk még van állásunk, és talán nem is vagyunk annyira szabadok, mint az önfeláldozók.

Nekem mint a 168 Óra újságírójának még az a perverz kis öröm is jutott, hogy a Momentum politikusa az Index-tüntetésen azt mondta, a Népszabadság után következett a 168 Óra bezárása, kicsinálása, és most jött el az Index ideje. Majd másnap a kormánypropaganda lapjai megírták, hogy a baloldal kezében lévő 168 Óra tevékeny részese volt az Index kicsinálásának, mert interjút mert kérni Bodolai Lászlótól. Én pedig itt ülök, és továbbra is szabadon leírhatom, amit gondolok. És őszintén dicsérhetem az Index újságíróinak fantasztikus kiállását, annak ellenére, hogy nem is olyan régen éppen az Index cikkeiben panaszolták el névtelenül egykori kollégáim, hogy a 168 Órában a Fidesz már lényegében átvette a hatalmat, és Schmidt Máriát óvja féltő kezekkel. Ugyanazok, akik most közpénzből önkormányzati PR-lapot csinálnak, de ezt most hagyjuk.

Vagy ne hagyjuk, mert a kedves olvasónak is el kell mondanunk a ronda igazságot. Legalább próbáljuk meg, mit veszíthetünk?

Az igazság az, hogy a magát függetlennek tekintő sajtó maradék részével nemcsak a NER háborúzik tíz éve, hanem ez a sajtó önmaga ellen is hadat visel, a hullámzó frontvonalak egyik vagy másik oldaláról pedig gyakori a maró vád: „Ti már a Fideszé vagytok!”

Egy szabadságpárti, választott szakmáját változó szenvedéllyel szerető, hivatását keserű csalódásokkal, olykor megalkuvásokkal, vagy éppen állandó egzisztenciális félelemben gyakorló újságíró szívébe minden egyes alkalommal kést döf ez a mondat. Mert piszkos gazemberekkel teszik őt közös platformra, olyanokkal, akik szemében az újságíró a szolgánál is kevesebb, csak egy tologatható bábu, egy füttyszóra uszítható kutya. És amikor az ember ezt olyan kollégáitól kapja meg, akikre felnéz (mert jobbak nála, vagy mert olyan szerkesztőségben dolgozhatnak, ahol egy grammnyi kompromisszumot sem kell kötni azért, hogy legalább az igazságot leírhassák, és ne kelljen hazudniuk), akkor nehéz nem elbizonytalanodni. Mert a sajtószabadság nem jelentheti azt, hogy megtámadjátok azokat a kollégáitokat, akik legalább a leírt szavak, a megjelent cikkek szintjén független, őszinte és szavahihető média utolsó szigetein dolgoznak. És itt nem csak a 168 Óráról van szó. Vagyunk még páran ebben a helyzetben.

Az Index szerkesztősége sosem volt a Fideszé. Az Index mint vállalkozás viszont már hosszú ideje az volt. De soha eszembe nem jutott volna, hogy az ott dolgozó újságírókat a tulajdonosi kör alapján vagy annak fényében ítéljem meg, hogy mennyi állami hirdetést kapott a kiadójuk.

A tevékenységük mércéje kizárólag a leírt szó lehet. És most, hogy azt mondták, nem alkusznak a NER sötétben bujkáló ítélet-végrehajtóival, hanem inkább megsemmisítik az Indexet, a szememben még inkább nőtt az ázsiójuk. Annak ellenére, hogy én magam nem ezt utat akarom járni. Mert nem vagyok szent. Folytatni akarom, amit eddig csináltam.

Én azt mondom, hogy mi, akik megmaradtunk, fordítsuk el a puskáink csövét egymás mellkasáról. És ne egymásra pazaroljuk az utolsó töltényeinket, hanem a NER-re lőjjük. A hazugságot és a cinizmust célozzuk. Ne legyünk se szolgák, se szentek, „csak” újságírók, és tegyük a dolgunkat. Küzdjünk meg a ránk nehezedő nyomással, akár hátulról jön, akár szemből.

Az Index szerkesztősége megmutatta, hogy a sajtószabadság nem alku tárgya. Hogy minden sértettségen, belterjességen, karriervágyon, emberi gyarlóságon kollektíve felül tud emelkedni egy újságíró-közösség. Hogy az újságíró attól újságíró, hogy nem engedi magát dróton rángatni, hanem ha kell, a kollégáival együtt száll szembe a meggyőződését semmibe vevő hatalommal.

Talán nem vagyunk mindannyian erre képesek, és úgy érezzük, nem is mindannyiunknak van szüksége ekkora bátorságra. De ne adjuk fel előre! Mert már példa is van előttünk, hogy lehet így is cselekedni.