Homonnay Gergely: Fehér sapkában

2019. február 7. 14:47 - szerző: Homonnay Gergely

Amíg Washingtonban, a magyar idő szerint szerda hajnalban elmondott kongresszusi évértékelő beszédében az amerikai elnök a nők politikai képviseletének javulását méltatta, addig pár órával később a magyar olvasó az új Magyar Nemzet első számában megjelent interjúban azzal szembesülhetett, hogy Boross Péter gender-szakértőként elemzi a fehér sapkás ellenzéki képviselőnők viselkedését. Míg a washingtoni évértékelőn a fehér ruhába öltözött demokrata képviselőnők ujjongva fogadták Trump szavait, Boross Péter megnyilvánulása nem részesült itthon hasonló fogadtatásban: nyolc ellenzéki politikus – megannyi férfi – Boross Péter maga a gyalázat címmel közös nyilatkozatot adott ki.

Az interjúban a volt miniszterelnök, később a Horthy-rendszert legitimálni próbáló miniszterelnöki tanácsadó talán fel sem mérte a szavai súlyát, számára valószínűleg természetes volt, hogy Nagy Fehér Főnökként megmondta a tutit: 

„(...) eddig bármilyen elfajultak is voltak a politikai csatározások, sekélyes a beszédmód, de mégsem a nőkhöz kötődtek ezek az ordenáréságok. A férfiakra osztották az alantasabb szerepeket, akik meg is feleltek ezeknek a durvasági elvárásoknak. Most ellenben a női politikusok viszik a prímet a primitívségben, a színvonal alatti akciók terén. Ezt láthattuk az országházi botrányokozás vagy az MTVA-székházban való garázdálkodás alkalmával is.”

Ebből az olvasó megérthette, hogy az a magatartás, amit egyes – nyugodtan nevezhetjük deviáns – női politikusok november óta tanúsítanak, nem helyes. Boross Péter mansplainingelt, azaz férfiként, privilegizált helyzetéből adódóan megmagyarázta, hogyan ’illene’ a nőknek viselkedniük, ha már egyszer a politikai porondra merészkedtek. Nem újkeletű ez a magyar populista politikusok, megmondó emberek részéről. Gondoljuk csak Kövér Lászlóra, vagy Ákosra, akik a „női princípiumról” már egyértelműen kinyilatkoztattak. 

Férfiként döbbenten hallgattam ezeket az állásfoglalásokat, és nem értettem, mire jó ez. Miért kell megpróbálni visszavezetni a magyar társadalmat a Horthy-korszakba? Aztán tavaly áprilisban, az elcsalt választás után nem értettem, miért olyan sürgős az újabb kétharmadnak a gender szakok beszántása – ennek kapcsán a Fidesz női alelnöke, Novák Katalin egy, a Parlament folyosóján adott gyorsinterjúban elmagyarázta, hogy szerinte nincsenek is társadalmi nemek, csak biológiai nemek léteznek. Én nem hittem el, hogy mindez Európa közepén, a XXI. században történik. Gender studies-t, azaz társadalalmi nemek tudományát már a kilencvenes évek végén, a Szegedi Egyetem angol tanszékén is oktattak. Jómagam nem egy feminista, queer studies kurzuson vettem részt, ahol elég mélyen kiveséztük, miért elnyomó az a patriarchális társadalom, amelyben élünk.

Nem kell szociológusnak, de még nőnek sem lenni, hogy az ember felfogja, milyen hátrányokkal jár egy ilyen uniformizáló struktúra: nem csak a nőknek, hanem a pasiknak is. 

A Fidesz nem is titkolja: valójában semmibe veszi a nőket. Legfőbb feladatának a népesség újratermelését tartja, a reprodukciós funkciójukat értékeli, amit egyúttal le is választ a férfiról. Ha a születésszám a kívánatosnak vélthez képest alacsonynak ítéltetik, az a nők ’hibája’ lehet csupán. A Fidesz szemében a nő nem sokkal több egy tenyészállatnál. Nyilván roppant zavaróan hat számukra, ha pár ellenzéki fehérsapkás nő egyszer csak úgy gondolja, hogy erősebb kötelék az őket összekötő ellenséges kormányzati politika, és szinte kasztrálja őket, hogy képesek tömegeket megmozgatni. 

Márpedig képesek rá. A nemek aránya a mostani tüntetéseken nagyon más, mint a parlamentben. Míg a tavaly áprilisi tüntetéseken nem volt egyszerű női szónokot találnunk, mostanra a nőknek is fontossá kezd válni, hogy nyilvánosan is hangot adjanak elégedetlenségüknek, és én ebben látom az igazi reményt.

Magyarországon nincs olyan társadalmi réteg, amelynek az érdekeit ne sértette volna a NER-arisztokrácia kiépítése.

Az „oszd meg és uralkodj” elvét azonban zseniálisan alkalmazta a Fidesz. Most azonban ez megtörni látszik: a legnagyobb „kisebbségnek”, a nőknek lett elegük belőlük. És ez – véleményem szerint – a kormányzati politikát egyre élesebben kritizáló nemzetközi helyzetben, amelyben szintén szerepe van egy nőnek, név szerint Sargentininek, akár sorsdöntő is lehet. 

A gender studies órákon megtanultuk, hogy az elnyomó patriarchális rendszerben a nők feladata ennek az értékrendnek, a nemi szerepek, a nemekkel szembeni elvárások átörökítése. De a mai nemi szerepek már nem azok, mint amelyek a múlt század első felében voltak. Nem lehet eltekinteni a Fidesz-kormányzás előtti társadalmi liberalizációtól, illetve attól, hogy a legkisebb faluban is van már internet, és a közösségi média hatását sem szabad lebecsülni. A nők nem elégszenek meg azzal, hogy csak anyaként funkcionáljanak, és zavarja őket, ha 30 év környékén naponta hallják, hogy mikor akarnak már szülni. Tóth Vera, az énekesnő az egyik bulvármagazin címlapján mondta el már két éve, hogy szálljanak ki a méhéből.

Engem nyugodtan lehet azzal vádolni, hogy a pesti körúton belülről osztom az észt, de egy apró, alig 1400 lelket számláló kis békési faluban nőttem fel, ahol ma már a nők is politizálnak. Sőt leginkább ők politizálnak. December óta egy Jobbik-szavazó falumbeli nő ma már Vadai Ágnes, Szabó Tímea és Kunhalmi Ágnes posztjait osztja meg, a DK-ra szavazó szomszédasszonya pedig Varga-Damm Andreáét.

Ők is azt érzik valószínűleg, amit a kutatások bizonyítanak: a nők helyzete ennél rosszabb már nem nagyon lehet Magyarországon. A Világgazdasági Fórum megbízásából készített évenkénti Global Gender Gap Jelentés azt állítja: a nemek közti különbség Magyarországon évről évre nagyobb. A 2018-as jelentés szerint a nők helyzete Európában nálunk a legrosszabb – megelőz bennünket Bosznia-Hercegovina, Montenegró vagy Macedónia, ám több muszlim kultúrájú illiberális demokráciát hátulról nézünk: Kirgizisztánt, Azerbajdzsánt, Kazahsztánt. Ez azért elég brutális. És ezen a listán az elmúlt kilenc évben évről évre egyre hátrébb kerültünk.

A regnáló hatalom az erőszak alkalmazásától sem riad vissza a női politikusokkal szemben.

Vadai Ágnest megrángatták Pintér Sándor pribékjei, Szél Bernadettet pedig egyszerűen megfogták, és kidobták a biztonsági őrök az MTVA épületéből. Az ellenzéki képviselőknek túl nagy játékterük a Parlamentben nincs, a kétharmados többséggel a Fidesz azt csinál, amit akar, jog és törvény felettinek képzelik magukat: a pedellusként funkcionáló Kövér László egyszerűen kikapcsoltatta Szabó Tímea mikrofonját, mert nem tetszett neki, amit a képviselőnő mondott. Ugyanígy járt Demeter Márta, akit Németh Szilárd még le is hülyézett. Ám ezeket a nőket már nem lehet elhallgattatni, és visszazavarni a konyhába vagy a szülőszobába. Hiába zárták be a gender szakokat, nem ezen múlik, hogy a patriarchális struktúra erodálódik, és már falun is furcsán néznek Novák Katalinra, a teljesen súlytalan Fidesz-alelnökre, amikor arról beszél, hogy kislány korában szólt, ha nem az édesapja vezette az autót. A falun élő nők ugyanis, ha megszűnt a felsőtagozat a faluban, kénytelenek a gyereket a közeli megyeszékhelyre fuvarozni. 

Az amerikai kongresszusban a Trump szavaira felállva tapsoló nők a szüfrazsettekre emlékezve öltöttek fehér ruhát. Amikor politikusok megkértek, adjak tanácsot az ellenzéki összefogás jelképére, és hirtelen a fehér sapkát mondtam, bevallom, nem gondoltam a szüfrazsettekre. Akkor még nem volt nyilvánvaló, hogy nők fognak a tömeg élére állni. Magyarországon, bár voltak szüfrazsettek, nem voltak annyira jelentősek, mint mondjuk Nagy-Britanniában, ahol a majd’ 100 éve a női (és általános) választójogért harcoló nőket bebörtönözték, majd amikor tiltakozásul éhségsztrájkba kezdtek, sokukat az orrukon keresztül táplálták. Kitty Marion, aki 232-szer esett át ezen a tortúrán, megőrült. Óriási volt a felháborodás, és nemcsak a nők körében.

Magyarországon a többpárti parlamenti demokráciát a rendszerváltás idején ajándékba kaptuk: nem folyt vér, nem kellett áldozatot hozni, az MSZMP 800 ezer tagja mintha nem is létezett volna, többen a Fidesz frakciójában tűntek fel újra.

A valódi rendszerváltás még várat magára, és az ehhez vezető forradalmat nem tudjuk megspórolni.

Nem kell ehhez vérnek folynia, de paradigmaváltásra van szükség: a nőknek ki kell robbanniuk a konyhából, és a férfiaknak fel kell hagyniuk azzal, hogy előírják, mit tehetnek a nők a testükkel, hogyan viselkedjenek. A nőknek, a magyar szüfrazsetteknek az ideje jött el. Mi, pasik elszúrtuk. Teret kell engednünk a nőknek, és nem hagyni, hogy az előjogaikat féltő férfiak ebben akadályozzák őket.

Boross Péter az interjúban még elmondja, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy nincs ma Magyarországon más kormányképes pártszövetség, mint a Fidesz-KDNP. Majd felteszi a kérdést. „Mondják meg, ugyan kire szavazhatnának nyugodt lelkiismerettel az emberek?”

Megmondom: Szabó Tímeára, Vadai Ágnesre, Szél Bernadettre, Bősz Anettre, Varga-Damm Andreára, Bangónére, vagy bármelyik fehér sapkás, sálas női politikusra.