Heltai András: A David, Viktor és Paul Show

2019. július 10. 09:56 - szerző: Heltai András

Ünnepség az ünnepség. Apropója a függetlenség napja, a közepes magyarsággal beszélő úr pedig felszólítja a tágas Budapesti Kongresszusi Központot szinte megtöltő, javarészt elegáns közönséget, szíveskedjék felállni, mielőtt a nagykövet, David Cornstein és Orbán Viktor miniszterelnök bevonul (ily sorrendben említi őket), majd eljátsszák a két ország himnuszát. Felállunk, bevonulnak, Orbán kilenc év után először ilyesfajta fogadáson. Azután tengerészgyalogosok és magyar katonák vonulnak be, a lobogókkal. Himnuszok, majd a nagykövet beszél.

A 81 éves férfiú anyai nagyszülei Magyarországról vándoroltak az Egyesült Államokba. Kis pulttal kezdte egy áruházban, ifjan szakácsként szolgált a seregben, végül pedig egy ékszercég és más nagy biznisz élén végezte milliomosként. Tényező, republikánusok és demokraták támogatója volt New Yorkban, kétszer is tervezte indulását a város polgármesteri székéért. Donald Trump régi barátja, törzsvendég az elnök floridai golfklubjában. Szervezte, pénzelte az akkor még ingatlanmilliárdos amerikai elnök kampányát, a nagyobb donoroknak nagykövetség is járhat. Szép tiszt valakinek 80 felett, aki ráadásul friss, szellemes, kellemesnek tűnő ember. Rokonszenvünk valamelyest csökken, amikor felidézi a közismert tényt, hogy hazája nemzeti ünnepén a jogrendet, a szólás, a sajtó szabadságát ünneplik – mindazt, ami annyira fontos szívüknek. Bennünk pedig (s bizonyára másokban is) felötlik: a nagykövet tavaly, megérkezve, a CEU megvédését nevezte egyik legfontosabb feladatának, majd szépen ejtette az ügyet. Most viszont bevallja, szerelembe esett országunkkal, s az egy év alatt, mióta itt van, „óriási haladást„ értek el. A legtöbb miniszterrel volt már dolga, halljuk, és csak gratulálhat: „ennyi okos, elkötelezett, hűséges embert” ismert meg, akik „projekteken dolgoznak Amerikával, amelyek nem csak számunkra, hanem a NATO-nak, sőt, az egész világnak hasznára lesznek”. Végszó:

– És ez csak akkor lehetséges,ha van egy nagyon-nagyon erős és jó vezető.

Nem, tudjuk, a két lehetséges közül melyikre gondol - feltételeznénk, hogy a jelenlévőre.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Utóbbi nem kezdi kedélyesen, komolyan beszél, jó angolsággal, újat nem mond, részletek a napi sajtóban.

Az est második részében megelevenedik az agg hírlapíró részben Amerikában töltött ifjúsága: Paul Anka dalol a közönségnek. A dalszerző-énekes felett is eljárt az idő, 78-nál tart és nagyon úgy néz ki, mint 30-40 évvel ezelőtt. Ismert, hogy a plasztikai sebészet csodákra képes, de ne legyünk rosszmájúak: a hangja eredeti, csak hát a NER elitje javarészt fiatal, nekik nem sokat mond Ike Turner dala, a Lonesome Baby vagy az Everly Brothers slágere, a Bye Bye Love. Mint kiderül, Cornstein és a felesége éppen házassági évfordulót ünnepel, kedvenc számukat kérték a régi baráttól. Ő persze el is énekli, nagyköveték rövid táncra perdülnek, és bár Paul utána Orbán-házaspár kedvéért is dalra fakad (a díszvendéget többször Mr. Presidentként emlegette, a végére azért prime minister lett), ők nem táncolnak. De Paul előadja azt is, hogy az ő korában a család a legfontosabb. Mutatja öt lányát (az első nejtől), fiát (a másodiktól). A két éve elvett ifjú feleséget sajnos nem látjuk.

A ragyogó zenészekkel dolgozó világsztár semmit nem bíz a véletlenre: Frank Sinatra nagy számával, a My Way-jel búcsúzik. Méghozzá magyar szöveg is készült hozzá, olvassa, dalolja. Van abban minden, pörkölt és gulyás, Cornstein és Orbán, sőt, Szíjjártó Péter – mit szólna mindehhez megboldogult Sinatra?

A közönség elégedetten és jóllakottan távozik. Nem meglepő, hamburger és hot dog állt az előtérben, de volt túrótorta és amerikai ser is. Feltűnt sok slim-fit öltöny, helyenként sajnálatos módon sárga cipővel. Valamint a sok vállas amerikai katonatiszt, amint pocakos magyar bajtársaikkal beszélgettek. A köznép egyébként Pault jó sok pénzért nemsokára hallhatja a Papp László Budapest Arénában, viszont nem jár hozzá David és Viktor, élvezzék a remek zenét. Ez a show szomorú is volt mindazoknak, akik szeretik Amerikát és szeretnék, ha újra olyan lenne, amilyen mindig és még nemrég is volt.