Hajdú László: Segít a magyar?

2019. október 7. 07:05 - szerző: Hajdú László

Össze vagyok zavarodva! Miket hallok manapság?! A legújabb nemzetközi kutatás szerint drága honfitársaim adakozókedve 146 ország közül hátulról a nyolcadik helyre volt elég. Hát ez gáz! Holtversenyben vagyunk a lesajnált Fehéroroszországgal, a „megújuló” Brazíliával és a vidám Örményországgal. Nemcsak azok, a szolidaritás terén köztudottan kimagasló játékosok előznek meg minket, mint az Egyesült Államok, Ausztrália vagy Hollandia, de Kenya, Haiti vagy Zambia is. És egy másik adat: adónk szociális célokra felajánlható egy százalékát a magyar lakosság több mint fele évek óta senkinek sem utalja.

Magyarország leggazdagabb embere, Mészáros Lőrinc volt felcsúti polgármester
Fotó: Kovalovszky Dániel

Másrészt bámulatosan rövid idő alatt jött össze 700 millió forint a született izomsorvadásban szenvedő kisfiú, Zente kezelésére. Sőt, a Facebookon sok hasonló kezdeményezés arat gyors, zajos sikert.

Mi az oka ennek a kétarcúságnak?

Nyilván számos egyszerű magyarázat adja magát: az egyszázalékos adakozási kedv nagyot zuhant az elmúlt években, amikor a NAV átvette tőlünk az adóbevallásunkat, megszabadítva minket a másokon segítés nyűgétől is. Nem kell vennünk azt az egyperces fáradságot, hogy kitöltsük a megfelelő rubrikát. Annyit sem, hogy beírjuk egy civilszervezet (akár gyerekünk óvodájának, iskolájának) nevét. 2018-ban a 32 milliárdos elvi keretből csak 14,5 milliárd ment jótékony célra. Ezáltal pénzünk elvész, vagyis a költségvetésbe kerül, ganz egal. Rászoruló embertársainktól elveszünk (nem adunk oda) 17,5 milliárd forintot. Nóóórmális? Lehet, hogy a magyar emberek fele nem tud erről a lehetőségről? Hány éve működik az egyszázalékos rendszer? Kinek kellene felvilágosítania minket? Vagy nem bízunk benne, hogy felajánlásunk tényleg oda megy, ahová ígérik? (Tudom, ezek a kérdések már egy másik történet kiindulópontjai.)

A közösségi oldalakon szívhez szóló, a szülők, barátok által írt üzenetekkel és lélekropogtató gyerekfotókkal találkozunk. Sztorija és arca van a kérésnek. Az emberi természet már csak így működik, erre nyílnak a pénztárcák. Félreértés ne essék, örüljünk, hogy ez így van, hogy a kis Zente és társai esélyt kapnak a gyógyulásra.

Szóval akkor most szolidáris, segítő nép vagyunk, vagy éppen ellenkezőleg? Persze, tudom, e tekintetben sincs olyan, hogy nép. Mert sokan (és egyre többen) osztanak ételt vasárnaponként hajléktalanoknak, gyűjtenek ruhát, cipőt, látogatnak gyerekeket és időseket a kórházakban, utalnak pénzt kutyamenhelyeknek egyénileg vagy szervezetten.

Fogalmam sincs, milyen tradíciói vannak a segítségnyújtásnak Kenyában vagy Zambiában, de nekünk lenne honnan merítenünk. A kiegyezés után százszámra jöttek létre a fővárosban és vidéken kulturális, művészeti, vallási, önsegélyező és jótékonysági egyletek és alapítványok. A két világháború között ezek száma Budapesten 400-500-ra rúgott. Alapítóik, támogatóik a társadalmi elit, a királyi család és az arisztokrácia tagjai, illetve a nagypolgárság voltak.

Mindannyian ismerjük a Lánchíd építtetőjének vagy az Akadémia alapítójának nevét. Vagy itt van Weiss Manfréd, aki az első világháború két kurrens cikkéből, a konzervből és a töltényből gazdagodott meg. Csepelen létrehozta Európa egyik legmodernebb nehézipari központját. És irdatlan összegeket költött jótékonykodásra: utakat építtetett, támogatta a helyi iskolákat, munkáscsaládok százainak emeltetett házakat, lakásokat. A gyár alkalmazottainak kórházat, óvodát, iskolát létesített. 240 ágyas hadikórházat állított fel, egyetemi hallgatókat, diákszövetségeket, ingyenkonyhákat szponzorált. Feleségének emlékére létrehozta Budapest legmodernebb szülőotthonát és a Weiss Alice Alapítványt, amely szegénysorú lányok életkezdéséhez nyújtott anyagi segítséget.

A maximalista óbudai textilgyáros Goldberger Leó az alkalmazottainak lakásokat, orvosi rendelőt, napközit, sportpályát, pihenőtelepet tartott fenn. Írókat, tudósokat, színészeket támogatott, több szakmai és társadalmi egyesület, jótékonysági intézmény vezetőségi tagja és szponzora volt. Nagylelkűen támogatta a Nyugatot. Segítségével jött létre a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Textilkémia Tanszéke.

Rökk Szilárd ügyvéd az összes vagyonát kulturális és jótékony célokra hagyta. Nevét iskolák, iparegyesületek, zenedék foglalták imába. Nagylelkű volt az árvák, rabok, elmebetegek, vakok, kórházak irányában is. Támogatta a Magyar Tudományos Akadémiát, a tudományegyetemet.

És ma? Lehet, egy évtized harácsolás után a NER-oligarchák is követik a dicső elődök példáját? Talán ezt jelzi a Zentének utalt százmillió forint? Ilyenkor talán azt sem illik firtatni, honnan is jött össze.