Gere Ádám: Rémálom – Az új demagógok kora

2016. június 30. 15:31

Nagy-Britannia nem létezik. Skócia önálló állam, Észak-Írország csatlakozott Írországhoz. Az Európai Unió szétesőben. Kiváltak a hollandok, a dánok, a svédek. Az euró 30 százalékot veszített értékéből. De az igazi baj – 3500 mérfölddel odébb, az Atlanti-óceán túlsó oldalán –, hogy az Egyesült Államok populista ripacsot választott elnökének.

Amerika izolacionista lett: visszahúzódott a NATO-ból, letett a nukleáris fegyverek korlátozásáról. Szaúd-Arábia és Irán atomtámadással fenyegeti egymást. Dél-Korea és Észak-Korea nukleáris csapásokra készül – szintén egymás ellen. Japán és Kína nukleáris fegyverkezési versenyt folytat. Mindenütt vámok és kereskedelmi korlátozások drágítják az életet. A világkereskedelem ötven százalékkal visszaesett. Az emberiség GDP-je radikálisan csökkent.

Rémálom. Mégsem elképzelhetetlen. Könnyen lehet: a Brexit, Nagy-Britannia távozása az EU-ból, ami a rémálmot felidézte, csupán az első lépés abban a folyamatban, amely végül a liberális világrend összeomlásához vezet.

Önmagában nem meglepő, hogy Nagy-Britannia otthagyja az Európai Uniót, hiszen az nem a hatékonyság, nem a dinamizmus mintaképe. Ráadásul a briteknek VIII. Henrik óta – enyhén szólva – ambivalens a viszonyuk Európához. Kilépésük mégis félelmetes, ugyanis a fejlett világban terjedő közhangulat eredménye. Veszélyeit már ismerjük. Legalábbis ismernünk kellene.

Globalizációellenes populizmus söpör végig az Atlanti-óceán mindkét oldalán. Kísérteties a hasonlóság a brit népszavazás és az amerikai előválasztások között. Ugyanazt a politikai koktélt keveri a politikai jobboldal és baloldal: antiglobalizáció, kereskedelemellenesség, migrációellenesség, establishmentellenesség és természetesen pénzügyiszektor-ellenesség és bankellenesség. A Brexitre szavazók és a Donald Trumpra voksolók túlnyomó többsége idős és mérsékelten képzett. Napjaink termelőeszközüktől megfosztott proletárjai – mondaná Marx.

Mark Twain szerint egyébként a történelem nem ismétli önmagát, csak rímel.

Másképp fogalmazva: újra és újra meg kell tanulnunk ugyanazt a leckét. Örök érvényű lecke: amikor kereskedünk, prosperálunk, amikor bezárkózunk, szenvedünk. Bár ezt a leckét sokszor megtanultuk, sokszor el is felejtettük, sokszor több száz évre.

A párizsi békét követően az Egyesült Államok hátat fordított a világnak. Alig egy évtizeddel később – az 1929-es tőkepiaci visszaesés utáni gazdasági válság nyomán született politikai nyomásnak engedve – Hoover elnök aláírta a Smoot–Hawley-törvényt, amely vámokkal védte az amerikai termékeket. A kereskedelmi háborútól megbénítva a világkereskedelem több mint 60 százalékkal visszaesett, 1933-ra az amerikai GDP a felére csökkent. Amerika protekcionista és izolacionista lett. Külpolitikájának vezérelve így hangzott: „America first.” A Föld szinte összes lakójának jelentősen romlott az életszínvonala. Megjelentek ordas eszmék, nacionalizmus, sovinizmus, fasizmus, kommunizmus. Hamarosan háborúban állt a világ nagy része.

A második világháború után, tanulva a tragédiából, az Egyesült Államokban létrejött a Nagy Közmegegyezés: a prosperitás leginkább a szabad versenyes kapitalizmussal teremthető meg, amelybe az állam – kisebb vagy nagyobb mértékben – beleavatkozik. A prosperitás terjedésének és a béke fenntartásának a világkereskedelem a legjobb eszköze. Amerika már nem bezárkózott: sikeres nemzetépítésbe fogott a legyőzött Németországban és Japánban. Az ország megnyitotta piacait, az amerikai haditengerészet biztosította a kereskedelmi útvonalakat, az amerikai diplomácia legfontosabb feladata pedig a nukleáris fegyverek megakadályozása lett. A Nagy Közmegegyezésben mindenki részt vett: a két nagy politikai párt, a gazdasági elit éppúgy, mint az alsó középosztály. A tőke és a munka is megkapta részesedését a termelésből: az előkelő egyetemen végzett mérnök és a képzetlen betanított munkás életszínvonala a produktivitás növekedésével párhuzamosan nőtt.

Az eredmény látványosnak tetszett. A Föld népessége 2,7 milliárdról 7 milliárdra, az emberiség GDP-je a hatszorosára ugrott. A nyugati gazdaságok átlagosan évi 2,5 százalékkal erősödtek. A Pax Americana és a liberális világrend páratlan produktivitást és életszínvonal-növekedést hozott. A szabadkereskedelemmel járó nyitottság a más kultúrákra a Nyugat egyik értékévé vált.

A repedések a konszenzuson paradox módon a demokratikus kapitalizmus legnagyobb diadalával, a berlini fal leomlásával kezdődtek. A Szovjetunió és Kelet-Európa csatlósai, valamint Kína, India csatlakoztak a nemzetközi kereskedelmi rendszerhez. Kína részesedése a világ exportjából 2 százalékról 12 százalékra emelkedett 1990 és 2013 között. Világszerte mintegy másfél milliárd ember szabadult ki a szegénységből. A fejlett országokban a fogyasztási cikkek árai zuhantak. A Nyugat vásárolni ment.

A világkereskedelembe újonnan belépő ázsiai országok több száz millió új munkást adtak az új nemzetközi munkaerőpiachoz. A világ munkaerő-kínálata megháromszorozódott. A nyugati világ máig küzd ezzel a túlkínálattal. Csak Kínában 70 millió új munkahely létesült a feldolgozóiparban. Az Egyesült Államokban és a többi fejlett gazdaságban munkahelyek milliói szűntek meg vagy csak stagnáló bérek mellett tudtak fennmaradni.

A Nagy Közmegegyezés inogni kezdett. Már nem egyenlően részesedtek a társadalmi rétegek a szabadkereskedelem teremtette prosperitásból.

Ráadásul a globális munkaerő-megosztás miatt az ázsiai országokban hatalmas kereskedelmi többletek halmozódtak föl. Vagyis: ezek az országok többet termeltek, mint fogyasztottak. Megtakarításaik növekedtek, ami érthető, mivel nincs társadalombiztosításuk. A fejlődő országok kereskedelmi többletéből keletkező megtakarítástömeg viszont rázúdult a nemzetközi hitelpiacokra: a kötvénypiacok szárnyaltak, a kamatok zuhantak. A pénzügyi földrengéssel 2008-ra a világ a feje tetejére állt.

A tőke – normális körülmények között – a fejlett gazdaságokból áramlik a fejlődő gazdaságokba. Mostanra ez megfordult. A fejlett gazdaságok rombolóan alacsony kamatlábakkal, trend alatti növekedéssel, fiskális deficitekkel, demográfiai nyomással és stagnáló bérekkel küszködnek.

A Brexit megrázta a nyugati világot. Eljött a demagógok kora. Trump, Sanders, Farage, Le Pen és európai társaik vámokat, falakat, xenofóbiát ígérnek.

Hitelválsággal a hátunk mögött, elhúzódó vérszegény növekedés közepette, veszélyes populista demagógoktól fenyegetve – kezdhetnénk végre felfogni: mintegy hárommilliárd ember csatlakozása ahhoz a nyugati gazdasági rendszerhez, amelyet korábban talán egymilliárdan „használtak”, nem csak a demokratikus kapitalizmus diadala volt. Egy olyan kihívás, amellyel nem számolt a Nyugat.

Nincs mindenre azonnal megoldás. Sőt a megoldás néha maga az idő. A huszadik század kezdetén a fejlett világban az emberek többsége a mezőgazdaságból élt. Ma a népesség egy százaléka ténykedik az agráriumban. Hatalmas társadalmi átalakulást eredményezett ez. Nem ment könnyen. Most ugyanez a helyzet a feldolgozóiparral. Reméljük, ezúttal jobban sikerül majd – populista demagógok pusztítása és rémálmok nélkül.

Warren Buffett legendás amerikai befektető mondta: a ma születendő gyerekek az emberi történelem legszerencsésebb generációja. Jó lenne, ha igaza lenne. Megint. n

Gere Ádám közgazdász, matematikus Bostonban él. A Hayek Társaság elnöke.