Fodor Gábor: A liberális lázadás éve

2017. május 11. 08:29 - szerző: Fodor Gábor

Néhány hónapja még sokan temették a liberalizmust és Euró­­pát. Előbb a Brexit, aztán Trump váratlan győzelme: az antiliberális populizmus és a nemzeti befelé fordulás korszaka következik – mondták bal- és jobboldalon egyaránt. A mérsékelt politika vereségei miatt sokan kétségbeestek, mások viszont kifejezetten örültek ennek a hullámnak. A magyarországi jobboldalon ovációval fogadták a nyugtalanító fejleményeket, és – az európai szélsőjobboldali pártokhoz hasonlóan – stratégiát építettek a vélelmezett trendfordulóra.

Orbán Viktor be is jelentette, hogy 2017 a lázadás éve lesz. Ő már évekkel ezelőtt hátat fordított nyugati szövetségeseinek, a szorosabban együttműködő Európának, és egyre nyíltabban igazodik Moszkva igényeihez. A kormányfő folyamatosan az Európai Unió ellen lázít, abban bízva, hogy a liberalizmus ’89–’90-es győzelme utáni világrendnek vége lesz, és minden populista népvezér szabadon garázdálkodhat országának határai között, hivatkozva a nemzeti szuverenitásra. E törekvéséhez keresett és lelt új barátokat.

A miniszterelnök mindent erre az elképzelt fordulatra tett fel. Az ő nyugalmának és háborítatlan ténykedésének kedvezőbb feltételeket biztosít egy szervezetileg és politikai­­lag meggyengült unió, miközben erkölcsi aggályai nincsenek sem az európai pénzek elfogadásával, sem a Putyinnal való üzleteléssel kapcsolatban. Bár a Brexit és az „America first” programja egyáltalán nem jó Magyarországnak, a hazai jobboldal mégis lelkesen ünnepelte a populizmus győzelmeit, mert Orbán Viktor politikájának igazolását látták bennük.

Aztán jött a holland választás. A 2017-es év első fontos voksolásától az elemzők nagy része a trend folytatását, a populizmus újabb térhódítását várta. Szinte mindenki biztos volt abban, hogy az erős liberális hagyományairól és toleranciájáról híres országban jelentősen erősödik az antiliberális párt, aminek éppen az ország liberális imidzse miatt lett volna szimbolikus értéke. Az Európa-ellenességgel és migránsozással (ismerős?) kampányoló Geert Wilders képviselte azt a politikát, amelynek sikere az újabb dominó lehetett volna abban a sorban, amelynek a Brexit és Trump megválasztása volt az addigi és Le Pen diadala lett volna a soron következő állomása.

Kiderült azonban, hogy nincs ilyen dominó. Hollandiá­ban fölényesen nyert a jobboldali liberális párt, Wilders erősen lemaradva lett a második, ami önmagában is kudarc azoknak, akik az antiliberális korszakváltásban reménykednek, de ennek a kudarcnak a mértékét még jobban mutatja a többi párt szereplése. A baloldali liberálisok és a kereszténydemokraták egyenként is közel akkora támogatottságot tudnak maguk mögött, mint Wilders, tőlük csak kicsit maradtak le a baloldal pártjai. Vagyis a holland társadalom elsöprő többsége állt ki Európa mellett és utasította el a magára maradt populista politikát.

Az ausztriai zöld elnökjelölt győzelme után itt sem folytatódott tehát a liberalizmus visszaszorulása. Kérdés, hogy van-e egyáltalán ilyen trend. Valójában már a Brexit sem része annak az állítólagos fordulatnak, amiről Orbán Viktor beszél. Ha jobban belegondolunk, a szigetországban tavaly lezajlott vitában alapvetően nem a liberális-antiliberális dimenzióban álltak szemben az álláspontok. A Brexit után az Egyesült Királyság nem lesz kevésbé liberális ország, mint eddig, az angol parlamentarizmust és a kapitalista gazdaságot nem veszélyezteti semmi, az emberi jogokat ugyanúgy védik majd a törvények. A kilépés az unióhoz való viszonyról szólt, így joggal tekinthető egy populista, integráció-ellenes indulat megnyilvánulásának, de semmi köze a liberalizmushoz, ezért nem is következik belőle a liberalizmus vége.

Ugyanez a helyzet Trumppal: az amerikai politikai rendszer nem lesz kevésbé liberális. Már látható, hogy az amerikai alkotmány, a hatalmi ágak kiegyensúlyozása, a független bíróság, a joguralom elve és a szabad sajtó, tehát a liberális intézményrendszer meg tudja védeni a populizmustól a demokráciát. Egyáltalán, hogyan lehet Trump megválasztása ürügyén arról beszélni, hogy a liberalizmusnak befellegzett, amikor a liberális elnökjelölt több szavazatot kapott, mint ő? Nem vonom kétségbe a megválasztott elnök legitimitását, de azért az antiliberális korszakváltásra az nem bizonyíték, hogy egy választási rendszer sajátosságainak köszönhetően a kevesebb szavazatot szerző jelölt nyer.

Ez volna az a bizonyos trend, amelynek Putyin és Orbán reményei szerint Le Pen megválasztásához kellett volna vezetnie. Úgy kalkuláltak, hogy ha Franciaországban, azaz Euró­­pa két legfontosabb országának egyikében egy unióllenes, Moszkva-barát politikus kerülne hatalomba, akkor az európai integráció visszafordítható. Nem így történt. A francia elnökválasztáson kétharmados támogatottsággal a liberálisnak tekinthető jelölt nyert. Bár a magyar sajtóban rendszeresen eltemetik és a fideszes értelmezést átvéve szitokszóként emlegetik a liberalizmust, idén két választást tartottak Európában, és mindkét helyen a liberálisok győztek.

A következő szavazást Németországban rendezik. Gyakorlatilag biztosak lehetünk benne, hogy az a választás is a liberális Európa megerősödésével végződik. A győzelemre legesélyesebb két kancellárjelölt elkötelezett az unió és a liberális alapértékek mellett. A német populista pártok sikerében talán már Putyin sem hisz, bár mindent meg fog tenni az eredmény befolyásolásáért, ahogy azt az Egyesült Államokban is megtette. Európát azonban nem fogja tudni bevenni.

Mindez nem jelenti azt, hogy minden rendben volna az európai politikában, és azon ne kellene változtatni. De a nyugati demokráciák erejét az is mutatja, hogy sokszor lassan, keservesen, de képesek az önkorrekcióra. És ez azt sem jelenti, hogy nincs veszély. De igen, van: az antiliberális és populista mozgalmak folyamatosan tesztelik a nyugati országok intézményrendszerét, mert a céljuk valóban az, hogy elérjék azt a bizonyos illiberális fordulatot, amiről a magyar jobboldal álmodozik. Ebben a küzdelemben a populisták időnként elérnek ugyan sikereket, de semmilyen jel nem utal arra, hogy a liberális világrendnek vége lenne. Épp ellenkezőleg: az osztrák, a holland, a francia és valószínűleg a német választás egy fordított trendet bizonyít. Azt látjuk, hogy az európai országok lakossága megijedt a felelőtlen politikusoktól, és meg akarja erősíteni azt az uniót, ami békét és prosperitást hozott a kontinensre.

Úgy is mondhatjuk, hogy Európa fellázadt az illiberális kalandorok ellen. Ebben az értelemben 2017 tényleg a lázadás éve lett, csak nem úgy, ahogy azt Orbán Viktor gondolta. Ha minden jól megy, az év végén azt nyugtázhatjuk, hogy az idei év Európa megvédésének és a liberalizmus visszatérésének éve volt. 2018-ban pedig már mi, magyarok jövünk.