Kökény Mihály: Élet és halál mezsgyéjén – Orvosietika pandémiás válság idején

2021. január 8. 10:20 - szerző: Kökény Mihály

A MOK jól látta, hogy elkövetkezhet az idő, amikor a magyar egészségügy kapacitásainak végére jut és roskadozni fog a járványügyi ellátás terhei alatt. Amit nem kellene elfelejteni: tény, hogy az roskadozott már a járványt megelőzően is. Az egészségügy 2010 előtt - baloldali kormányok idején - sem dúskálhatott javakban, a mostohagyermekek sorába kényszerült, mert a politikusok pazarló kiadásként, s nem befektetésként tekintettek finanszírozási igényeire.

Izgalmas, de kényes kérdéseket feszegető vitának ad helyet hasábjain 168 óra. Izgalmas, mert az élet és halál határmezsgyéjén a gyógyítóknak sokszor keserves döntéseket hozni, főleg, ha erre gyakran és esetenként gyorsan kényszerülnek. Kényes, mert a magyar orvoslásban nem szokás nyíltan beszélni a túlélési esélyeken alapuló mérlegelésről.– 

Az orvosi köztestület „előre menekült” egy megítélésem szerint alapos, evidenciákat felsorakoztató etikai ajánlás kiadásával. Ugyanakkor érthető Matkó Ida tanárnő, a betegjogok elszánt szószólójának aggodalma, sérülhet a páciensek önrendelkezési joga, relativizálódhat az állam életvédelmi kötelezettsége.

A dilemmák nem újak. 50 évvel ezelőtt Petrányi Gyula professzor, a nefrológia kiemelkedő tudósa „Az orvos, mint bíró és ítéletvégrehajtó” címmel meditált a gyógyítás és jog határain az újraélesztésről, a műszervekkel és intenzív terápiával fenntartott életről (Orvosképzés, 1970;45:163-73). Az elmúlt ötven évben soha nem látott mértékben fejlődött a medicina, végzetes betegségek váltak gyógyíthatóvá vagy szelídültek folyamatos gyógyszereléssel, műtéttel jó életminőséget lehetővé tevő krónikus állapottá. De az is igaz, hogy a COVID-19 járvány pusztítása csak az első világháború végén tomboló spanyolnáthához hasonlítható azzal, hogy akkor nem létezett modern népegészségügy, nem voltak antibiotikumok, s védőoltást még csak a himlő és a veszettség megelőzésére alkalmaztak.

Az etikai javaslat összeállítói 2020 áprilisában még nem tudhatták, hogyan alakul a járványgörbe és novemberben a KSH az előző évek átlagához képest több mint 50 százalékos halálozási többletet regisztrált. Nem tudhatták, hogy november végére - december elejére az Európai Járványügyi Központ adatai szerint a 100 ezer lakosra jutó 14 napos összesített esetszámot tekintve, az európai középmezőny felső részébe kerülünk, de a halálozásban a harmadik – negyedik helyre „küzdjük fel” magunkat. December 20-án - számarányosan - hazánkban haltak meg a legtöbben az egész világon a koronavírus szövődményei miatt, s bár az utóbbi napokban érzékelhetően csökkent, de még mindig számottevő a COVID betegség miatt lélegeztetett betegek száma is. Mindez iszonyú terhet ró a békeidőben is válsággal küzdő egészségügyi rendszerre.

Úgy gondolom, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) etikai kollégiuma felelősen és előrelátóan cselekedett tavasszal. Neves szakemberek, közöttük hittudósok és a betegszervezetek közreműködésével iránymutatást dolgoztak ki arról, hogyan lehet elosztani az adott időpontban rendelkezésre álló szűkös erőforrásokat (például szakemberek, gépi lélegeztetés, intenzív osztályos ágyak stb.), hogy a lehető legtöbb emberéletet mentsék meg.

A MOK jól látta, hogy elkövetkezhet az idő, amikor a magyar egészségügy kapacitásainak végére jut és roskadozni fog a járványügyi ellátás terhei alatt. Amit nem kellene elfelejteni: tény, hogy az roskadozott már a járványt megelőzően is. Az egészségügy 2010 előtt - baloldali kormányok idején - sem dúskálhatott javakban, a mostohagyermekek sorába kényszerült, mert a politikusok pazarló kiadásként, s nem befektetésként tekintettek finanszírozási igényeire.

A feketeleves azonban Orbán másodszori kormányra kerülésével kezdődött: az elmúlt tíz évben kivéreztették az ágazatot, szétverték az ÁNTSZ-t, eszement központosítást hajtottak végre. Az egészségügyi ellátásra fordított közkiadások jelentősen elmaradnak az uniós átlagtól, és sok magyarnak közvetlenül kell finanszíroznia az ellátását, ami aláássa a méltányosságot. A pénzszűke miatt, a visegrádi országokhoz képest is alacsonyak a bérek, rosszak a munkakörülmények, ami ezreket ösztönöz külföldi munkavállalásra. A bajt tovább növeli, hogy most az orvosi bérek jelentős növelését az egészségügyi dolgozók szigorú szolgálati jogviszonyba helyezésével kötik össze, ami a veszélyhelyzet elmúltával további pályaelhagyást eredményezhet.

A MOK helyesen prognosztizálta, hogy a kórházi ellátásra szorulók növekvő száma esetén a szakemberhiány, s ezen belül a kevés intenzív terápiás szakorvos és asszisztens lehet a legnagyobb kihívás. Az egészségügyi dolgozók, ha döccenőkkel és nagy erőfeszítésekkel is, de tisztességgel ellátták a járvány második hullámának csúcsán a csaknem 700 koronavírusos lélegeztetését és a 8000 fölé kúszó kórházi gyógyításra szoruló beteget. Ha azonban a járványt nem lehet megfékezni - például a vakcina ellenességgel társuló emberi fegyelmezetlenség, kormányzati kapkodás miatt -, lehet olyan pont, amikor a korábbi betegszám két-háromszorosa zúdul rá hirtelen a gyógyintézetekre. Ilyenkor következhet be, hogy az ellátási igény a rendelkezésre álló kezelési kapacitást meghaladja.

S csak ilyen végletes viszonyok között, de kizárólag akkor, az egyébként háborús helyzetekre kidolgozott ellátási elveket kell elővenni, azokat, amelyek szerint, a harctéri súlyos sebesültek osztályozását végzik. Eszerint azokat a betegeket kell először ellátni, akiknek kezeléssel van esélyük a túlélésre, azokkal a betegekkel szemben, akik kezelve sem valószínű, hogy túlélnek. S itt nem az életkor, nem a foglalkozás, a társadalmi státusz számít, kizárólag az objektív adatok alapján megítélhető életkilátások.

Szerintem erről szól az orvosi kamara javaslata. Ez nem kötelezően betartandó utasítás, csak segédlet, mondhatnám kapaszkodó a nehéz döntésekhez. Nem írja felül a törvényeket. Ennek az összeállításnak az az elsődleges célja, hogy a járvány csúcspontján, a konszenzusos etikai irányelvek mellett meghozott döntésekkel, életeket lehessen menteni, és a tiszta, egyértelmű elvekkel, gyakorlati útmutatásokkal csökkentse az egyes orvosokra háruló erkölcsi terheket. Nem kevesebb, nem több.

Nem volna helyes a bajokért az agyonterhelt, csúcsteljesítményt nyújtó orvostársadalmat és köztestületét kárhoztatni. Nem ők tehetnek a hibás egészségpolitikáról. Azt majd a választóknak kell számon kérniük a döntéshozókon.

 

A szerző D. Kökény Mihály, PhD. belgyógyász – kardiológus, népegészségügyi szakértő, a Horn- és Medgyessy kormány egészségügyi minisztere. A cikk a 168 óra hetilap 2021. január 7-i számában jelent meg.