Buják Attila: Politikai vakcina

2020. november 11. 15:00 - szerző: Buják Attila

Itt nincs mit intézkedni. Nem segít se határzár, se maszk, se boltzár. Ellenőrzés és fizetésemelés. Szinte semmi, amit a modern állam meg tud tenni. Eltérő megoldások vannak. Kelemen pápa a nagy pestis idején fáklyákat, füstölőket égetett, a háttérben szenténekek zengtek, és ez bejött. A szentatya megúszta.

Kéteségtelen, hogy jobb téma a belvíz, fél győzelem egy kiadós árvíz, az árvízi hajós heroikus alakja, aki a jégtáblát megcsáklyázza, meleg teával itatja a népet, mozgósítaja a haderőket, kéményről hozza le a kölyökgólyát, vállára kapja a homokzsákot, és bejárja a gátakat. Politikai tényező a monetáris varázsló, aki a csődöt kezeli, új kötvényformákat talál ki, árfolyamokat vizslat, életre kelti a bedőlt bankokat, és a végén szivarra gyújt. Kétségtelen, hogy jobb téma a migráns. Látható, megmutatható. Elfogható és toloncolható. A bűn szinonimája.

A vírus más. A politika eszközeivel a járvány magragadhatatlan, elfoghatatlan és kitoloncolhatatlan. Önmagában a terjedés tudata, a rémület, a passzív csüggedés, hogy nem látod, mégis érzed, nem tudod, mikor, hol támad. Ez a rücskös, rózsa formájú micsoda, élő és alig létező – a vírus a lelket kezdi ki. Le fogjuk győzni, mondja a vezér, de pillanatnyilag azt sem tudjuk, hogy hol van. Az ember tesz, vesz, telefonál, rágyújt, kinéz az ablakon, morzsolgatja a magány napjait, ám váratlanul jön a légszomj, alattomos, émelygő szédülés, reszelős fájdalom mellkastájon.

Jellegzetes kép (címlap is volt), ahogy a nagy macher, a nép vezére, reménytelen arccal ül a kórházi ágyon. Körülötte a csőd. Mit lehet mondani? Nyilvánvaló, hogy „össze kell fogni”, de nem tudjuk, kivel, és nem tudjuk, ki ellen. Vigyázni kell, vigyázunk is, majd piszkálni kezdjük az orrunkat, és máris ott az a valami.

Itt nincs mit intézkedni. Nem segít se határzár, se maszk, se boltzár. Ellenőrzés és fizetésemelés. Szinte semmi, amit a modern állam meg tud tenni. Eltérő megoldások vannak. Kelemen pápa a nagy pestis idején fáklyákat, füstölőket égetett, a háttérben szenténekek zengtek, és ez bejött. A szentatya megúszta. Orvosa, Guy de Chauliac, a pestis első krónikása hagymalevet ivott borssal, citromfűvel és levendulalevéllel, reszelt fakéreggel. Ő is túlélte. A pestist és az orvosságot is. Sejtéseink nekünk is lehetnek. Vannak kiváló lélegeztetőgépeink.

Az ellenzéki kampánytanácsadó őrjöng: ezek milyen bénák, ezt sem tudják meglovagolni. Ötletek ugyanis lennének. Emeljék fel a pedagógusbéreket, zárják be az iskolát, a parkot, osztogassanak még több maszkot. Teszteljenek, enyhítsenek és szigorítsanak, büntessenek. Jöjjön a kijárási tilalom. Aggódó fontoskodás az arcokon. Ellenkampányok szintén akadnak. Mit csinál megint ez a Karácsony? Hullik a nép a Pesti úton. Mi ez? Ne szedjünk parkolási díjat. Vezessünk be új adófajtát. Nevezzük szolidaritási adónak. Majd hírnök jő: pozitív lett a főminiszter, tegnap dél óta csak online miniszter. A járvány nem politikai mező. A kormányokat persze erodálja. A hatalom mindent benyelő kompetenciáját szétroncsolja, az ellenzéket lenullázza. Mindentudó prognózisok is vannak. Áprilisra az egész véget ér. Már érkezik vakcina. Mindenkit meggyógyítunk.

A katharok a nagy félelem harmadik évében érkeztek meg. Csoportban jöttek Szászország felől. Szöges ostorral csapkodták magukat. A mezítelen testek, az ének, a halálvágy, a csorduló vér fél Európát delejezte. Felemelő volt. Félelmes és izgató. És hogy az aktív, társadalmi cselekvés mezejére lépjenek, Genf városának piacán meglincseltek tizenöt zsidót.