Bodnár Dániel: Kollaboránsok

2019. február 14. 06:37 - szerző: Bodnár Dániel

Szomorú napokat él a hajdan szebb időket látott ellenzékiség. Szokás (volt korábban) itt rögtön hozzábiggyeszteni, már csak a könnyebb tájékozódás kedvéért is, a demokratikus, a baloldali, a liberális vagy éppen a jobboldali jelzőket. Hol vannak már azok az idők!

Ma már senki nem veszi ehhez a fáradságot, rögtön sugallva is ezzel: nincsenek szubsztanciális politikai kérdések. Célok vannak, pontosabban egyetlen cél: a fennálló rezsim megdöntése. Ehhez a célhoz képest minden kérdés csak instrumentális, minden tehát csak eszköz, amelynek igénybevétele a cél elérése érdekében önmagában átnemesül. Szomorú látni, hogy az árnyalatok feloldódnak, és nem is a klasszikus felosztások, vagyis a jobb- és baloldal terminológiáinak tarthatatlansága okán – hiszen rég voltak ezek a leírások a neomarxista történet- és társadalommagyarázatok univerzális bukásának küszöbén ennyire relevánsak –, hanem azért, mert a lényegi, fontos distinkciókat önfelszámoló módon tagadják el és ezáltal szüntetik meg. Márpedig ha nincsen lényegi, értékválasztáson nyugvó alapja a politikának, akkor attól a ponttól minden leírás csak nyelvjátékká válik. Affélékre meg ki kíváncsi?

Az ellenzéki előválasztási eredmények elemzése kapcsán újra szóba került a baloldali ellenzék és a Jobbik együttműködésének morális dilemmája, pontosabban: a dilemma meghaladásának erkölcsi problémája. Karácsony Gergely, az ellenzék immáron részben közös főpolgármester-jelöltje a Hír TV műsorában műsorvezetői kérdésekre válaszolva egyértelműsítette, hogy a Jobbikkal való együttműködést elengedhetetlennek tartja annak érdekében, hogy az ellenzéki összefogás sikeres legyen az önkormányzati választásokon. A korábban a Jobbik általa is elítélt vezetőinek, képviselőinek, kulcsembereinek vállalhatatlan megnyilatkozásait – egyebek mellett a Jobbik társelnökének, Gyöngyösi Mártonnak a közismerten rasszista, szövegszerűen igazolható antiszemita téziseit – Karácsony nem tartotta náci megnyilatkozásoknak.

Fotó: Merész Márton

E kijelentése önmagában is elemzésre méltó lenne, de még ennél is szomorúbb – és sok szempontból horrorisztikus – az a nyers, hideg, rémisztő zavarodottság, ami eluralta innentől kezdve a baloldali-liberális véleményformáló elitet. Jelesül annak a problémának a láthatóan sokakat zavarba ejtő végiggondolatlansága, ami egy neonáci múltú – és sok szempontból jelenű – párttal való stratégiai együttműködésből morális kérdésként adódik. E dilemma feloldása nem az olyan pillanatokon múlik, hogy valaki épp zavarba esik-e egy műsorvezetői kérdés kapcsán, vagy sem, hiszen bármelyik közéleti szereplő megkerülhetetlen elalvás előtti feladata annak tisztázása, mennyit tud, már ha egyáltalán hajlandó, erkölcsi normáiból föladni egy általa fontosnak feltételezett – bár valljuk meg, a hatalom akarása mégiscsak partikuláris és nem univerzális vágy – cél elérése érdekében. Zavarba hozni ilyen ügyekkel csak azt lehet, akinek ezzel kapcsolatban nincsenek szilárd, megingathatatlan elvei, politikai értékválasztásai, olyanok, amelyek állandó és általános igazodási pontot jelenthetnek bizonyos ügyek megítélésekor. E zavarodottságot Karácsony utóbb azzal tetézte, hogy álláspontja szerint akkor járt volna el helyesen, ha elhagyja a rázúduló kérdések hallatán a stúdiót. De nem, kedves Karácsony Gergely, a kézenfekvő stratégia a Jobbikkal való együttműködés kapcsán a kidolgozott és mélyen átélt válasz, amelynek szellemi munkáját – bár ezzel kapcsolatos nézetét problematikusnak tartom – Kis János például bizonyosan nem spórolta meg a Magyar Narancs múlt heti számában közzétett nagyívű elemzésében.

Az Országgyűlés plenáris ülése
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Számos helyen lehetett hallani az elmúlt napokban, hogy Karácsony Gergelyt nem készítették fel eléggé a szakértők, és a stúdióban elszenvedett, politikailag még nehezen megjósolható konzekvenciákat hordozó nyílt színi blamázs a spindoctorok, valamint a korábban elemzőként közismertté vált főpolgármester-jelölt előrelátásának, szakmai felkészültségének hiányából adódott. Hiszen számítani lehetett a kényes kérdésekre, amelyekre frappáns válaszokat kellett volna kidolgozni.

Csakhogy maga a kérdés föltevése is leplezetlenül cinikus: tényleg, a szakértők nem készítették fel? Erkölcsi kérdésekben, mint amilyen az antiszemitizmushoz való viszony is, nem stúdióstratégiára, hanem fundamentumokra volna szükség.

A zsidó közösség számára az antiszemitizmus ügye nem holmi partikuláris részérdekektől vezérelt választásstratégiai vagy -taktikai kérdés, hanem a mindennapi biztonság, életminőség, mondhatom úgy is – ahogy ezt Európa nyugati felén borzongatóan látjuk –, a túlélés ügye. A Jobikkal és az antiszemita, rasszista, nőgyűlölő vezetőivel való kollaborációval kapcsolatos fölvetések, még ha következményükben másak is, természetükben feltétlenül azonosak azokkal a kérdésekkel, amelyeket 1944-ben nagyon sokak nem tettek föl maguknak.

A Jobbik 2006-os nagypolitikai feltűnésétől kezdve egyértelmű legitimálója lett egy korábban, a háború utáni hazai politikai fősodorban ismeretlen hangnak, és a párt valójában sosem tagadta meg korábbi önmagát, sohasem vált meg – minden, a Mi Hazánk Mozgalommal kapcsolatos konspirációs elmélet ellenére – kulcsfontosságú nyilas ideológusaitól.

De mindez csak szimptóma. Szimptómája az óriási zavarnak, a bizonytalanságnak, a dezorientációnak, az intellektuális és morális ürességnek. És ez a zavart üresség az igazán félelemkeltő. Hiszen ne feledjük, itt egy évtizedeken át több-kevesebb sikerrel használt, hosszú távú stratégiát szolgáló politikai eszközt is a csatornába vetett az ellenzék: e váltással mintegy erőszakmentesen csavarta ki a volt baloldali-liberális tábor és annak véleményformálói kezéből az alapvető emberi jogok és az antirasszizmus retorikájának korábban ügyesen forgatott fegyverét. Ezzel az európai politikai mezőben tapasztalható baloldali fejleményeknek megfelelően – lásd például Corbyn és az antiszemitizmus ügyét –, de mégis afféle couleur locale-ként, nem az Izrael elleni baloldali kritika útján, hanem a szélsőjobboldali, neonáci radikalizmus integrációjának tervével sikerült a hazai baloldalnak hatókörébe vonni az antiszemita mozgalmat. Nagyon nehéz lesz a jövőben normatív alapot találni olyan kritikához, amely együttműködéseket értékalapon bírálhatna. És ezzel egyúttal a Jobbik amúgy számomra elképzelhetetlen öntisztulásának a lehetőségét is normaalap nélküli, minden tétjétől és esetleges katarzisától megfosztott bűvésztrükké silányították.

(A szerző a Tett és Védelem Alapítvány kuratóriumának elnöke és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetőségi tagja.)