Abszurdisztán 4

Dr. Zord Ernő (nem Zórád, Zord, szokta volt mutatóujját oktatólag felemelni bemutatkozáskor) maga volt a megtestesült állampolgári megbízhatóság. Sosem késett el a munkahelyéről, sosem lépte túl a megengedett sebességet, sosem parkolt a tilosban, és sosem volt tartozása sem a társasháznak, sem a banknak, sem az adóhivatalnak. Dr. Zordnak az volt az életfilozófiája, hogy ő a maga részéről minden kötelességét teljesíti a közösség iránt, és viszonzásul elvárja, hogy az állam is álljon helyt magáért a maga frontján. (Mindazonáltal vigyázott, hogy ne túl gyakran tegye próbára ezt a kapcsolatot.)

Történt egyszer, hogy dr. Zord – sok-sok évi takarékoskodás után – vett egy kis garzonlakást Budapest egyik felkapott pontján. (Addig az édesanyjánál lakott: merthogy dr. Zord, ha nem mondottuk volna, agglegény volt, és az idők során egyre agglegényebb lett.) Az örvendetes esemény persze mindenféle kötelezettségekkel járt, melyeknek dr. Zord, mondanunk sem kell, példásan eleget is tett. Az adóhivatalnak például vagyongyarapodási illetéket kell fizetni ilyen esetben. Dr. Zord fizetett is, de minthogy nem volt krőzus, azzal a kéréssel fordult a hivatalhoz, hogy az illetéket részletekben fizethesse meg. A hivatal akceptálta a kérést, dr. Zord postafordultával kapott tizenkét csekket, hatot az illetékre, hatot a kamatra, ő pedig a következő fél évben a reá jellemző pontossággal fizette is a díjat, és aztán, mint aki dolgát jól végezte, hátradőlt.

Nagy volt a meglepetése, amikor az évi rendes jövedelemadó-visszaigényléskor közölték vele, minthogy tartozása van, nem kaphat vissza semmit.

Tartozása? Neki? Dr. Zord egész éjjel nem aludt, víz verte, és láza volt, és másnap már nyitás előtt ott állt az adóhivatal üvegablakánál.
Kiderült aztán, igen hamar, hogy egy technikai malőr történt: a hivatal illetékesei összecserélték a csekkek nyomtatását. A törzsösszeg helyett a kamatos szerepelt, és fordítva.

Dr. Zord tehát pontosan annyit fizetett, amennyit kellett, csak az összegeket rossz helyre könyvelték. Egyik helyen túlfizetés keletkezett, másikon alul.

– Akkor most minden rendben? – kérdezte dr. Zord.

– Igen – felelte a hivatalnok. – Ön ír egy átvezetési kérelmet, beadja hozzánk, mi elbíráljuk, és ha jogosnak találjuk, lépünk.
Dr. Zord azt hitte, rosszul hall. Aztán, amikor kiderült, hogy nem, összefoglalta a dolgokat.

– Tehát önök elismerik, hogy tévedtek, és ez nekem anyagi és erkölcsi kárt okozott. És most ahelyett, hogy bocsánatot kérnének, és kijavítanák a hibát, velem akarnak kérvényt íratni önmaguknak. Hogy szíveskedjenek elnézni nekem, amiért hibáztak?! És ha nem írok?

A hivatalnok széttárta a kezét.

– Akkor nem tehetünk semmit.

Dr. Zord felállt, és bevágta maga mögött az ajtót. Azóta nem nyit föl egyetlen hivatalos levelet sem, nem fizet be semmit, fütyül a világra, és folyton tilosban parkol. Igaz, nem érzi valami túl jól magát.