A másik Copperfield

Itt akkor már szinte csak vének laktak, jórészt beteg nyugdíjasok. Aki csak tehette, elmenekült. Úgy festett Schultz doktor a faluban, mint egy elhajított cilinder a száradt kukoricásban. Minimum depressziósnak kellett volna lennie, hogy egy ilyen világvégi koszfészekben kötött ki, de ő inkább kicsattanóan boldog volt. Mint aki megszabadult valami nagyon kínzó dologtól. Beköltözött az előző, elhunyt körzeti orvos szolgálati házába, kifestette a szobákat, rendbe rakta az udvart, kertészkedett. Ebédelni a kocsmába járt, esténként otthon olvasott és egy régi lemezjátszón operafelvételeket hallgatott.

Már majdnem egy éve volt a faluban, mikor egy reggel a rendelőjébe benyitott Jáki.

Schultz doktor felállt, bemutatkozott a bottal járó aggastyánnak. Hellyel kínálta, majd megkereste Jáki Gyula kartonját. Nem volt könnyű elolvasnia az elődje írását, Kovács doktornak az italtól erősen remegett a keze.

– Szóval maga volt a rendőr a faluban?

– Én – vágta rá Jáki barátságtalanul. – De hogy jön ez ide?

– Ne haragudjon, Jáki úr! Hallgatom. Van valami konkrét panasza?

– Hogyhogy konkrét? Azt hiszi, idejönnék magához valami kitalált üggyel?

Schultz doktort képtelenség volt kihozni a sodrából.

– Még nem járt nálam, Jáki úr. Gyönyörű kort ért meg, gratulálok. Úgy látom, nyolcvanegyben volt egy sérvműtétje, azóta majdnem semmi.

– Nyolcvannégyben pedig meghalt a nejem. Az majdnem semmi? – kérdezte felháborodva Jáki.

– Őszinte részvétem. Szóval? Hátfájás? Vizelési problémák? Nehézlégzés? Szédülés? Remegés?

– Mire akar kilyukadni, doktor? Mitől remegnék? Úgy nézek én ki, mint aki fél? Maga szerint félnem kellene valamitől? Bökje csak ki, mit hallott, ne kerülgesse a forró kását!

– Ó, az ön korában már nem kell félni ahhoz, hogy kicsit remegjen a kezecske... Ezer oka lehet annak. Na, jöjjön, Jáki bácsi, meghallgatom a szívét meg a tüdejét.

– Hallgassa maga a Kossuth rádiót, ne az én szívemet, semmi köze ahhoz magának.

Schultz doktor arcán mintha a türelmetlenség egy halvány grimasza futott volna át.

– Nézze, Jáki úr! Nagyon örülök, hogy végre megismerhettem, de attól tartok, el kell árulnia, miért keresett fel engem, mert ha nem tudom a problémát, akkor nemigen segíthetek. És én nagyon szeretnék magának segíteni, higgye el.

Jáki fészkelődött egy sort, aztán megkérdezte, van-e Schultz doktornál valami innivaló.

– Már hogyne lenne – szólt Schultz doktor, felpattant, literes üveget és két felespoharat vett elő az üveges, fehérre mázolt gyógyszerszekrényből. – Kisüsti. Szilva. A Letenyei bácsitól kaptam, helyretettem a bokáját – nevetett a doktor.

– Letenyei... Csak vigyázzon azzal a Letenyeivel. Ismerem a fajtáját. Hetvennégyben ittas garázdaság, hetvenhatban kerékpár-eltulajdonítás. Kis híján börtönbe került, nem rajtam múlott, hogy nem állt meg a bizonyíték.

Jáki Gyula és Schultz Jenő koccintottak, majd megitták a pálinkát.

– Szóval, Jáki bácsi... Mi a panasza?

Jáki a nejlonszatyrából egy könyvet bányászott elő.

– Ez a községi könyvtárból való – jelentette ki. – Nézze csak meg!
Schultz doktor megnézte. A Copperfield Dávid volt, keménykötésben, fordította Ottlik Géza.

– Gyerekkoromban én is olvastam, de már nemigen emlékszem a történetre. Csak arra, hogy ezt a szerencsétlen Copperfieldet mindenki csak üti-vágja – mondta szelíden mosolyogva a doktor.
Jáki gyanúsan méregette Schultz doktort.

– Tudja, doktor, nekem nem volt gyerekszobám. A szüleim béresek voltak, könyvet nem is láttam. Aztán korán felkarolt a párt. Nem volt időm nekem olvasni. Most, hogy jó ideje nyugdíjas vagyok, eljárok a könyvtárba, kiveszek ezt-azt, ingyen van, meg hogy elüssem az időt.

– Nagyon helyes, Jáki bácsi, a könyv tanít, nevel, szórakoztat – nevetett Schultz doktor.

– Na, itt jön az én panaszom! – kiáltotta mérgesen Jáki, felpattant, és kikapta az orvos kezéből a könyvet. – 55. oldal, felülről a 9. sor. Bizonyos Murdstone, ennek a Copperfield Dávidnak a mostohaapja egyszer csak azt mondja: „Ez a Jáki Gyula egy aljas féreg volt világéletében. Előbb nyilas, aztán ávós. Kínozta az embereket, tengernyi vér tapad a kezéhez.” Mit szól ehhez, doktor?

Schultz doktor valóban meglepődött.

– Tessék, doktor, olvassa csak! – mondta Jáki, és átnyújtotta a könyvet.

A körzeti orvos fellapozta az 55. oldalt, kiszámolta a kilencedik sort.

– Jáki bácsi, itt szó sincs ilyesmiről. Hallgassa csak, ezt írja Dickens: „A puszta gyarlóságok – felelte erre Murdstone úr – előttem semmit sem nyomnak a latban, Klára.”

– Szóval maga is át akar baszni, doktor! – mondta dühösen Jáki. – Akkor nézze meg a 62. oldalt. Második bekezdés. Ott arról ír ez a piszok angol hosszasan, hogy részt vettem a zsidók elhurcolásában.

A doktor megkereste.

– Nem, Jáki úr. Nem ír ilyet. Ezt írja: „Milyen jól emlékszem rá még ma is, hogy amikor lecsillapodtam egy kicsit, micsoda természetellenes csend uralkodott az egész házban!” Szó sincs zsidókról – próbálta győzködni Schultz doktor.

Jáki már ordított:

– 78. oldal, 3. bekezdés. ’57-ben kötélre juttattam a feleségem szeretőjét, bizonyos Földes tervelőadót, a Martfűi Cipőgyár Munkástanácsának elnökét. A gyerekem is tőle van. Keresse csak meg!

Schultz doktor megint cáfolt, nincs ilyen passzus a könyvben.

– Nyilván egy követ fúj ezekkel – omlott székébe a kövér Jáki, és öntött magának még egy pálinkát. Lehúzta.

– Kikkel?

– Hát akik szórakoznak velem! Nyilvánvaló huliganizmus. Kicserélik a bekezdéseket, csak hogy bosszantsanak. Provokáció. Felforgatás. Ismerjük az ilyet.

Schultz doktor elővett egy receptet, és írni kezdte.

– Jáki úr, arra kérem, hogy egy ideig szüntesse be az olvasást. Minél több időt töltsön friss levegőn, ne erőltesse meg magát. Könnyű kis séták a kertben, diétás koszt, kevesebb alkohol. Dohányzik?

– Ezek után csoda? – kérdezett vissza sértetten Jáki, aki elfáradt, lihegett, alig kapott levegőt.

– Szívjon kevesebbet, és meglátja, megéri a százat.

– Faszom akarja megérni – legyintett Jáki. – Azt akarom, hogy kerítse elő a bűnösöket! A felelősöket akarom!

Schultz doktor átnyújtotta a receptet.

– Habkönnyű nyugtatócskák. Napi háromszor egyet kapjon be. És ne idegesítse magát. Meglátja, minden rendbe jön.

Jáki elvette a receptet, fogta a botját, megfordult, és köszönés nélkül az ajtó felé csoszogott.

– Jáki bácsi, a könyve – szólt utána Schultz doktor.

Jáki hátranézett, mélyen bele Schultz doktor szemébe. A körzeti orvos ennyi dühöt még nem látott szempárban, pedig már háromszor vált.

– Megtarthatja – morogta Jáki. – És mondja meg nekik, doktor – emelte fel a hangját, jobb mutatóujját pedig az orvosra szegezte –, hogy figyelem őket. Éjjel-nappal szemmel tartom őket. És nem csak a könyvtárnál. Mindenhol. Szorul a hurok. Csak mondja meg nekik. Különben maga is bajba kerülhet, jobb, ha tudja.

Azzal bevágta az ajtót maga mögött.

Schultz doktor ránézett a kezére, enyhén remegett. Ivott még egy kupicát a Letenyei pálinkájából.