Zsidó sors a Gulágon

2017. február 17. 18:11 - szerző: Buják Attila

„A Gulág rabjainak világa, zsidó sorsok” címmel konferenciát szervezett az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) a Károly körúti központban. A meghívott történészek, szakértők és civil visszaemlékezők ezúttal „a másik nagy tábortípus”, a Gulág világát idézték fel a közép-európai zsidó sors tükrében.

Erről nemcsak a holokauszt egyedisége, egyetemes történeti specialitása miatt tudtunk idáig kevesebbet. Nyilvánvaló, hogy Kelet-Európa forgószelei a zsidóságot sem kerülték el, de a Gulág világa a szolzsenyicini áttörésig bizonyos értelemben terra incognita volt. Pusztító létformái nem olyan tervezettek, „brutálisan letisztultak”, mint Auschwitz, vagy Treblinka iparilag megkomponált, precízen kiszámított gyilkoló rendszere. Több bennük az esetlegesség, az önkény, a nyers emberi durvaság. Nem mindig választható el a munkatábor, a hadifogság, vagy a cárok korából ismert szibériai száműzetés.

Fotó: Bazánth Ivola

De lényegét tekintve a Gulág is a gyilkolás eszköze volt, még akkor is, ha a Szovjetunió iránt a balos nyugati értelmiségben tragikus illúziók éltek. Annyira, hogy az egyik előadó, Botos János, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem docense mondja: kalandvágyó fiatalok még Magyarországról is próbálkoztak azzal, hogy hogy a Szovjetunióba szökjenek. Ez a szovjet törvények szerint határsértésnek, tiltott határátlépésnek, rosszabb esetben kémkedésnek minősült. Aki elkövette, egyenesen a SMERS (a katonai kémelhárítás) vagy az NKVD karjaiba futott, s hamarosan valamelyik táborban találhatta magát.

Földváryné Dr. Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke bevezetőjében idéz egy megindító hitvesi levelet. A feleség férje szabadon bocsátásáért rimánkodik, akit a koncentrációs táborból hazatérve az úton fognak le a szovjetek, hogy a székesfehérvári gyűjtőtáborba vigyék és ez nem volt elszigetelt jelenség. Gulágon, hadifogolytáborban az erősen kerekített adatok szerint 700 ezer magyar katona és polgári személy fordult meg. Közülük mintegy 400 ezren tértek haza. Más becslés szerint ez a baljós „aránypár” 600 ezer, 200 ezer formában működik. A nagy számok törvénye alapján akadtak közöttük magyar zsidók is, többek között munkaszolgálatosok, vagy  olyan fiatalok, akik a német lágerből szabadultak. A kutatások fényében ma már tudjuk, hogy a „kicsi robot” legfőbb indoka nem a munkaerő-tartalék képzés volt, hanem a szovjet marsallok kóros nagyotmondása. A politikai vezetés mindenképpen be akarta vasalni rajtuk a győzelmek után felkonferált elképesztő hadifogoly létszámokat. A létszámot „fel kellett tölteni.”

„Antiszemitizmus a Szovjetunióban” című előadásában Haraszti György (szintén a rabbiképző munkatársa) néhány számmal érzékeltette a háború alatti kelet-európai népmozgásokat. A szovjet zsidóság becsült lélekszáma 1939 előtt hárommillió főre tehető. A Molotov-Ribbentrop paktumot követő baltikumi terjeszkedés a számot 1,2 millióval növelte. Lengyelország német lerohanását követően 300 ezer zsidó menekül át a szovjet övezetbe. A Barbarossa terv indulásának pillanatában 4,5 millió zsidó él a Szovjetunióban. A négy és fél milliós lélekszám harmada (1,5 millió) a holokauszt áldozata lett, főleg Besszarábiában, Bukovinában, a Baltikumban, Ukrajnában, Belorussziában. A szűken vett orosz területek zsidó népességvesztesége 100-150 ezer főre tehető, miközben 500 ezer szovjet zsidó katona szolgál a Vörös Hadseregben. Közülük 200 ezer (az állomány negyven százaléka) elesett. A zsidóság véráldozata rendkívüli volt.

Ami az antiszemitizmus változását (állandóságát) illeti, legalább ilyen dinamikus a kép. Míg a cárok Oroszországa súlyosan antiszemita képződmény volt, a februári polgári demokratikus forradalom elhozta a zsidóságnak is a jogi emancipációt, ami a bolsevik fordulat után fokozatosan belesüpped az államosított „szovjet embertípus” alaktalan konglomerátumába. Az állami rangra emelt vallásellenes propaganda hitbeli gyökereitől is megpróbálta a zsidóságot megfosztani. A héber tanulását a túlnyomó többségében jiddis anyanyelvű zsidóság körében tiltották. Az étkezési szokások betartása, a gyermekkori vallási oktatás megszervezése (héder) Köves Slomo vezető rabbi szerint a legnagyobb nehézségekbe ütközött. Általában „a szovjet életforma” nem preferálta a tradicionális közösségek fennmaradását. A szovjet asszimilációs politika megpróbálta a zsidóságot a sajátos szovjet államnacionalizmus keretei közé illeszteni.

Hruscsov szerint Sztálin már Grúziában veszekedett antiszemita volt, mások szerint ellenszenvének egyik fő forrása, hogy a frakcióharcokban felbukkanó ellenfelei között túlreprezentálták magukat a zsidó származású bolsevikok. Sztálin a zsidó nacionalizmust a német offenzíva csúcspontján meglepő módon támogatta, hogy a veszély elmúltával a Zsidó Antifasiszta Bizottságot kíméletlenül felszámolja.

Ki tudja, merre ágazik a történet, ha Sztálin nem kap időben szélütést. Ha Berijáék nem halogatják az orvosi kezelést egy teljes napon át.  Sokak szerint, ha a zsidó orvosok pere tárgyalási szakaszba ér, az minden korábbit meghaladó antiszemita kampány kezdetét jelentette volna.

A konferencia résztvevői felemlítik a Rákosi anekdotát. A közelgő vihar szele a hazai pártvezetést is meglegyinti. Valaki egy KV ülésen felvetette, napirenden az anticionista kampány, s erre tart a Szovjetunió is. Nálunk mi lesz? Ez gondokat okozhat még. Minden tekintet Rákosira szegeződött, aki egy lélegzetvételnyi szünet után kijelentette: még szerencse, hogy bennünket ez az egész nem érint.

A Gulág történet bizarr oldalága Birobidzsán és a szovjet Zsidó Autonóm Terület alapítása az Amur mentén. Sztálin cinikus ötlete lehetett. Még Amerikából is zarándokoltak Birobidzsánba az újrakezdés mámorától lelkesült jámbor, vallásos zsidók. Majd alig tudtak kimenekülni. Ha egyáltalán tudtak.