Egy lépést sem kell tennie, ha a 168 Óra legújabb számát kézbe szeretné venni! Banki átutalással, sőt, már bankkártyával azonnal előfizetheti, és máris postázzuk Önnek!

Virtuális versenyfutás – A pálya ismert, a cél nem

2020. február 19. 11:18 - szerző: Rózsa Péter

A kommunikáció fejlődése három igével jellemezhető: rajzolás, beszélés és írás. Ez időrendben az emberi történelem három fontos állomása. Manapság éppen kezdünk visszafordulni ezen a pályán, és közelítünk az őskori állapothoz; minden közölnivalót képekben fejezünk ki, jelenítünk meg. A magyar nyelv egyébként őrzi ennek az ősi kommunikációs formulának a prioritását, gondoljunk a képzet, képzelet, képtelenség, képesség, képzés, képmutatás, képlékeny, képviselet szavakra. A kép volt tehát az első az önkifejezés, az emberi kommunikáció fejlődésében.

A spanyolországi Altamira-barlangrajzokról már általános iskolai tanulmányaink alatt megtudhattuk, hogy legalább 15-18 ezer évesek, az úgynevezett Magdalena korban készülhettek. Meglepően magas szintű rajzkészségről árulkodnak, például az egyik legismertebb bölényrajz, a még lendületben lévő, de a beleszúrt dárdák okozta fájdalomtól megfeszülő állat művészi ábrázolása mai rajztudásunkkal is felér. Mielőtt a még nyilván a beszédet nem ismerő törzsek tagjait valaki primitívnek nevezné, érdemes egy pillantást vetni egy másik ábrára, ahol az állatok mellett tenyérlenyomatokat is látni. A franciaországi Pech Merle-barlangban található ábrák ugyanis alkotóik igen jelentős intellektuális képességéről árulkodnak, hiszen az állatrajzok fölött látható tenyerek a birtoklást, a megszerzést szimbolizálják. Tehát a legfontosabb cselekedet, az élelem megszerzésének üzenetét. Csakhogy ezek a képek még régebbiek, kb. 25 ezer évesek.

A vágy kivetítését, a vágyképet felfoghatjuk a televíziózás ősének is, hiszen mi más lenne a fotó, a tévé-film-videó nézése, mint a vágyainkban való gyönyörködés, elmélyülés stb.? Akkor rögzíthetjük is az ABC-t (Altamira Broadcasting Coorporation) mint őstelevíziót. Annál is inkább, mert a régészek ezekben a barlangokban sehol sem találtak lakhatási leleteket, tehát sem ételkészítésre, sem alvásra utaló tárgyak nincsenek bennük, vagyis feltehetően csak azoknak a szeánszoknak az idején tartózkodtak itt a törzs tagjai, amikor felkészültek a vadászatra. Egyszerűsítve, de ugyanaz a folyamat zajlik ősidők óta az emberben, a kép láttán a vágyott, a szükséges dolgok képzete jelenik meg számára, ami alapján elindul vadászni. Hogy bölényt vagy téli cipőt, az ebből a szempontból mindegy. Ami nem mindegy, az a hitelesség, a valódiság kérdése. A párduc az párduc, a bölény az bölény, de a ma elénk kerülő képek (üzenetek) valódisága már korántsem ilyen egyértelmű. És itt kezdődött az emberiség kifarolása a természetből, a maga második (épített) és azóta sokadik mesterséges természetének, mára a cybervilágnak a megteremtésével.

Brandon Lee filmbeli hasonmását tudomásom szerint korábbi felvételeinek ezreiből kiválogatott pici részletekből tudták összerakni a számítógépes technológia segítségével. A klón így az eredeti test hiteles részeiből állt össze, tehát nem is tekinthető valódi klónnak. Valódi klón – még leírni is furcsa, hiszen a klón valamilyen valóságos dolog egészen azonos hasonmása, vagyis nem valódi. Ki tud itt eligazodni?

A Doku bevezetőjében és a következő oldalakon, a Veszelszki Ágnessel készült interjúban említett Obama-klón pedig – szó szerint tessék érteni – megszólalásig azonos a volt elnökkel. Képmása és hangja is egyezik a valódival. Amit mond, az viszont hamis. Ez a deep fake tehát, amivel megtéveszthető a közönség, valójában közönséges hamisítás. És beláthatatlan bonyodalmakat, diplomáciai válsághelyzeteket is okozhat. Mi van, ha egy ügyes cybertroll hihetőnek látszó deep fake-et tesz fel arról, hogy Irán elindított egy atomtöltetű rakétát az USA felé? Mire az amerikai felderítők megbízhatóan kimutatják a közlés hamisságát, addigra már készenlétbe helyezik az USA és Oroszország teljes védelmi rendszerét, s jó, ha nem nyomja meg valamelyik fél az ellencsapást indító piros gombot. De ne is gondoljunk ilyen súlyos nemzetközi válságokra, elég, ha a magánéletbe való beavatkozás újabb, gyilkos eszközét látjuk a legújabbkori, digitális hamisítványokban. A zsarolásra alkalmas álszexvideók családok sokaságát tehetik tönkre. Pedig az egész egy ártatlan játékkal kezdődött.

Még a kilencvenes évek elején egy unatkozó ingatlanos, Will Wright készített egy lakberendezési modellprogramot a számítógépén. Addig tökéletesítette, amíg nemcsak a bútorok és egyéb tárgyak elhelyezését tudta variálni, hanem – hogy élethű legyen az egész – beleillesztett a játékba animált figurákat is. Férfit, nőt, gyereket, később kutyát, papagájt és egyebeket. Amikor a virtuális lakás így megtelt élettel, hirtelen kilépett a program az ingatlanbiznisz világából, és létrejött egy interaktív, internetes játékprogram, a Sims. Wright pedig átlépett játékfejlesztővé, és megalkotott egy virtuális teret, amiben minden szimulálható, a munka, a szerelem, a gyerekvállalás stb.

Mi, amikor belépünk, a regisztráció után létrehozzuk a profilunkat, vagyis megalkotjuk Sims-lényünket. Azt senki sem ellenőrzi, hogy avatárunk – a virtuális térben megjelenő figuránk – mennyire felel meg valódi énünknek. Lehetek nő vagy férfi, gyerek vagy felnőtt, sovány vagy kövér, nem is beszélve a társadalmi szerepekről, vagyis hivatalnok, rendőr vagy éppen gengszter. Azt mutatok meg magamból, amit akarok, és azzá válok, aminek csak mutatni akarom magam. Lehetek a feleségemmel örökké perlekedő, utálatos férj vagy éppen a férjemen uralkodó, elviselhetetlen perszóna, megjelenhetek szexbombaként vagy félszemű lótolvajként, bármivé alakíthatom a virtuális énemet. Kereshetünk valódi pénzt is, mert a Sims kiépítette az emberi kapcsolatok és intézmények egész rendszerét bankokkal, munkalehetőségekkel együtt. A játék grafikai megjelenítése egyelőre egy közepes rajzfilm színvonalán van, tehát a játékban részt vevők még absztrakt világban és absztrakt formában léteznek, de – gondoljunk a Mártix című filmre – közel a tökéletes képmás megteremtésének korszaka. Vagy már itt is van?

Nem sokkal később színre lépett a Second Life program, ami még tágabb világot teremtett számunkra. A Simhez hasonlóan létrehozhatjuk profilunkat, és már nemcsak egy-egy virtuális városban mozoghatunk, hanem a valóságot leképző egészben, gyalog, autóval, repülővel utazhatunk, de teleportáció segítségével egyik pillanatról a másikra a Föld bármely pontjára is eljuthatunk. A figurák egymással írásban vagy a Vivox aplikáció segítségével hangban is kommunikálhatnak. Avatáromat teleportálom mondjuk Budapestről Rómába, a Szent Péter térre, ahol az ott lődörgő avatárok bármelyikével beszélgetésbe elegyedhetek, és a továbbiakban bármi történhet. Megismerkedhetek egy számomra szimpatikus figurával, azután vagy kiderül, hogy a valódi életben ő kicsoda, vagy nem. Maradhatunk a szimulált, virtuális világban, vagy megegyezünk egy online randiban, de akár a valóságban is létező helyen is találkozhatunk. Ekkor szembesülünk, meglátjuk, kit is rejtenek az avatárok. A csinos, egyébként megnyerő beszédstílusú hölgy lehet egy öreg, deklasszált férfi, aki szintén csalódottan szemlél engem, mert kiderül, nem fiatal, olaszos külsejű vagyok, hanem egy javakorabeli, egyáltalán nem szexis újságíró. Hát így. De mire jó ez az egész?

A technikai fejlődés megállíthatatlan, de mindig volt értelme, vagyis inkább célja egészen a digitális korszak, a negyedik ipari forradalom kezdetéig. A történelemben mindeddig azt láttuk, hogy a hatalmi, politikai célok indukálták a technológiai megrendeléseket. Egyre pontosabb, egyre hatékonyabb és egyre nagyobb ütőerejű fegyverekre, felderítő- és kommunikációs eszközökre érkezett megrendelés a hatalmi központokból. Amikor az új technológia lépett a régi helyére, utóbbi átkerült a civil kereskedelmi hálózatokba. A tranzisztoros rádió, a szalagos magnó és még számtalan kütyü nem más, mint kiszolgált haditechnikai eszköz.

A digitális technológia és a mesterséges intelligencia azonban beelőzött, és átvette az irányítást. Napjaink egyik jellemző dilemmája például, hogy miért is kell nekünk önvezető autó. Sok érv hangzik el mellette, hogy gazdaságossá teszi a szállítást, utazást, mert egyes területeken kiváltja a drága munkaerőt (sofőrök, agyő, kihaló szakma lettetek), de a válasz mindezekre annyi: csak. Mert a fejlődés eljutott odáig, hogy ezt is meg tudja csinálni az ember, tehát megcsinálja. Lehetnek szociális, etikai korlátok, amit az ember létre tud hozni, azt ezek ellenére is megteszi. Ezután nem a hatalom a megrendelő, nem – vagy nemcsak – a katonai, politikai igények generálják az újabb és újabb technikai megoldásokat, hanem utóbbiak öntörvényű fejlődése okán épülnek be a hatalmi gépezetek működésébe. A Facebook ártatlan, egyetemi fotómegosztó oldalként kezdte, hirtelen nőtt óriássá, lett a civil világ első, szinte korlátozhatatlan globális kommunikációs platformja. Majd a politika bejelentkezett, mert felismerte, hogy nincs ennél hatékonyabb eszköz, amellyel egy időben olyan sok embert lehet elérni a célzott üzenetekkel, mint még soha korábban.

Két eset a közelmúltból, ami megmutatja, milyen korlátlan és páratlan, egyébként káros kommunikációs hatás érhető el mindezzel. Néhány macedón gimnazista 2017-ben létrehozott több mit 150 angol nyelvű Facebook-oldalt, amelyeken rendre közzétettek kitalált történeteket Hillary Clintonról, Obamáról és Donald Trumpról. Amikor a BBC riportere már a Trump győzelmével zárult választás után felkereste őket, elmondták, hogy elsősorban a Trumpot támogatók köréből annyi reklámbevételük lett az akcióval, amennyit álmukban sem reméltek. A Facebook – tekintet nélkül a tartalomra – a magas kattintásszámot honorálja azzal, hogy odairányítja a reklámozók figyelmét. A macedón fiúk jól megszedték magukat, majd a választás után azonnal becsukták az inkriminált oldalakat. A másik, talán még rémisztőbb történet a Cambridge Analytica, a Steve Bannon által alapított elemző, kommunikációs cégé. Több millió Fb-látogató elérhetőségét és profiladatait vásárolta meg Zuckerbergéktől, hogy azután személyre szóló politikai üzenetekkel bombázza őket. Mindezzel befolyásolhatta a Trumppal szimpatizáló szavazókat, hogy a nagyvállalkozóra adják voksaikat. Ez ugyan csak feltételezés, de az biztos, hogy az amerikai választók tömegei kaptak dezinformációkat, amelyek valamilyen irányban befolyásolták őket a döntésükben. Amikor az ügy napvilágot látott, a céget azonnal felszámolták. A szenátus elé idézett Zuckerberg pedig elismerte, felelőtlenség volt részükről, hogy kiárusították több millió felhasználó adatait, és megígérte, ezen a jövőben változtatni fognak. Azóta szorgalmasan nem csinálnak semmit, illetve – meglehetősen találomra – le-letiltanak olykor egy-egy felhasználót. Volt, akit azért, mert trágár szavakat írt a posztjába, miközben rendes, újnyilas szövegek ezrei sorjáznak a kommentekben.

A hamis hírekkel, üzenetekkel a technika már nem tudja tartani a versenyt, hiszen maga generálja a fake news és a deep fake megjelenését – és ki tudja, mikor jön el a háromdimenziós emberi klónok, a Mátrix korszaka. A hamis világ továbbépítésének csak az önmérséklet, a belátás szabhat korlátot. Ezek pedig a modern emberre a legkevésbé sem jellemző tulajdonságok.