I. világháborús tengeralattjárót találtak a tengerfenéken

2020. december 11., 08:01

Szerző:

Feltehetőleg egy csaknem százéves amerikai tengeralattjáró roncsát találták meg Maryland állam partjai előtt - közölte a The Baltimore Sun című amerikai lap az Atlantic Wreck Salvage roncsmentő cégre hivatkozva. 

Az R-8 nevű tengeralattjárót, miután kivonták a szolgálatból, lőgyakorlatokhoz használták az 1930-as években.

A cég szerint a roncsot hanglokátor segítségével és történelmi feljegyzések alapján sikerült megtalálni. Hozzátette, hogy az R-8 egyike azon kevés amerikai tengeralattjáró-roncsnak, amely az Egyesült Államok keleti partvidékén búvárkodásra alkalmas mélységben található.

"Úgy tűnik a hanglokátor képei alapján, hogy a terület egy jól megőrzött R-osztályú tengeralattjáró példányát rejti" - mondta Eric Takakjian kapitány, az R-8 kutatócsapat vezetője.

Garry Kozak, hanglokátor szakember szerint szinte semmi kétség, hogy az R-8-at találták meg.

Az amerikai haditengerészet összesen 27 darab R-osztályú tengeralattjárót állított hadrendbe az első világháború alatt. Az R-8 1918-ban épült és főleg haditengerészeti gyakorlatokon vett részt Kalifornia partjai előtt és a Mexikói-öbölben. 1930-ban kivonták az aktív szolgálatból és a tartalék flotta kötelékébe helyezték Philadelphiában. Később célpontként használták légitámadások gyakorlásához. 1936-ban süllyedt el Ocean City közelében.

 

 

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.