Tanulmány: akit beoltottak, valószínűleg még egy évig védett lesz

Kemenesi Gábor virológus a Nature tudományos folyóiratban megjelent új tanulmány eredményeit osztotta meg közösségi oldalán. Kiderült, meddig véd a vakcina.

2021. június 16., 08:40

Szerző:

Egy nagy adag jó hír – írja Kemenesi Gábor virológus legfrissebb Facebook-bejegyzésében, egy friss szakmai tanulmány eredményei kapcsán, melyek az embereket érintő legfontosabb kérdések közül többek közt arra ad választ: meddig véd a vakcina.

A szakember a neves Nature szakmai folyóiratban megjelent tanulmány kapcsán ragadott billentyűzetet, hiszen választ kaphatunk arra, hogy meddig véd a vakcina, mennyire jó a vakcina, és mit jelent a védettség az újabb és újabb variánsokkal szemben – írja a Bors. A Nature-ben megjelent cikk szerzői egy hosszabb távú, 12 hónapos idősávon összehasonlították a betegségen átesettek, valamint a Covid után mRNS oltást kérők közötti védettségi mutatókat.

A főbb megállapítások a következők:

  1. A memória B sejtjeink folyamatosan „fejlesztik” a vírus elleni antitestek kötőképességét/hatékonyságát a fertőzést követő hónapok során. Ezt a vírus immunrendszer számára legérdekesebb része ellen teszik, a receptorkötő hely ellen (RBD). Így idővel a kevesebb is jobb elve mentén egyre hatékonyabb védelmi arzenál (neutralizáló antitestek) fejlődik a testünkben.
  2. A betegségen átesettek 93 százalékánál 12 hónap után is fennáll a vírus megkötésének képessége, melyet a védőoltás jelentősen megnövel. (A számok kedvelőinek: IgG mennyiség tekintetében harmincszoros, neutralizációs képesség szempontjából pedig ötvenszeres eredményről beszélhetünk.).
  3. A tanulmány által vizsgált immunsejtek (RBD-specifikus memória B sejtek) mennyisége a természetes fertőzésen átesettek körében 12 hónap után némileg, 1,35-szoros mértékben csökkent, ugyanakkor a fertőzés után mRNS vakcinával beoltottaknál jelentősen 8,6-szoros mértékben nőtt. Az oltás tehát a vírus elleni védekezésünk arzenálját az immunsejtek szintjén mennyiségileg is segíti.
  4. Akik átestek a fertőzésen és oltásban is részesültek, a tanulmány szerint a mutánsok széles skálája ellen, hosszútávon védettek lehetnek. Ez azt jelentheti, hogy a vakcinák új variánsokhoz történő módosítását sem kell túl gyakran elvégezni. A tanulmányban ezt az Alfa (brit mutáció), Béta (dél-afrikai mutáció), Gamma (brazil mutáció) és Iota (Egyesült Államokbeli mutáció) variánsokkal erősítették meg.

 

(Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi / Róka László)

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.