Felfedezték a világ legnagyobb kétéltűjét

2019. szeptember 17., 11:05

Szerző:

Brit zoológusok két új óriásszalamandra-fajt azonosítottak. Egyikük a világ legnagyobb kétéltűfaja is lehet. A Londoni Zoológiai Társaság (ZSL) kutatócsoportjának tanulmány a Nature Ecology and Evolution című szaklap keddi számában jelent meg.

A kutatók a londoni Természettudományi Múzeumban őrzött, a 20. század eleje óta gyűjtött 17 egyed DNS-ét elemezték és két új óriásszalamandra-fajt azonosítottak. Egyik új faj a világ legnagyobb kétéltűje a tanulmány szerint.

kínai óriásszalamandra (Andrias davidianus)
Fotó: Thinkstock

A kihalás fenyegette kínai óriásszalamandra (Andrias davidianus) régebben Kína középső, déli és keleti területein volt elterjedt. Korábban egy fajnak vélték, az új tanulmány szerint azonban három különböző fajról van szó.

A múzeumi példányok DNS-e és vadon élő szalamandrák szövetmintái alapján három eltérő genetikai ágat azonosítottak Kína különböző folyamaiban és hegységeiben. A három ág eléggé eltér egymástól, annyira, hogy három fajt képviseljen,  az Andrias davidianust, az Andrias sligoit és egy harmadik, még el nem nevezett fajt.

Az egyik újonnan azonosított fajról, a dél-kínai óriásszalamandráról (Andrias sligoi) már az 1920-as években felmerült, hogy új faj lenne. A feltételezést egyetlen különös egyedre alapozták, amely 20 évet élt a londoni állatkertben, majd a múzeum gyűjteményébe került. Akkor elvetették az ötletet, most azonban ugyanennek a példánynak a segítségével bizonyították, hogy új fajhoz tartozik.

Az egyed majdnem kétméteresre nőtt, a faj a jelenleg élő nagyjából 8000 kétéltűfaj legnagyobbika lehet a világon.

A kínai óriásszalamandrák száma drámaian csökkent, főként túlzott vadászatuk miatt.

 

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.