Nyolc hím prérikutyát hoztak a pécsi állatkertbe, erre az egyik gyorsan szült egy szekérderék kölyköt

2019. november 4., 10:40

Szerző:

Feketefarkú prérikutyák tartásával immár közel 20 éve foglalkozik a Pécsi Állatkert, az első példányok a 2000-es évek elején érkeztek meg. A kezdeti sikerek után azonban jó néhány évig nem volt szaporulat a kistestű emlősök csapatában, 2017-ben és 2018-ban viszont kölykökkel örvendeztettek meg az intézményt a prérikutyák, – olvasható a Pécsi Állatkert honlapján.

Ez nem az, amelyik most szült, de pont úgy néz ki
Fotó: Pixabay

Az intézményben idén kezdődött egy új, jó vérvonalú, fiatal egyedekből álló prérikutya-csapat kialakítása. Tavasszal Ausztriából, a Tierwelt Herberstein nevű állatkertből érkezett 8 hím egyike alaposan meglepte a pécsieket: kiderült, hogy valójában nőstény, aki már vemhesen érkezett, és megérkezését követően nem sokkal négy egészséges kölyöknek adott életet – írta a Sokszínű Vidék.

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.