Kritizálták a pozsonyi csatáról szóló filmet, eltűntek a Magyarságkutató Intézet oldaláról

2021. január 8., 11:17

Szerző:

Levették a Magyarságkutató Intézet honlapjáról a régészeti kutatóközpont két munkatársát - vette észre a Magyar Hang. Kiss P. Attila és Haramza Márk korábban szakmai kritikával illették a pozsonyi csatáról készült, viták kereszttüzébe került animáció filmet.  

A korábban a weblapon is elérhető szakmai önéletrajza szerint a többek között gepidákkal és hunokkal is foglalkozó népvándorlás koros régész, Kiss P. Attila, valamint a középkori magyar had- és fegyvertörténettel, valamint archeometallurgiával foglalkozó Haramza Márk már nem szerepel az intézet munkatársai között.

A két kutató korábban a 907-es pozsonyi csatáról nemrég kiadott ismeretterjesztőnek szánt animációs filmre reagálva írt közösen egy szakmai véleménycikket. Az egyébként higgadt, tárgyilagos stílusú, terjedelmes publicisztika még 2020. december 24-én délelőtt jelent meg a Mandiner honlapján.

Ebben az ismeretterjesztő film alkotói szabadságát járták körül, és többek között azt írták: „A 9–11. századi kelmék, azok díszei ma már nagyon jól ismertek, főként azokból a régiókból, ahonnan részben eleink is származtak, illetve melyekkel intenzívebb kapcsolatokat tartottak fenn. Pont ezért válik érthetetlenné és okoz zavart, ha az idevágó elemek időben lefelé (szkíta kor, hun kor, avar kor) és felfelé (török kor) ugrálva kerülnek indokolatlan kibővítésre. Mindez egy ismeretterjesztő film esetén már aligha fér bele az alkotói szabadságba.”

A csatáról készült film hetek óta nagyon komoly kritikák kereszttüzében áll. Kormányközeli, kormánypárti megmondóemberek, újságírók is olykor igen kemény szavakkal mentek neki az alkotásnak. Emellett szakmai berkekben is egyre többen adnak hangot kritikájuknak.

 

 

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.