A gyógyító szoftver – Világsiker lett a magyar fejlesztés a daganatos betegségek felkutatásában

2019. november 5. 20:30 - szerző: Neuman Gábor

Hatszáz gén hatmillió mutációja okozhat daganatos betegséget az emberi szervezetben. Reménytelennek látszik ezek közül megtalálni mindig a bűnöst, de a kutatók nem adják fel. Peták István molekuláris farmakológus, az Oncompass Medicine tudományos igazgatója és csapata a világ egyik legsikeresebb módszerét fejlesztette ki. A már klinikai gyógyításban is alkalmazott diagnosztikai eljárásról kérdezte Neuman Gábor.

– Nemrég érkezett haza Bangkokból, az ASCO Breakthrough nevű konferenciáról. Miért tartják az amerikai onkológusok Bangkokban a konferenciájukat?

– Az évente megrendezett chicagói konferencia mellett az ASCO (American Society of Clinical Oncology) úgy döntött, hogy az új technológiák számára is szükséges egy konferencia, hiszen ma már az orvosok nemcsak gyógyszerekkel gyógyítják a betegeiket, hanem használnak szoftvereket, mesterséges intelligenciát, robotokat, ezért mostantól felváltva rendezik a konferenciákat Chicagóban és Ázsiában (idén Bangkokban), ahol egyébként egyre nagyobb kutatások folynak.

Fotó: Peták Lelle

– Attól, hogy Ázsiában rendezték meg az első külföldi ASCO-konferenciát, a távol-keleti, az úgynevezett komplementer orvoslás is jelen volt Bangkokban?

– Érdekes felvetés, de nem láttam jelét ennek. Nem találkoztunk alternatív gyógyászati technikákkal.

– A konferencia címe: Áttörés. Milyen áttörés történt a rákgyógyításban?

– Tulajdonképpen az áttörést a precíziós gyógyítás jelenti, amely arról szól, hogy megértették a kutatók bizonyos ráktípusok kialakulásának okait, és az okok vizsgálata kapcsán fejlesztettek ki különböző gyógyszereket a terápiára. Ebből az is következik, hogy minden rákbetegnél a legfontosabb (első) lépés, hogy rájöjjünk, milyen okok miatt keletkezett a rákbetegség, és az okok ismeretében kezdődhet el a személyre szabott gyógyítás. Ez a konferencia is arról szólt, hogyan tudjuk felhasználni mindezt a klinikai gyakorlatban és hogyan tudunk áttérni arra a gondolkodásra, hogy először megvizsgáljuk, mi a biológiai oka a rák kialakulásának abban a betegben, akit éppen kezelni szeretnénk. Csak e pontos feltárás után kezdjük meg a személyre szabott gyógyítást. Ez új technológiákat igényel, nem csak új gyógyszereket, ami persze a gyógyszerkutatásokat is befolyásolja. A mi munkacsoportunk is mindig arra fókuszált, hogy felderítse, milyen génhibák miatt alakulhatott ki a daganatos betegség, és ez a vizsgálati módszer most már a klinikai gyakorlatban is elérhető. Ráadásul egy sor új készítmény is a rendelkezésünkre áll. Az elmúlt 10 év kutatásai révén jelenleg 125 célzott gyógyszer van forgalomban.

– Csak érdeklődőként vett részt a konferencián?

– Nem teljesen. Az elmúlt években kifejlesztettünk egy orvosidöntés-támogató szoftvert, ami szintén új kategóriának számít, hiszen a szoftver mint gyógyító eszköz új fogalom az orvoslásban. Ezt a fejlesztésünket vittük ki Bangkokba, ahol az ASCO alapítványának a különdíjaként támogatásban is részesültünk. Ez a szoftver képes a beteg daganatának egyedi biológiai, genetikai háttere alapján kiválasztani a 125 célzott gyógyszerből azokat, amelyek a legindokoltabbak több ezer tudományos bizonyíték alapján. Elindult egy olyan folyamat, amely során, hasonlóan a miénkhez, egyre több orvosi szoftvert használnak a diagnosztikai vizsgálatoknál és terápiás döntéseknél. Ezek fejlesztése és engedélyezése a gyógyszerekéhez lesz hasonló. A mi szoftverünk is regisztrált eszköz. Az ASCO Áttörés konferenciája is ilyen új technológiákra fókuszált, vagyis a mesterséges intelligenciára, az informatikára. Például a képalkotó eljárások során, konkrétan a mammográfiás képeken nagyobb pontossággal lehet fölfedezni a daganatos elváltozásokat, mintha az orvos egyedül próbálná a daganatot észrevenni.

– Önök egy magáncég, amely nem része a közfinanszírozásnak. Mennyibe kerülne nekem az önök eljárása, ha szükségem lenne rá?

– Az orvosi eszközöket, gyógyszereket általában magánvállalkozások fejlesztik ki, de felhasználásukat a biztosítók támogatják, tehát a közellátás részei. Természetesen mi is kértük a diagnosztikai és az elemző döntéstámogató rendszerünk közfinanszírozását. Jelenleg is zajlik az a szakmai egyeztetés, amely után rögzítik, hogy ezeket mely indikációkban lenne a legindokoltabb alkalmazni és finanszírozni.

– Ez a jövő, de ha most privát betegként szeretném igénybe venni, milyen összegről van szó?

– Maga a program, amely lefedi a szükséges molekuláris-diagnosztikai vizsgálatok költségét és a szoftveres orvosi döntéstámogatást is, egymillió forint körül van. A program során elkészítjük a beteg molekuláris profilvizsgálatát, annak szoftveres elemzését, és az eredményekről összefoglalót írunk, ami alapján a kezelőorvos kialakítja a személyre szabott terápiás tervet.

– Ebben a gyógyszerek és az egyéb terápiák ára nincs benne?

– Nincs benne, de nagyon sok olyan célzott gyógyszer van már, amely törzskönyvezett és finanszírozott, tehát a betegnek nem kell érte fizetnie. Sőt ma már több gyógyszer is alkalmazható egy adott daganattípusban. Mi a molekuláris információval segítjük a kezelőorvost abban, hogy a közfinanszírozott gyógyszerek közül melyik lehet legindokoltabb. Vannak olyan génhibák, amelyeknek a kezeléséhez csak térítés ellenében találunk gyógyszert. Ilyen esetekben kell egyedi méltányosságból támogatást kérni, amit külön bírálnak el. Van azután olyan beteg is, akiknek a génhibája kezeléséhez egyelőre nincs forgalomban célzott gyógyszer. Ilyenkor megpróbálunk keresni olyan hatóanyagot, amely még a klinikai vizsgálat szakaszában van. Végül olyan beteg is van, akinél a molekuláris vizsgálatok alapján arra a következtetésre jutunk, hogy a célzott kezelések nem lennének hatásosak, de mindezen információk segítségével legalább a felesleges kezelések elkerülhetők. Fontos tudni, hogy hatszáz gén hatmillióféle génmutációja okozhat daganatot, és egy daganatban több génmutáció is előfordulhat. A szoftverünk egyik különlegessége például, hogy akkor is segít a döntésben, ha egyszerre több génhiba is jelen van a daganatban. Szerencsére havonta jelenik meg egy új célzott gyógyszer. A mi feladatunk az, hogy egyre többféle mutáció esetén segítsük ezek közül a legindokoltabb terápiát kiválasztani, ezért folyamatosan fejlesztjük tovább az orvosi szoftverünket.