Munkatársunk, Pungor András nyerte a Média az orvosokért-díjat

Munkatársunk, Pungor András vehette át a Média az orvosokért díjat a tegnap megrendezett gálán. Kollégánk az első helyezést című írásával érdemelte ki , amely Nemes János gyermekkardiológust mutatja be. A díjat független és jelentős szakmai múlttal rendelkező bíráló bizottság ítélte oda.

2013. február 7., 09:20

A 168 Óra munkatársa, Pungor András nyerte 2012-ben az Astellas-díj – Média az orvosokért elismerést. Az Astellas Pharma Kft. a Magyar Újságírók Országos Szövetségének szakmai együttműködésével Az év orvosa 2012 pályázathoz csatlakozóan immár második alkalommal hirdetett médiapályázatot, amelynek legfőbb célja az orvosi hivatás társadalmi megbecsülésének erősítése, a nagyszerű emberi és orvosi teljesítmények bemutatása. A 42 pályázatból független és jelentős szakmai múlttal rendelkező bírálóbizottság választotta ki a legjobbat. A bizottság tagjai: Kéky Kira (egészségügyi szakújságíró), Király Erzsébet (az MTVA munkatársa, a Kossuth rádió Krónika című műsorának szerkesztője), Bellai László (MÚOSZ) és Győrfi Pál (az OMSZ kommunikációs vezetője, szóvivője). A pályázat védnöke Tóth Károly, a MÚOSZ elnöke.

Kollégánk

A száguldó orvoscímű írásával érdemelte ki az első helyezést. A Nemes Jánosról szóló portré bemutatja a gyermekkardiológust, aki gyógyított Dél-Amerika, a Fülöp-szigetek, Kenya nyomornegyedeiben, tudósított Kalkuttából, interjút készített Teréz anyával. A zsűri méltatása szerint a szerző lenyűgözően, szentimentalizmus nélkül mutatja be az önmagát folyamatosan deheroizálni akaró orvos mindennapjait. A portrét itt olvashatják el.

A hat éve alapított díj ünnepélyes gáláján hat Év Orvosa elismerést és számos különdíjat osztottak ki, idén először pedig gyermekrajzpályázatot is hirdettek.

Az Év orvosai:
– a közönség szavazatai alapján: Dr. Garainé Dr. Pámer Zsuzsanna pécsi szemész szakorvos, a PTE Klinikai Központ Szemészeti Klinika docense (Baranya megye)
– szakmai díj, alapellátási kategóriában: Dr. Ádám Ágnes belgyógyász-háziorvos (Budapest)
– szakmai díj, orvosi diagnosztika kategóriában: Prof. Dr. Kulka Janina patológus egyetemi tanár (Semmelweis Egyetem, II. Pathológiai Intézet, Budapest)
– szakmai díj, sebészeti ellátások kategória: Prof. Dr. Verebély Tibor gyermeksebész szakorvos, egyetemi tanár (Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest)
– szakmai díj, konzervatív orvosi szakterületek kategória: Prof. Dr. Csiba László pszichiáter, neurológus szakorvos, intézetigazgató egyetemi tanár (Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Neurológiai Klinika, Debrecen)
– szakmai díj, rehabilitáció és krónikus ellátás kategória: Dr. Barna Gábor belgyógyász, kardiológus és kardiológiai rehabilitációs szakorvos (Budapesti Szent Ferenc Kórház, Kardiológiai Rehabilitációs Osztály, Budapest)
– különdíjat kapott többek között az Őrzők Közhasznú Alapítvány, amely a Tűzoltó utcai leukémiás és daganatos gyermekek megsegítéséért jött létre, és Dr. Egri László főorvos, kézsebész, traumatológus szakorvos, akiről a szakmai zsűri elnöke, Dr. Perner Ferenc elmondta: „A testi panaszok mellett a léleknek is gyógyítója.”

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.