Magyarországon a 13 éven felüliek kétharmadának van legalább egy okostelefonja, és egyre több funkciót használ rajta

Gyors ütemben terjed Magyarországon a 4G-s mobilinternet, amellyel a hazai okostelefon-használók csaknem 80 százaléka kapcsolódik a világhálóra a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság adatai szerint. A 2018 őszén készült országos, reprezentatív felmérés előzetes eredményéből az is kiderül, hogy egyre több telefonos funkciót vesz át az internet az okostelefonokon: például 2017-hez képest a duplájára nőtt azoknak az aránya, akik a hagyományos telefonálás helyett – vagy amellett – internetes beszélgetéseket bonyolítanak le az eszközön.

2019. február 28., 19:24

Szerző:

Magyarországon több mint 5,5 millió okostelefon-használó élhet, a piac bővülésének ütemét jelzi, hogy a tízes évek elején még csak minden huszadik embernek volt okostelefonja, főleg a vezető beosztású, fiatal, a technika iránt fogékonyabb és az átlagnál jobban kereső férfiaknak. Most a 13 éven felüli népesség kétharmadának van legalább egy ilyen készüléke, ami a hatóság felmérései szerint kezdetben inkább divatos volt, csak az újdonsága hatott, és kellett némi idő, amíg a fogyasztók felfedezték maguknak a készülék okos jellegét, azaz számítógépként, okoseszközként is elkezdték használni.

2013-ra – amikor már tízből három embernek volt okostelefonja – a készülékvásárlást tervező, az átlagnál valamivel tájékozottabb internetezők számára a legfontosabb, mindennél lényegesebb kiválasztási szempont még a hosszú használati időt biztosító tartós akkumulátor volt (84 százalék), szemben például azzal, hogy legyen hozzá mobilinternet-előfizetés is a díjcsomagban (40 százalék), vagy hogy alkalmas legyen 4G-s mobiladat-átvitelre (31 százalék). De az egyébként igen árérzékeny magyar fogyasztók már magát a készülék árát is jóval hátrébb sorolták a kiválasztási szempontok között (47 százalék), mint a kamera (60 százalék) és az érintőképernyő minőségét (67 százalék) vagy az akkumulátor teherbírását.

Az okostelefonok megjelenése jelentősen hozzájárult az internet hazai terjedéséhez is, elsősorban az anyagi javakban szűkölködő és a földrajzi ellátottság szempontjából kedvezőtlenebb helyzetű családok számára. Ahol egy drágább, hagyományos számítógép vagy laptop vásárlását nem tudták megoldani, ott lehetőség nyílt jóval olcsóbb, akár 10-15 ezer forintos okostelefonokat venni egészen kevés mobilinternettel, és így a szolgáltatás legalább alapszinten bekerülhetett a háztartásba.

A 2018-as kutatási eredmények szerint az okostelefon-tulajdonosok 92 százaléka internetezik az eszközön. A wifi mellett – vagy helyette – a telefonjukon már előfizetéssel, vagyis mobilinternettel netezők aránya szintén jelentősen emelkedett: tízből nyolcan vannak. A vezetékes internettel már sebességben versenyképesnek mondható 4G-s előfizetések gyakorisága – a mobiltelefont használók saját bevallása szerint – két év alatt, 2016 és 2018 között a duplájára ugrott: 28 százalékról 54 százalékra. Az okostelefont használók elmondása szerint háromnegyedüknek már 4G-s készülékben 4G-s előfizetésük van.

Az okostelefonok és az előfizetések ilyen nagyarányú terjedése mellett az is látható, hogy egyre többen használják ki a készülék okos funkcióit, tehát egyfajta számítógépként is funkcionál. Egy év alatt szinte minden, a kérdőívben szereplő tevékenységet jóval nagyobb arányban végeztek idehaza okostelefon-tulajdonosok, mint egy évvel korábban. A leggyakoribb, a legalább 70 százalék által említett funkciók az internetes keresés, a közösségi oldalak, az e-mailezés és az írásos csetelés – vagyis nagyrészt a kapcsolattartás másokkal, amely fokozatosan kiegészíti vagy helyettesíti a hagyományos telefonbeszélgetéseket.

Bár az internetes telefonálást ennél kevesebben használják – 54 százalék említette –, viszont ez a funkció terjedt el a leggyorsabban 2017-hez képest, több mint a kétszeresére (26 százalékról). Emellett egyre több feladatot is átvesz a telefonos, kis képernyős mobilinternet: tízből hatan így tájékozódnak a várható időjárásról, filmeket és videókat néznek a telefonjukon online, öten a menetrendet nézik meg, majdnem ennyien újságot olvasnak, hárman pedig adnak-vesznek a Vaterán, az eBayen és más online piactereken a telefonjukon keresztül.

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.