Két tárgyból is a világ 41. legjobb egyeteme a CEU, hét tárgyból az első Magyarországon

2019. február 27., 09:34

Szerző:

A világ 41. legjobbja a politikatudomány és nemzetközi kapcsolatok tárgyból, négy tudományterületen pedig az első 100 között van a Quacquarelli Symonds (QS) legfrissebb felsőoktatási rangsorában a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) – jelentette be szerdán a felsőoktatási intézmény.

Fotó: Fekete István

A filozófia, valamint a szociálpolitika és közigazgatás területén a CEU a 44. helyet szerezte meg, történelemből az első száz, szociológiából az első 150, míg közgazdaságtan és ökonometria tárgyból, valamint jogtudományból az első 200 legjobb egyetem között szerepel. Az egyetem összesen hét tárgyból lett Magyarország legjobbja, akadémiai megítélése tavaly óta 6 százalékkal, 78,2-re nőtt a bölcsészettudományok, és 4,8 százalékkal 71,7-re a társadalomtudományok terén.

A CEU vezetése decemberben döntött arról, hogy az amerikai akkreditációval rendelkező képzéseit – az összes képzés 80 százalékát – kényszerűségből Budapestről Bécsbe viszi, miután az Orbán-kormány – valószínűleg az egyetem alapítója, Soros György elleni hadjárat jegyében – nem volt hajlandó szignálni a budapesti működését lehetővé tevő megállapodást az amerikai New York szövetségi állammal. Azt az Orbán-kormány a  felsőoktatási törvény hírhedt 2017-es módosításában, az egyetem nevét viselő lex CEU-ban írta elő, hogy a Magyarországon működő külföldi egyetemeknek az anyaországukban is akkreditált képzést kell folytatniuk, ha itt oktatási tevékenységet akarnak folytatni. Ennek a feltételnek a CEU 2018 óta megfelel.